2024. december 24., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A minap egy neves magyar irodalomoktató panaszolta, hogy a tankönyvekből, valószínűleg a hazaiakból is, eltűnt az erdélyi (romániai) magyar irodalom fogalma, fogalomköre, a magyar irodalom egyik legerőteljesebb regionális szelete.

A minap egy neves magyar irodalomoktató panaszolta, hogy a tankönyvekből, valószínűleg a hazaiakból is, eltűnt az erdélyi (romániai) magyar irodalom fogalma, fogalomköre, a magyar irodalom egyik legerőteljesebb regionális szelete.

Ezt az irodalmat nem az írói szeszély, valamely kivonulási szecessziós tünet, elszakadás és feltűnési viszketegség hozta létre, hanem a történelem. A területosztogató nagyhatalmi önkény és túlélés kényszerűsége hívta életre. Útját keresve lelt rá a sajátos formákra és kifejezésmódokra, műfajokra. Meg tudott gyökerezni, meg tudott újulni időről időre, közönséget tudott maga köré szervezni, ízlés- és elvárásrendszert teremtett. Voltak művelői és hívei egyránt. Kiadókat hozott létre, folyóiratokat éltetett, generációkat nevelt ki, különböző ideológiák foglyaivá tette azokat az írókat, akiket csupán a regionális helyzetük azonossága kötött össze. Így volt jól. Így volt teljes.

A magyar irodalom (Budapest) többször is kísérletet tett az 1918 előtti állapotok helyreállítására, amely minden magyar író számára az ideális minimum lett volna, de a szétfejlődés történelmi tényét is tudomásul kellett vennie a magyar irodalom hagyományos centrumának. Ugyanis a periferéria nem akarta magát perifériaként érzékelni, s nem is viselkedett akként. Az írók, művészek, poéták létrehozták a maguk regionális központjait. Saját problémáival, gondjaival, ellentmondásokkal.

Aki az irodalmunk egységét hiszi és hirdeti, annak hinnie és félteni kell a regonalizmusokat. A többszínűséget. Amikor a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején Illyés Gyula és köre az erdélyi magyar irodalmat („a szomszédos államok magyar irodalmát”) a magyar irodalom integráns részének nyilvánította, mit sem törődve az óvatos külpolitikai centizésekkel, akkor ezzel hatalmas lökést adott a diktatúra szorításában élő romániai magyar irodalomnak is: azzal a többlettel gazdagította a művelőit, az irodalom kedvelőit, hogy figyelnek ránk, nem vagyunk teljesen ismeretlenek az olvasók és a kritika előtt. Amikor a magyarországi folyóiratok közölni kezdték az erdélyi írók műveit, úgy tekintettünk a megindult folyamatra, mint visszafogadásunk biztató bizonyítékaira. Ám akkor is, ott is születtek összefoglalók, elméleti-kritikai számvetések kifejezetten a romániai magyar irodalomról, amelynek sajátosságait elismerték, mi több, értékelték is az értők, féltők, biztató barátaink.

Sokan azt gondolják, hogy ma már csak azok a romániai magyar írók, akiktől nem közölnek Magyarországon (vagy akiket a kutya sem kér fel közlésre), akik nem tagjai valamelyik exkluzív irodalmi szekértábornak. Az is igaz, hogy a budapesti könyvvásárokon elsősorban a volt erdélyiek keresik irodalmunkat. Ám ez azt is jelenti, hogy van, volt, lesz létjogosultsága ennek a valóságábrázolásnak, gondolkodásmódnak, valamíg lészen magyar tollforgató Erdélyben.

Amint lehet és szabad amerikai, ausztrál vagy ír angol irodalomról beszélni, amint lehet belgiumi és svájci, kanadai francia irodalomról szólni, ugyanúgy el kell fogadni, hogy létezik, működik egy erdélyi (romániai) magyar irodalom is. Vannak saját alkotói, hagyományai, vonulatai, csoportosulásai, magányos fenyők és nemzedéki rajok. A romániai magyar irodalom a maga közel száz évével már saját értékrenddel és szempontrendszerrel fungál. Vannak hangsúlyok, amelyek máshová esnek, másként válnak kötődéssé. S ha a mondott értékek sora egybeesik a Nagy/Össz-Magyar Irodalom értékeivel, annál jobb az erdélyi (romániai) magyar irodalomnak.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató