Farsang farkán (2.)

A farsang temetése

A farsang végének eléggé ismert, az utóbbi időben sűrűn mediatizált erdélyi népszokása a farsangtemetés. Az erdélyi magyarság szokásrendjében egykor általános lehetett a farsangtemetési játék. A szokásjáték abból állt, hogy farsang végén – leggyakrabban húshagyókedden vagy hamvazószerdán – a farsangot élő személy vagy bábu (esetleg állat) alakjában tréfásan eltemették – elégették. De nemcsak erdélyi magyarokul, és különösen székelyekül temettük a farsangot, így tettek több Kárpát-medencei néprajzi vidéken, leginkább a szomszédságunkban élő szászok is. Sőt, ha kitekintünk Európába, arról szerzünk tudomást, hogy sokfelé égettek bábukat a farsang megszemélyesítőjeként, még emberáldozatra is van példa. A szokáscselekmény egykori funkcióját az etnológusok mágikus-rituális gyökerűnek tartják: kapcsolatba hozták a meghaló és feltámadó vegetáció szellemével, a tél-tavasz szimbolikus küzdelmével, egykori áldozatokkal stb. Ezek a funkciók az idők során változtak, a szokás alaprétegére sokféle jelentés rakódott, mint általában a népszokások esetében.

Érdekes lehet az is, hogy ennek az összetett farsang végi dramatikus szokásnak milyen változatai maradtak fenn napjainkig közelebbi néprajzi tájainkon. Megfigyelhető, hogy vidékenként, felekezetenként miben hasonló és miben eltérő sajátosságúak. A több elemből, epizódból álló változatokat a táji-néprajzi, felekezeti vagy etnikai kontaktzónákban gyakorolták. Ilyen például az unitárius aranyosszéki Torockó, Csík-Háromszék határán a katolikus Kászon, a Görgény-völgyi katolikus-református, ortodox lakosságú Üvegcsűr, a marosszéki-udvarhelyszéki székelység határán a református Alsósófalva vagy a katolikus Gyergyóditró.

Kászoni bikaütés

Kászonaltízben és Kászonfeltízben a húshagyókeddi táncmulatság után, hamvazószerdán délelőtt a legények közül egyiket szalmatekercsekből készült bő „ruhába” bújtatták, fejére cserépfazakat tettek, abba valódi bikaszarvakat illesztettek, a nyakába kolompot akasztottak. Az így kialakított, a farsangot jelképező bikát a gazdája vásárba vitte, miközben a több más alakoskodóból álló menetben végigvonultak a falun. A komikus vásárlási jelenetek után, mivel a bika túl drága, túl értékes, a gazda fejszéjével fejbe ütötte. Az állat összeesett, a legény kibújt  szalmaruhájából, táncra perdült, a szalmát elégették. Ekkor siratóasszonynak öltözött férfiak elsiratták a maszkulin jelképű bikát és vele együtt a farsangi vidámságot. A bikaütésre rendszerint a Kászon-patak hídján került sor, maradványait a vízbe szórták, és ez úgy is értelmezhető, hogy az elégetés, a tűz megsemmisítő ereje mellett a víz tisztító erejű, elmossa a farsangi idő minden „rosszaságát”. A bikaütés szokását többféle funkcióváltással együtt a helyi közösség egyik jelentős eseményének tekinti és napjainkban is ünnepélyesen megtartja. 

A Csíkkászonhoz közeli háromszéki falvakban élő állatot (macskát, kutyát, baglyot) tettek koporsóba, vidám menetben elsiratták a farsangot, majd az állatokat szabadon engedve a koporsót széttörték, hóba borították stb., és további tánccal, mulatsággal fejezték be a farsangot.

Farsang Döme koporsója

Az aranyosvidéki Torockón is temettek húshagyókedden, de itt nem élő állat volt a koporsóban, hanem Farsang Döme, a megszemélyesített farsang. Az unitárius Torockón az összetett, sok szereplőből álló utcai menet (mind házasság előtti legények, fiúk) egyrészt lakodalmat, másrészt temetést szimbolizált menyasszonnyal, vőlegénnyel, torockói párokkal, vénleányokkal, pappal, kántorral, ördögökkel, betyárokkal és más zsánerfigurákkal. A menet bejárta a falut, szekéren vitték Farsang Döme koporsóját. A temetésre a falu központjában, a csorgónál került sor. A pap a halottbúcsúztatók mintájára írott versben elbúcsúztatta Dömét, aki a lakmározás, mulatozás maszkulin jelképe. Emellett a hosszú búcsúztatóba rendszerint beleszőtték a falu aktuális életének visszásságait is. A búcsúztató után az ördögök a koporsót a csorgó alatti vályúba tették és botokkal szétverték. Utána a legények megtartották Döme torát, este pedig bálba várták a falu népét.

Bár a torockói farsangtemetés egykori szokáselemei jelen vannak a napjainkbeli változatban is, jelentésük, funkciójuk megváltozott, nem kötelező farsang utolsó napjaiban tartani. A dramatikus szokás faluünneppé, a környékbeli szórványmagyarság vagy a még távolabbról idesereglők találkozási, szórakozási alkalmává, sőt turisztikai látványossággá alakult.

Üvegcsűri élő halott és agglegények

Görgényüvegcsűrön – a katolikus székely településekhez hasonlóan – háromnapos, több elemből álló szokásrenddel és tánccal fejeződött be a farsang. Utolsó napjaiban bekormozott arcú, rongyos ruhájú csákós maszkurák – legények és házas emberek csapata – járta végig a falut, adományokat (szalonnát, tojást, kenyeret, italt) gyűjtöttek, amit a táncban közösen elfogyasztottak. Húshagyókedden délután a falu központi terén eltemették a fársángot. A kocsma előtt az egyik legényt (rendszerint a legittasabbat vagy a legkövérebbet) szánra fektették és betakarták szalmával. A szánt azoknak a legényeknek kellett húzniuk, akik a farsangon nem nősültek meg, vagyis agglegények. Ezen a tréfás büntetésen kívül a temetés idején nyers tojással is megdobálhatták őket. A temetésen az egyik legény papnak öltözött, és rövid, parodisztikus prédikációval búcsúztatta a sokat ivó, árokban halálát lelő, ebben jeleskedő üvegcsűri férfiút. Társa, a kántor vezette a parodisztikus elemekben bővelkedő, halotti egyházi éneket utánzó éneklést, néhányan a csákósok közül sirattak. Ezután az élő halott feje felett a szalmát meggyújtották, ekkor a szánban fekvő legény felugrott és elszaladt. A temetés után tovább folytatták a táncot éjfélig. Éjfélkor a templomban elharangozták a fársángot, és a táncban mindenkit meghamvaztak. Az utóbbi időben a szokásjáték áttevődött a húshagyókeddet megelőző hétvégére, de mostani egyszerűbb formájában is alakuló, közösségi élményt biztosító, az egész település életének jellemző eseménye, sok helyi lakos tudatában a férfiak napja.

Sóvidéki siratások

Sóvidéken több változatban élt a farsangtemetési szokásjáték. Parajdon a két világháború közötti időben a húshagyókeddi bál után   a legények egyik társukat ládába vagy létrára fektették, és végighordozták a faluban. Ketten-hárman siratták: Jaj, miből fogytunk ki, jaj mi tőtt el! Jaj, eltőtt a fársáng! A siratásba beleszőtték Konc király nevét, mintha őt temették volna. Felsősófalván hamvazószerdán reggel a legények és a fiatal házasemberek szalmabábut vittek végig a falun. Két legény asszonynak öltözött és siratott. A menet a vénleányok és vénlegények kapuja előtt állt meg, és a két asszony a vénleányok anyjaként siratott: Jaj, jaj, nyakamra maradtál! Jaj, jaj, nem vitt el a fársáng! A szalmabábut a játék végén a falu szélén elégették, ki kellett vinni a faluból.

A farsangtemetés alsósófalvi változatában is szalmabábut hordoztak a falu utcáin, Illyést, akit már a fonóban elkészítettek az asszonyok, és akinek falloszt is illesztettek sárgarépából. A szokásjáték szereplői a halottvivők, a siratók, a maszkurák és a búcsúztató (újabban pap), valamint egy-két zenész. A temetési menetet utánzó, zajos, éneklő, a böjt jelképeit (savanyított káposzta, hagymakoszorú stb.) hordozó bolondozó menetben régebb csak házasemberek és legények vehettek részt, a játék felújítása óta asszonyok vették át a siratók szerepét.

A farsang temetése ebben a változatban egy dologkerülő, részegeskedő, durva stb., de maszkulin erőben bővelkedő falusfél komikus-parodisztikus siratásává és búcsúztatásává vált. A teljes falut bejáró, utcai felvonulós játék, de álló helyzetű jelenetek sorából áll. Ezek a jelenetek a haláleset bejelentésével kezdődnek, utána Illyést a hozzátartozói: felesége, komája, fia, szomszédasszonyai stb. sorra elsiratják. A párbeszédre épülő felelgető szövegkönyv különböző eredetű folklórműfajokból áll (siratóparódia, víg ballada, sírfelirat-paródia, ivással, részegeskedéssel kapcsolatos énekek), amelyeket az azonos funkció, a paródia rendezőelve helyezett egymás mellé. Előadásukra eredetileg a derék, komédiás emberek vállalkoztak, akiket fogott a figura, az utóbbi évtizedekben a komikus, nagykovász asszonyok, aki asszonyfarsangi önkifejezésként játsszák életbe évről évre. Az alsósófalvi farsangtemetés is faluünneppé, látványossággá alakult. Annyira ismertté, sőt utánzottá vált a régióban, hogy a szalmabábuk sokfelé kapják az Illyés, Illés nevet, siratóparódiáik is a sófalvihoz hasonlóak.

Gyergyóditró: elmúlás és újjászületés

Végül a gyergyóditrói farsangtemetés 1991-es változatának utolsó jelenetét szeretném felidézni. Hamvazószerdán délután előállt az ökrös szekér, feltették a kitömött szalmabábut, melléje ült a doktor, a két ördög és a halál. Indulhatott a vidám temetési menet, két órába is beletelt, míg a hosszú Felszegen lejöttek. Az ördögök és a halál le-leugrált a szekérről, megfogták, meg-megölelgették a leányokat és asszonyokat. A főutcán kifogták az ökröket, legények fogóztak a rúd mellé. Kétszer megkerülték a teret, aztán irány a temető melletti rét. Mesélik, hogy régebb kivitték a hegyre, meggyújtották és kerékhez kötve engedték le az égő szalmabábu-farsangot. A mostani elégetés egyszerűbb lesz. Meggyújtják a szalmát, s mikor lángra kap, az ördögök körbetáncolják. Míg ez tartott, néhány méterrel arrébb egy másik jelenet zajlott. A temetés mellett nászéjszaka? A farsangi menet vőlegénye és menyasszonya ölelkezik, táncol, majd a hóra hemperedve koituszt utánoznak. A két jelenet egyszerre, egymás mellett: döbbenetes, abszurd színházi kép. De ne menjünk ilyen messzire. A farsang végi dramatikus szokásokban és játékokban a halál és a temetés mellett szinte mindig megjelennek a termékenységre utaló erotikus szimbólumok és mozzanatok. A halált, az elmúlást az újjászületés váltja fel, mint a telet a tavasz, a farsangot a böjt.