Felső-nyárádmenti népmondák
Gyermekkoromban így mesélte el János bátyám: A régi falunak Vécsenvára volt a neve, a jelenlegi helységtől északra feküdt, nagy erdők fogták körül, jól elbújtatva az ellenségtől. Remete még nem létezett, helyét a Görgényi-havasok rengetegei uralták, csupán egy kis kápolna állott benne, ahol egy remete töltötte imádkozással a napjait.
Köszvényes eredete
Gyermekkoromban így mesélte el János bátyám: A régi falunak Vécsenvára volt a neve, a jelenlegi helységtől északra feküdt, nagy erdők fogták körül, jól elbújtatva az ellenségtől. Remete még nem létezett, helyét a Görgényi-havasok rengetegei uralták, csupán egy kis kápolna állott benne, ahol egy remete töltötte imádkozással a napjait. A település lakói szárazság idején a Nyárádról hordták a vizet, oda terelték állataikat megitatni, és az ottani malomban őröltették gabonájukat.
A faluban élt egy ember, akinek lábát súlyos betegság kínozta: a köszvény. Köszvényes Zsigának emlegették. Ez az atyafi nem bírt gyalogolni, hát kapta magát, s leköltözött a folyócska mellé. Akinek éppen a Nyárád mellett akadt dolga, menedékre lelt nála. Odahaza így számolt be róla: „Eleredt a zápor, de nem áztam meg, beszaladtam Köszvényeshez.” Vagy: „Elsötétedtem, s ott aludtam Köszvényesnél.”
Az emberek rájöttek, hogy könnyebb a Nyárád mellett lakni, és egymást követve rendre odatelepedtek a folyó mellé. Az elsőket vizeli lakosnak nevezték, ezek utódai ma is élnek.
A beteges lábú gazdát igencsak megbecsülték a nagyszerű ötletért, hálából pedig róla nevezték el az új falut Köszvényesnek.
Ácsirka
A régi Köszvényesen történt, réges-régen: egy legény és egy lány nagyon szerették egymást, s elhatározták, összekelnek. Hanem a lány szülei hallani sem akartak a frigyről, mivelhogy módos nagygazdák voltak, a legény pedig jobbágysorban élt. Az apa iszonyú haragra lobbanva ordította: „Ne merj közeledni a lányomhoz, te kecskés! Te senkiházi! Ha még egyszer meglátlak vele, beléd vágom a fejszét!”
És hogy végérvényesen véget vessen kapcsolatuknak, lányát erővel férjhez adta egy gazdag nemes ifjúhoz.
Hanem a lány, most már mint új asszony s a jobbágyfiú: nem feledhették egymást. Titokban továbbra is találkoztak. Az újdonsült férj tetten is érte őket. Rettentő volt a büntetés. Ács Ilkát a határ egyik eldugott sarkában agyonkövezték, kedvesét pedig felakasztották a közeli fára.
Azt a határrészt a szerencsétlen nő nevéről Ácsilkának nevezték el, ma Ácsirkának mondják. De a helybeliek már nem ismerik a történetét.
Kajcsa Jenő
