Értékmentés faluturizmussal

Magyaró nem turisztikai központ ugyan, de nagyon szép helyen fekszik.

Fotó: Vajda György

Magyaró nem turisztikai központ ugyan, de nagyon szép helyen fekszik. A Maros-szoros bejáratánál, Marosvécs mellett, a Kelemen- és a Görgényi-havasok lábánál. Kiváló faluturisztikai célpont lehet, amennyiben kiépül az idegenforgalmi infrastruktúra. A református egyház az első lépéseket megtette. A községközpontban levő Nimród vendégházban táborokat szerveznek, csoportokat fogadnak. Egy évvel ezelőtt nyitott a zártabb helyen fekvő Brigitta panzió. A vendéglátóegységet nemcsak azért érdemes felkeresni, mert korszerű, a követelményeknek megfelelő kényelmet nyújt, hanem azért is, mert az udvaron tájházat nyitottak. Az ötlet és annak megvalósítása is érdekes. Erről mesélt Kocsis Zoltán tulajdonos.
– A jövőnket itt képzeljük el. Amikor a feleségem a második gyerekkel áldott állapotban volt, a tudomásunkra jutott, hogy eladó a telek, amelyen egy 1907-ben épített tornácos ház áll, amit azonban korábban átalakítottak. Már azelőtt elkezdtem gyűjteni a régiségeket, így kapóra jött az ajánlat. Az volt az eredeti elgondolás, hogy megmentjük falunk régi dolgait. Remélem, hogy a három közül legalább az egyik gyerek itthon marad, és a vállalkozást majd továbbviszi – mesél a kezdetekről Kocsis Zoltán, aki hozzáteszi, 1989 előtt, amikor alig volt mit nézni a televízióban, az idősebbek összeültek, és régi történeteket meséltek; akkor kapott kedvet arra, hogy összegyűjtse a régiségeket. Nem kellett házaljon, hiszen, amikor beindult a szervezett hulladékszállítás, nagyon sokan a régi eszközöket, szerszámokat kitették a kapuba, innen gyűjtötte össze, majd amikor látták, hogy mit és mennyit sikerült megmenteni, akkor adományoztak is sok mindent. Palkó Attila volt magyarói tanár nagyon sokat írt mindezekről, és a helybéliek büszkék is dalaikra, néptáncukra, a keresztszemes mintáikra, szőtteseinkre, varrottasaikra – mondja Kocsis Zoltán, majd büszkén hozzáteszi „nem szerettünk volna, hogy nálunk vége szakadjon ennek a folyamatnak”.
Három helyiséget rendeztek be. Arra törekedtek, hogy ne „néprajzi értelemben” vett tájház legyen, hanem a berendezés tükrözze a múlt század eleji magyarói parasztház hangulatát, azokkal a tárgyakkal, eszközökkel, amelyeket akkor használtak, ezenkívül hoztak ide forgóekét, régi vetőgépet, kisszekeret, szinte mindent, amire a mezőgazdasági munkánál hajdanában szükség volt.
A vendégház építésére 11 évig gyűjtöttek. Nem nyaraltak, nem költekeztek, hogy legyen építő-anyagra való. A munkálatok nagy részét is kalákában, a családban végezték el, és helybéli szakmunkásokat alkalmaztak. Legalább két évig tíz magyaróinak adtak munkát – mondta a tulajdonos. Az egyemeletes épületben négy szoba van – külön-külön fürdőszobával – 13 ággyal, a földszinten pedig, a 30 személyes ebédlőben rendezvényeket is lehet szervezni.
Közben kibővítették a telket egy hektárnyira. Ottjártunkkor egy másik épület gerendaszerkezetének felállításán dolgozott a gazda. Elmondta, nemrég átvettek egy 1870-ben épült, 30 éve lakatlan, romos tornácos vályogházat. Ennek az az érdekessége, hogy amikor a faluból elköltözött tulajdonosnak felajánlották azt, hogy megmentik az épületet, amelyet avatatlan kezek már kezdtek szétbontani, akkor megkapták adományként. Az volt a feltétel, hogy eredeti állapotában építsék újra, és az ottlakók emlékére Precup-háznak keresztelik. Ez így is lesz, mondta Kocsis Zoltán, majd elárulta, a tervek szerint ezt is hagyományosan rendezik be, a vizet és a villanyt sem vezetik be, amolyan kulcsos házként fog működni, aki időutazásra be akar költözni, azt szívesen látják.
Ami a Brigitta (felesége neve) panzió megnyitása utáni egyévi tapasztalatot illeti, Kocsis Zoltán elmondta, nem igazán reklámoztak. Aki eljött Magyaróra a testvérfaluból, vagy a reformátusok találkozójára felkereste a tájházat, tetszett a panzió. Egyelőre kisebb családi rendezvényeknek a házigazdái, ebből próbálják a befektetést megtéríteni. De nem ez a lényeg – mondja őszintén a tulajdonos –, megmentették a múlt emlékeit és megpróbálják átadni a jövő nemzedéknek. Felesége tanítónő, és közösen abban is gondolkodnak, hogy majd gyerekprogramokat szerveznek, ahol a kisebbek megismerkedhetnek a népszokásokkal, hagyományokkal, a szövőszékkel, a varrottasokkal. A környezet is szép, van ahova menni, és ennek a foglalkozásnak van jövője – mondta Kocsis Zoltán.
Mit tehetnénk hozzá?... Követendő példa.