Folytatódik az asszimiláció, megint vesztettünk egy székelyt: Sanyit áttelepítették.
Folytatódik az asszimiláció, megint vesztettünk egy székelyt: Sanyit áttelepítették. A harapós medve lényegében jól járt, kegyelmet kapott, nem lőtték ki. A kényszerlakhely mégsem halál. Új környezetében előbb-utóbb el is felejti a régit, talán még párra is talál, családot alapíthat. A székelyföldi fenyvesekre sem fog már emlékezni, a Szent Anna-tó is csak álomként jelenik meg majd előtte. Egy másik, ijesztően nagy, vérengző társa nem így végezte, lelőtték a napokban. Sanyihoz kegyes volt a sors, megértőbben viszonyultak hozzá az emberek, enyhítő körülménynek számított, hogy csak kétéves és százkilós, s a turisták szoktatták rá a könnyelmű életmódra, kekszre, nápolyi szeletre, sörre, borra, szelfire. Bár az utóbbi a jelek szerint kissé idegesítette. Vagyunk így ezzel néhányan. De ha medve vagy, jobb, ha meghúzod magad, különben úgy járhatsz, mint ő. Celebbé válsz, de abból semmi jó nem származik. Mire magadhoz térsz, már a zernyesti medverezervátumban találod magad, s éhen nem halsz, de vége a koslatásnak, kerítések szabják meg, merre veheted az irányt.
Sanyi ügye ismertté lett határon innen és túl, a bulvár különösen kedveli az ilyesmit, napok teltével mind színesebbé, borzongatóbbá vált a hol tréfás, hol rémisztő történet. Címlapra éppen nem került, de az országos média is foglalkozott vele, a minap magam is láttam azt a videófelvételt, pontosabban helyszíni kisriportot, amit az egyik jól informált televíziós hírcsatorna déli csúcsidőben sugárzott a mackó-sztoriról. Régebbi bejátszásokon elevenítették fel az előzményeket. A medve tóparti portyázásait a kukák, szeméthalmok s az ételmaradékos műanyag tasakok között, kokettálásait a fotózgató, pajtáskodó turistákkal és fordítva. Azt is bemutatták, Sanyi milyen önfeledten pancsolt, lubickolt, ugrálgatott a tó vizében. Na, már ezért is komolyan megbüntethették volna. Persze nem ez volt a főbűne. Telt-múlt az idő, mint a mesében, aztán felsőbb szinten mégiscsak meghozták a döntést, elköltöztetik. Altatólövedék is került, el is találták valahogy, mély álomba szenderült. Arra ébredt, hogy valami nem stimmel, idegen helyen van, és ketrecben. Értetlenül nézett körül a rácsok mögül. Ezt már a tévésugárzás jelen idejében észlelhették az adás nézői. Az is látszott, hogy még eléggé kábult az állat. A rezervátum emberei nagyon kedvesen fogadták. A hölgy, aki az ilyen esetek szakértője, úgy beszélt hozzá, mint egy védtelen kisgyerekhez. Ha a szöveget nem is érthette Sanyi, a hang érzelmi töltetét ösztönösen érzékelhette. Nem tűnt riadtnak. A jövőjén sem gondolkodott, pedig a szakértő a riporternek nyilatkozva azt is előrevetítette, Soninak életfogytiglan kell ott berendezkednie, mert hozzászokott ahhoz, hogy etetik, egymaga a vadonban nem képes előteremteni a megélhetéséhez szükséges táplálékot. Társa is akadhat majd az ellenőrzött viszonyok közt élő medvepopulációban. És az emberekre nézve sem lesz többé veszélyes. Mindenki számára megnyugtató megoldást találtak tehát. A riport végére maradt az igazi hepiend és katarzis. A kedves hölgy vizet adott a bódult medvének, és biztatón nyugtatgatta: ne félj, jó lesz itt neked, a neved is megváltozik ezután. Emilnek fogunk nevezni!
Sanyi, mostantól Emil, még csak nem is Sandu, erre se reagált, csak lógatta búsan méretes fejét. Vajon az új lakhelyén tudják-e, hogy a medve nem játék? Mint ahogy egyéb sem az ebben a fejtetőre állt, bolond, bolond, bolond világban! Bizony, brummadza!
