A napokban megint olyan személyek születésnapi köszöntésére is biztatott a Facebook, akik egy, két, sőt talán több éve nincsenek az élők sorában. És voltak kedves, szívélyes köszöntőik, mert nem tudták, hogy a születésnapos már nem él, csak a világhálós profilja van továbbra is ott a Facebookon. Persze talán ez a legkevesebb, amiért ezt a közösségi hálót kárhoztathatjuk, de tény, hogy a jelenség a kritikák növekvő halmazát jogosan gyarapíthatja. Rengeteg bírálat éri a Facebookot, miközben emberek milliói, milliárdjai annyira ráhangolódtak, hogy szinte nem is tudnának élni nélküle. Úgy vagyunk vele, mint a káros szenvedéllyel, szabadulnánk tőle meg nem is. Mintha örökké velünk lett volna. Pedig csak 22 éve, 2004. február 4-én kezdte meg működését. Indulásáról, az alapító Mark Zuckerberg és társai „találmányáról”, majd páratlan világhódításáról könyvből, filmről, tanulmányokból, médiaanyagokból értesülhettünk, sokan pedig hamar a keblére borultunk. És rábízzuk titkainkat, noha bizalmatlanok vagyunk vele, és szidjuk, mint a bokrot. Bosszant és tiltakozunk, ha valaki a függőségünkre figyelmeztet, de béna kacsává változunk, ha pár órára kiesik a kapcsolati rendszerünkből. A Facebook magyar változata 2008. november 26-án indult be, és mint minden újítás, valamivel később vált nálunk is elérhetővé, de aztán Romániában is megállíthatatlan volt a diadalútja. Ez az ország különben egy ideje jól teljesít az informatikában, a Facebook is gyorsan behálózott mindent és mindenkit, a közéletet, a politikai valós és fake newsos (álhíres) világot is. Nem egyedül persze, a közben nagy teret nyert többi közösségi hálóval, csatornával együtt. Elég, ha csak a tavalyi államelnöki választásokra gondolunk, ami éppen az ilyen social networkos beavatkozások révén tette hírhedtté a romániai társadalmat. Az utóbbi időben ilyen világhálós választási befolyásolási gyakorlattal mi, erdélyi magyarok is gyakran találkozhatunk, s a következő pár hónapban még sűrűbben lehet részünk benne. De tapasztalatom szerint az embereket az még inkább aggasztja, hogy a Facebookon mind erőteljesebben, mind cselesebb és megtévesztőbb trükkökkel próbálnak becsapni, megtéveszteni, anyagilag megkárosítani. Bármennyire gyanakszunk, mégis sokan csúnya átverések áldozataivá válnak. Nem csupán az idősek, a digitális téren kevéssé jártas korosabb emberek, de főleg ők. Miután sokan közülük nagy nehezen megtanulták a számítógépek, okostelefonok kezelését, és ráéreztek a facebookozás mámorára. A kéretlen reklámok, a közlemények, ilyen-olyan felkérések, felmérések áradata alaposan megkeseríti a kapcsolatteremtés, a tájékozódás, az e-bookozás, filmnézés, levelezés, rejtvényfejtés, fotók, pletykák cseréje és még megannyi más komputeres időtöltő foglalatosság örömét. Úgy tűnik, valamiféle különös trollhadsereg folytat lélektani hadviselést ellenünk. Ami immár a mesterséges intelligenciát is harcba vetette. És akkor? Adjunk fel mindent, és sürgősen lépjünk ki a világhálóból? Nem ajánlhatok ilyesmit. Csak tudatosítani akartam néhány dolgot, amiről többnyire hajlandók vagyunk megfeledkezni ebben a nagy FB-függőségben. És azt, hogy a Facebook nem felejt. Minden jelzésünket megőrzi és nyilvánosságra tudja hozni valahol, valamikor. Azt is, amit évekkel korábban így jellemeztünk, aztán utóbb amúgy, majd esetleg később megint másképp. A magunk emlékezete könnyen elhalványulhat, feledésbe merülhet a mégoly csodaszámba menő pálfordulás is, a Facebook memóriájának bugyraiban azonban megmarad és bármikor felidézhető minden általunk kreált szó, gesztus vagy tartalom. Erről jut eszembe egy parodista erre kihegyezett találó poénja. Frászbooknak nevezte a Facebookot. Bizony van úgy, hogy az embert kirázza tőle a frász!
