Április bolondja! Sokan megtréfálták önt tegnap, kedves olvasó? Nekem meggyőződésem, hogy engem többen is lépten-nyomon átvertek. És nem csak tegnap, április elsején! Nap mint nap ez történik. Velünk. Nem csupán velem! Ha kell, ha nem, felmászatnának a toronyba, megkérdezni, hány óra. Mindazok, akiknek valamiképpen módjában áll megtéveszteni egyént, közösséget, nagyobb léptékben a társadalmakat, az emberiséget, becsapásra játszanak. Főleg akkor, ha ebből valamilyen előnyre, nyereségre számítanak. Vagy egyszerűen csak rosszaságból. Manapság csúcstényező a rosszindulat. Fél tizenkettő! – mondja a bolondos kis rigmus. Bolond mind a kettő! Ha már világméretű fogalmat is bevetettem, biztos mindannyian ugyanarra a két csúcsvezetőre gondoltunk. Ők úgy megtréfálhatnak, hogy abból mindenkinek kampec lesz, még akkor is, ha 72 órára biztosítunk magunknak és családunknak túlélő készletet. Azért csak tessék! De nézzék meg, mit vesznek, az átverés abban a csomagban is benne lehet! Most látom, csupa felkiáltójel ez a jegyzet. De milyen is lenne, elvégre lépten-nyomon érzékeljük, mi történik körülöttünk. A végítélet jelképes óráját legutóbb idén január elsején állították át, és eszerint a földi létnek már csak 89 másodperce maradt éjfélig, a teljes sötétségig. 1947-ben, amikor elkezdték a szimbolikus óraállítást, még hét percet jeleztek nekünk az óramutatók. Azóta sokszor állították át az órát, és mind közelebb kerültünk a végzetes éjfélhez. 2020-tól, a koronavírus-járvány óta, a nukleáris fegyverkezés, a természeti katasztrófák, a környezetkárosítás és főleg az orosz-ukrán háború, a szélsőségesek inváziója, a világgazdasági válsághelyzet miatt már csak másodperceink maradtak. Egy bolond százat csinál, mondják. És kettő? Tudjuk, sokkal több van belőlük. Nem csak Amerikában és Oroszországban. Bármely szinten. Országos vonatkozásban az elnökválasztási csinnadratta kiapadhatatlan példaforrás erre. Hogy azok a hölgyek, urak, akik belevetették magukat, miképpen képesek minősíteni egymást és a hozzájuk igazodó tömegeket! Hihetetlen! Alsóbb szintekre ereszkedve sem jobb a helyzet. Valamennyiünknek megvan a magunk falubolondja. Pontosabban, ott hülyítenek mindannyiunkat, ahol csak akarnak. Mert egyszerűbb, nyugisabb, ha hagyjuk, hogy átverjenek. Tudjuk, hogy ők tudják, hogy mi tudjuk, és mégis megy minden a maga útján. Mintha még a kevéske meglevő humorérzékünket is elvesztettük volna. Lehet, hogy csak az én benyomásom, de úgy vélem, a vidám, áprilisi össznépi bolondozás kedvderítő vidámságának is befellegzett. Itt-ott még próbálkoznak, de már közelről sem olyan általános és jótékony hatású a közhangulatra, mint volt évtizedekkel ezelőtt. Talán azért, mert manapság már szinte mindent ki lehet mondani különösebb megtorlások nélkül? Anélkül, hogy Nárittyenbe küldenének jeget aszalni miatta. Sok minden lehetséges. Ember legyen a nagy (ál)híráradatban az, aki meg tudja mondani, mi igaz és mi nem. „Mutasd meg a Tiktokodat, és megmondom ki vagy!” Ilyesmiket hallani a jelöltektől. És ezekre hajaz a nép! Egzotikus, esőerdős tájakra csábítanak a hirdetések, pénzesős bindzsisztáni délkörökre röpítene a dal, ott szaporodnak a zebrák, ahol nem is őshonosak. És ez nem is áprilisi bolondjáratás. Az viszont már inkább annak tekinthető, hogy elindult a szóbeszéd: átírják a KRESZ-t, ezután tilos lesz a zebrán átsétálni. Rosszak az emberek! Indulok a toronyba.
