2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Erdélyi turnéra indul a budapesti Nemzeti Színház társulata! Ez év márciusának második felében, az író 120. születésnapjára emlékezvén Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával látogatja meg a székelyföldi teátrumokat a legrangosabb magyarországi színházi intézmény. 


 Erdélyi turnéra indul a budapesti Nemzeti Színház társulata! Ez év márciusának második felében, az író 120. születésnapjára emlékezvén Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával látogatja meg a székelyföldi teátrumokat a legrangosabb magyarországi színházi intézmény. 
Az előadást 2013 szeptemberében mutatták be és az akkor kinevezett Vidnyánszky Attila által vezetett budapesti Nemzeti Színház nyitóelőadása volt. Azóta több mint félszázszor került színre a Nemzetiben és számos magyar városban egyaránt. A premier óta bejárta a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit, volt Erdélyben és a Partiumban (Szatmárnémeti, Székely-
keresztúr, Nagyvárad, Arad), Kárpátalján (Ungvár, Munkács, Beregszász), Felvidéken (Révkomárom, Királyhelmec), a Vajdaságban (Zenta) és Szlovéniában (Lendva). 
Március 20-án pedig Marosvásárhelyen lesz látható Tamási Áron példázata, a közelgő turné első állomásaként. Minderről e hét keddjén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának Gál Sándor utcai székhelyén, a Lázár-ház dísztermében tartottak sajtótájékoztatót, amelyen jelen volt Szederjesi Ferenc, a Pro Cultura Siculi Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója, A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere, Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Alapítvány elnöke, valamint dr. Farkas Balázs ideiglenes ügyvivő. A Nikita szerepében vendégművészként fellépő Szélyes Ferenc marosvásárhelyi színész objektív okok miatt nem lehetett jelen.
A résztvevőket dr. Farkas Balázs üdvözölte, majd A. Szabó Magda elmondta: a budapesti Nemzeti ezelőtt 25 évvel bonyolította le történetének legnagyobb turnéját, többek között a Csíksomlyói passióval léptek fel. 
– Azóta többször jártunk itt különböző helyeken, most Hadnagy Jolán keresett meg a kéréssel, hogy a Tamási születésének 120. évfordulóján lépjünk fel Farkaslakán a Vitéz lélekkel. Úgy döntöttünk, hogy ha oda eljövünk, akkor egyúttal több székelyföldi színpadon is bemutatjuk a drámát, amely Vidnyánszy Attila igazgatóságának nyitódarabja volt. Újrakezdésnek nem is választhattunk volna jobb művet ennél. A háborúban, egy pillanatnyi reménysugárnál fejezte be az író, pár hónapra rá be is mutatták. Egy első világháborús történetről szól: a főhős hazaérkezik, és a test háborúja után meghirdeti a lélek háborúját, hogy újra felépíthesse a világot, amelyből mindent elvesztett. Immár jóval túl az 50. előadáson továbbra is egy szemet, szívet gyönyörködtető produkcióról van szó. Marosvásárhely az első állomás, utána Farkaslaka, majd Székelyudvarhely és Csíkszereda következik. Ha itt látják először, tán kedvük támad, hogy Budapesten is megnézzék az eredeti helyszínre kidolgozott előadást.
 Füleki Zoltán Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester üdvözletét tolmácsolta, és elárulta: 1990-ben, a forradalomnak nevezett fordulat után látogatott el először Budapestre, és másnap a Nemzetiben megnézte meg Sütő András Advent a Hargitán című darabját, ami egy életre meghatározó élmény volt számára. 
– A színházi világgal a Hargita Népi Együttesnél foglalkoztam tovább, és nagyon örvendek, hogy egy negyedszázad után ismét Csíkszeredába látogat a budapesti Nemzeti. Köszönetem szeretném kifejezni Vidnyánszky Attilának, ugyanis a múlt pénteken kaptunk egy meghívót a Csíksomlyói passió budapesti bemutatójára – ez is jelzi, hogy sokat foglalkozik a budapesti Nemzeti a Székelyfölddel, és lehet, hogy megtaláljuk a megoldást, hogy az előadás a somlyói Nyeregben is bemutatásra kerülhessen, talán még az idén. Ugyanakkor köszönetem a Pro Cultura Siculi Közösségi Fejlesztési Társulás és a helyi kultúrház igazgatójának, Szederjesi Ferencnek, aki bizonyította, hogy nehéz időket is át lehet vészelni kitartással, magabiztossággal. Mindennek a legszebb ünneplése a Nemzeti Színház előadása lesz, hiszen 2017-ben az erdélyi magyarságnak vitéz lélekre van szüksége. 
Sütő nevét hallva A. Szabó Magda megemlítette, hogy 45 évvel ezelőtt járt először Csíkszeredában a férjével. – Akkor találkoztunk Sütő Andrással. Elromlott a buszunk, stoppolni kezdtünk, és Sütő állt meg az autójával, hogy felvegyen minket. 
Újságírói kérdésekre válaszolva az igazgatónő elmondta, a Nemzeti társulata mindig nagy szeretettel fogadja, amikor a Székelyföldre indul. 
– Van több mint nyolcvan év fö-lötti színművészünk is: Mécs Károly. Farkaslakán elhelyezzük a színház koszorúját, elvállalta a felolvasást, de megkönnyezte a szöveget. Itt lesz ő is, korának dacára ezt a hosszú utat elvállalta. A Nemzeti ajtaja két irányban is nyitva áll: a Vitéz lélek Ausztria kivételével mindegyik egykori magyar területet megjárta már. A Nemzeti fogalmát mi úgy értjük, hogy a gondolatok átrepülik a politikai határokat, a nemzet színháza mindenkié. 
Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója hozzátette: 
– A turné a farkaslaki előadás köré szerveződik, mi csak haszonélvezői vagyunk. Az érdeklődést jelzi, hogy Udvarhelyen már az összes jegy elfogyott, ezért Csík felé irányítjuk az udvarhelyi nézőket. 
 A farkaslaki emberek nevében Hadnagy Jolán köszönte meg, hogy elhozzák ezt az előadást: – Tamási lelke az alapszíneket Farkaslakán kapta. Nagyon örvendtünk, hogy ezt a darabot tartották méltónak az újrakezdésre, és egy álom vált valóra azzal, hogy most a szülőfaluba is elhozzák. Farkaslaka megpróbálja méltóképpen vendégül látni a Vitéz lélek csapatát. A 120. születésnap kapcsán az idén emlékévet ünnepelünk, ennek az ünnepségsorozatnak a legkiemelkedőbb momentuma lesz a Nemzeti Színház előadása – hallottuk a sajtótájékoztatón. 
A turné 2017. március 20. és 23. között zajlik, a következő helyszíneken és időpontokban: március 
20-a: Marosvásárhely, Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat. Március 21-e: Farkaslaka, Tamási Áron Művelődési Ház. Március 
22-e: Székelyudvarhely, Tomcsa Sándor Színház. Március 23-a: Csíkszereda, Szakszervezetek Művelődési Háza. Az előadásokra minden helyszínen 19 órától kerül sor.
Vidnyánszky Attila rendező Tamási Áron Vitéz lélek című darabja kapcsán a derűről, a szerelem csodájáról és az újrakezdésről így meditált: „A Vitéz lélek az újrakezdés darabja – az első világháború után játszódik, és a másodikban íródott. Amikor romokban a házunk, a hazánk, mivel lehet újrakezdeni, s főleg milyen hozzáállással? Egy szamár – az előadásban testi mivoltában meg sem jelenő figura – a maga alázatosságával, a hátán hordott keresztjével több, mint jelkép. S persze a darab középpontjában ott van még a szerelem csodája is. A mese, amely egyre inkább hiányzik az életünkből. Bevallom, rendezőként magam is egy jó évtizeden át száműztem a történetet és a mesemondást a munkáimból. Most viszont úgy gondolom, hogy ezek nélkül nincs színház. Más kérdés, hogy milyen eszközökkel, milyen formában mesélünk. (…)”
Az előadás szereposztása a következő: Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Mécs Károly m.v., Barta Ágnes e.h., Szélyes Ferenc m.v., Nagy Anna m.v., Tóth László, Trokán Nóra m.v., Tóth Auguszta, Varga József, Újvári Zoltán. Gyerekek: Demény Ákos, Demény Máté, Herédi Mátyás. Hangfelvételről közreműködő zenészek: Pál István (hegedű), Kiss Gy. László (tárogató, klarinét), Réman Zoltán (szoprán és alt szaxofon), Bognár András (ütőgardon), Horváth Balázs (nagybőgő), Csergő Domokos (dobok, ütőhangszerek), Könczei Árpád (zongora, elektromos orgona). Zeneszerző: Könczei Árpád; díszlet: Olekszandr Bilozub; jelmez: Balla Ildikó; dramaturg: Szász Zsolt. Rendező: Vidnyánszky Attila. A korhatár nélküli előadás időtartama: 2 óra 40 perc, két szünettel.
A marosvásárhelyi előadás – eltérően a Csűrszínházi Napok alkalmával tavaly színre vitt produkciótól – az eredeti, teljes díszletben lesz látható Marosvásárhelyen. Az előadásra jegyek válthatók a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (hétköznap 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372.951-251) és a színházban működő jegypénztárban (hétköznap 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365.806-865), valamint online, a www.biletmaster.ro honlapon.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató