Telt ház van. A kijelentés számtalanszor elhangzott a százhat éves marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Legutóbb múlt szombaton hallhattuk itt is, ott is a Székely fonó bemutatójára váró közönség körében. Nyilvános rendezvényen Soós Zoltán múzeumigazgató jelentette ki a kisteremben a felújított, kibővített Modern Román Művészeti Galéria újranyitásán január 15-én. Nem képletesen fogalmazott, a szó elsődleges értelmében közölte, a megújulás előtt álló szecessziós épület minden zegét-zugát belakták, berendezték, tovább nem tudnak terjeszkedni, esetleg csak az ott működő többi intézmény rovására sikerülne kevéske új teret szerezni, ez viszont nem áll szándékukban. Pedig volna még sok értékes mű a képtár raktárában, ami megérdemelné, hogy közönség elé kerüljön. Klasszikus és kortárs is, főleg az utóbbiak, amiknek alkotói a maguk során joggal örültek, hogy egyik-másik munkájuk bekerül a rangos múzeumi gyűjteménybe, de aztán csalódottan kellett tapasztalniuk, hogy ott is marad, többé nem találkozhat azokkal, akiknek szánták. Állandó kiállítás mutatja be a Bernády-kollekciót és az azt gazdagító remek magyar festészeti anyag egy részét, ugyanúgy a román értékeket, külön kis tárlata van Dósa Gézának, Ion Vlasiunak, egy kis helyiségben a David-gyűjteményből van válogatás. Vida Árpád hagyatékát már nincs ahol közszemlére tenni. Nem beszélve a Nagy Imre-adományról, amely, úgy tűnt, hosszú időn át a helybeli magyarság szívügye, kapott is kiállítótermeket, amelyek arra a célra alkalmatlanoknak bizonyultak, és most raktáron vár jobb napokra. A jelek szerint várhat még sokáig, nem mutatkozik megoldás számára. Közben érthető és dicséretes a múzeum folyamatos törekvése, hogy újonnan szerzett nagy értékű és közönségvonzó műtárgyakkal gazdagítsa állományát, ez az igyekezet a megyei tanács és lelkes műpártoló egyének, cégek részéről kellő támogatásra talál, ezeknek az újdonságoknak is megfelelő bemutatkozási keretet kellene teremteni. És a csereanyagok, vendégkiállítások számára is illő galériákra lenne szükség. Honnan? A várost, amely szintén csak nyerhet abból, ha nálunk is fellendül a kulturális turizmus, mintha ez a kérdés egyáltalán nem izgatná. Tudjuk, a múzeum és még több más fontos művelődési, művészeti intézmény megyei alárendeltségű, de a városnak sem lehet közömbös, hogyan alakul életének ez a szelete. Sok más település van az országban, nem beszélve külföldről, ahol kerestek és találtak megoldást az ilyenszerű gondokra. Elég, ha csak Kolozsvárt említem, ahol kihasználatlan, lerobbant gyárépületek, egyéb elhagyatott hajlékok újultak meg, és váltak a művészetek, a modern, kortárs alkotói mozgalom bemutató és kísérletező műhelyeivé. És fontos események, rendezvények révén öregbítik a municípium hírnevét. Ne mondja senki, hogy Marosvásárhelyen ne lehetne hasonló céllal, hozzáállással ilyen lehetőségekkel próbálkozni. Akkor is, ha jó néhány ide sorolható alkalmat már elszalasztottak. Nem egyről magam is írtam a korábbiakban. De a kérdéskör olyan jelentőségű, hogy sajtójelzés nélkül is állandó jelleggel kellene foglalkozni vele. És az sem elvetendő gondolat, hogy találjanak arra is lehetőséget, hogy egy ilyen rendeltetésű modern, új épületet emeljenek a városban. Gondolom, nem arra várnak, hogy Bernády György kikeljen a sírjából, és megmutassa, hogyan kell egy igazi városatyának a köz érdekében gondolkozni, tervezni, tenni, teremteni!
