Erdély hű fia hazatért

Szobrot és emlékparkot avattak Szentgericén

Kétszeri halasztás után a visszatérő járványhullám ellenére sikerült felavatni szeptember 25-én Szentgerice központjában Jakab Elek történész, tudós, szabadságharcos mellszobrát, valamint az 1848–49-es szabadságharcban részt vett 59 szentgericei honvéd tiszteletére emelt emlékfalat is. A szabadságharc eszméje és történelmi időszerűsége még nem múlt el – hangzott el az ünnepségben.

Tavaly március 15-ére képzelték el az ötletgazdák az emlékpark avatását, de a járvány miatt le kellett mondani a tervről és a tavaly őszre tervezett avatásról is. Ezért egy évet halasztották az ünnepélyes pillanatot, és így is az utolsó percig tartott a munka – derült ki. A szentgericeiek boldogok, büszkék, a szervezők pedig felszusszanhatnak, hiszen nem mindennapi összefogás és kemény munka van a megvalósítás mögött.

Egy újabb Elek apó

 A megújuló unitárius templom szószékéről Solymosi Alpár, a székelyudvarhelyi egyházkör unitárius esperese, csíkszeredai lelkész biztatott: az ellehetetlenített, elbizonytalanodott embernek Isten ad erőt. Isten adott nekünk egy magával ragadó lelkületű szellemóriást a reformkorban, és 1848–49 csodás meséi arról szólnak, hogy Isten lelke megragadta a magyar nemzetet, hogy belekiáltsa a korszakba: „Nem engedünk a negyvennyolcból!”. Benedek Elek mellett a magyarnak van egy Jakab Elek apója is, akinek meséi, könyvei, megemlékezései felelevenítik azt a lángoló kort, amely ma is útmutatót ad a nemzetnek. Jakab Elek életpéldája igazolta Pál apostol szavait, hogy szorongathatnak, üldözhetnek, de szívünkben ott van a megtartó erő.

 „Az isteni lélek itt van velünk, és munkálkodik bennünk, ahogy a múltban is tette, és mindannyiunkban ott a hála” – tette hozzá az elhagzottakhoz Fazakas Levente, a marosi unitárius egyházkör esprerese.

Ezután dr. Jakab Ildikó, Jakab Elek ükunokája gondolatait, örömét tolmácsolták, amiért az egyházközség fontosnak tartotta emléket állítani egy ragyogó embernek, polihisztornak. Az üzenetet felolvasó Katona Nagy Olga hozzátette: egy közösség azért állít szobrot, leplez le emléktáblát kétszáz év távlatából is, mert a szülőföldhöz való ragaszkodás olyan bilincs, amelyet az ember születésekor vesz fel, és a halálával sem vet le.

 Nagy Jánosi Blanka szavalata után dr. Molnár Lehel, a Magyar Unitárius Egyház főlevéltárosa tartott részletes előadást Jakab Elek életpályájáról, majd Buksa Ferenc rigmányi református lelkész, családfakutató vezette be a hallgatóságot a szentgericei Jakab család négyszáz éves történetébe. Ma már senki nem viseli ezt a nevet a faluban, de minden család valamilyen módon kapcsolódik ehhez a famíliához – hangzott el a családfa bemutatásán.

Jelképpé váló emberek

Tóos Emma szavalata és a záróének után az ünneplő tömeg a helyi fiatalok zászlai és huszárok vezetésével, tárogatószó, valamint Varga Attila és János operaénekesek dallamai kíséretében vonult le a templomtól a faluközponti emlék- parkhoz. Az avatóünnepség nyitómozzanataként a csíkszeredai Rákóczi kamarazenekar emelkedett hangulatot teremtett a Szép vagy, Magyarország és az Ott, ahol zúg az a négy folyó című dalok előadásával.

 Elsőként Miholcsa József hagyományőrző huszár alezredes méltatta Jakab Eleket mint szabadságharcos huszárt, aki értelmiségiként beállt a Mátyás-huszárok közé, és Bem apó oldalán harcolt, kockára téve életét a szabadságharcban. Szobrászművészként Miholcsa kapott felkérést Jakab megmintázására, de erre csak akkor vállalkozott, amikor megismerte Jakab Eleket a könyvei révén – vallotta be. Világháborús hőseinknek szinte minden faluban állítottak emlékművet vagy táblát, de a huszároknak sehol, csupán Gegesben van egy emlékoszlopuk. Ezért is jelzésértékű az emlékfal megépítése, ahová a szentgericei honvédek neve felkerült.

 Az emlékmű leleplezése után Iszlai Bálint, a gyülekezet tiszteletbeli gondnoka szavalta el a Magyar Hiszekegyet. A közel 95 éves férfi élete legnagyobb és talán utolsó megtiszteltetésének tartotta ezt a lehetőséget, ezért – Varró Bodoczi Barna lelkész szerint – egyenes gerinccel vallott arról, hogyan élte meg magyar voltát, ember- és egyházszolgálatát, hiszen egy életen át szolgálta a közösségét és az unitárius gyülekezetet.

 „Vannak olyan emberek, akik nem harsogó muzsikával vagy népszerűsködéssel válnak örökké ismertté, hanem azért, mert egy eszmének, igazságnak szolgáltak, maradandóan beleírták magukat egy közösség vagy nemzet történelmébe” – méltatta Jakab Eleket Rácz Norbert Zsolt, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője. A történelem pedig nem más, mint az a csontváz, amire egy közösség, nemzet a maga igazságát meg tudja formálni. Azok az emberek, akik kiállják a történelem próbáját, maradandót alkotnak, azok által pedig jelképpé válnak. Ez az emlékhely is metafora, aki itt megáll, és rátekint e szent helyre, nemcsak egy ember jut eszébe vagy neveket lát, hanem eszméket is, munkát, áldozatot, igazságot, hitet – mutatott rá az egyházi elöljáró.

„Emlékparkot avatunk a szent szabadságharc hőseinek, és megemlékezünk Jakab Elekről is, akinek neve összeforrt az 1848-as eseményekkel, és aki később Kossuth hívó szavára felelve a szabadság és a hon megmentésére sietett, magáévá tette Kossuth elveit, tüzét, bátorságát, hazaszeretetét. Ma, amikor a történelem békés korszakát éljük, 1848 eszméje és történelmi időszerűsége még nem múlt el” – figyelmeztette az ünneplőket Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja. „Amikor ma a szabadságjogok mögé bújva támadják egyetemes értékeinket, ugyanúgy meg kell harcolnunk önmagunkért, igazságunkért, keresztény és keresztyén hitünkért, megmaradásunkért. Mégis mi ilyen hősökre tudunk emlékezni, és amíg van ki emlékezzen, bízhatunk a tisztes jövőben” – tette hozzá a diplomata.

Sikeres harcok után

Munkásságáért és érdemeiért a magyar királyság legkiválóbb tudósai közé választották – méltatta a Magyar Tudományos Akadémia osztályvezetője, dr. Morvai Tünde azt a Jakab Eleket, akit az MTA 1870-ben levelező, 1889-ben rendes tagjává fogadott. Dr. Kádár 

Zoltán mindig segítette a templomfelújítás és az emlékpark kialakításának ügyét, mert a gyökerei innen indultak – mondta el a helyi lelkész, amikor a magyar kormány munkatársát mikrofonhoz kérte. A vendég kiemelte: az itt élők a hősök, mert a határok áthelyezése után száz évvel is magyarul beszélnek, magyarul tanulnak a gyermekeik, magyarul szól az istentisztelet. A magyar kormánynak kötelessége támogatást nyújtani, és gondoskodik is a világban élő magyarokról. 

Kovács Mihály Levente a Maros megyei RMDSZ és önkormányzat nevében üdvözölte az ünneplőket, és méltatta azokat a bátor harcosokat, akik révén a bátorság szó bekerült a magyar történelembe és a szívekbe, és ennyi év után is büszkén emlékezünk rájuk itthon és a nagyvilágban, és hirdetjük, hogy nekik ott és akkor sikerült, ahogy a maiaknak is sikerült itt és ma – mondta a politikus, aki azt kívánta, hogy ez az emlékpark az épített örökség részévé váljon. 

Szőcs Antal backamadarasi polgármester szerint „nem minden generációnak adatik meg, hogy szobrot és emlékparkot avasson”, de nem elég a múltról beszélni, ezért ő inkább azokról a megvalósításokról ejtett szót, amelyekkel az önkormányzat megpróbálja a fiatalok számára élhetőbbé tenni a falvakat, és amiben nagyon sokat segít a magyar kormány. Szentgericén is van jövő – húzta alá a községvezető.

Ez a föld nem eladó!

Ez a föld a miénk, és nem váltható pénzre, inkább közügyre fordította a gyülekezet – mutatott rá Varró Bodoczi Barna, aki kifejtette: pénzt kínáltak a területért mások, de itt valamikor egy Jakab Elek nevét őrző kultúrotthon állt, ezért a helyébe olyan dolgot terveztek felállítani az unitáriusok, amely a falu múltját és Jakab tiszteletét idézi. A tavaly a járvány miatt nem készülhetett el a park, de ezt ők nem bajként, hanem lehetőségként fogták fel, ezért ma itt kőfalak és fémszobor, illetve domborművek állnak. Az emlékpark több mint 30 ezer euróba került, ezt közösen sikerült előteremteni: ki lelkiekben támogatta őket, ki a munkában segített, ki tehetsége, módja szerint vásárolt emlékérmét, kőjegyet, vagy éppen egy óra közmunkát szánt az építkezésre. A megvalósítást a gyülekezet és a faluközösség mellett főleg a backamadarasi önkormányzat, a magyar kormány és a Maros megyei RMDSZ támogatta, emellett rengeteg ember, vállalkozó, szakember fáradozott a közös ügyért. Az emlékfalon levő két huszárba a művész minden szentgericeit is beleformázott, akik hívek a hazához és bátrak a mindennapi kenyérért vívott harcban – hangsúlyozta a lelkész, hozzátéve, hogy most elfáradtak, de az emlékparkban van még hely, és ha a helyiek is úgy akarják és támogatják, a jövőben szobrot kaphat itt Kossuth Lajos, Dávid Ferenc, Gál Kelemen, Kozma Mihály, Tiboldi István és mások is.

 A gyülekezet nevében Benke Emma mondott köszönetet a lelkésznek, amiért mert nagyot álmodni, és azt meg is valósította, majd Fazakas Levente esperes áldotta meg az emlékhelyet, amelyet Nagy Barbara szavalata és a Rákóczi kamarazenekar játéka közben megkoszorúztak.

Ki volt Jakab Elek?

Szentgericén született 1820-ban ötgyermekes családban, Tiboldi István tanító keze alatt nevelkedett a faluban, majd a székelykeresztúri unitárius iskolában, azután a kolozsvári egyetemen tanult, ahol Brassai Sámuel professzor eszméit csodálhatta, Kővári László diáktársa volt, két évet jogot is tanult, Marosvásárhelyen volt joggyakornok, ezután Nagyszebenben a kincstárnál dolgozott 1848-ig. Közben publikált is, így lett ismert az értelmiségiek körében. Bem oldalán harcolt a forradalom idején, annak leverése után őt is elítélték, de csak szigorú házi őrizetre, így Szentgericén gazdálkodott és írt, mígnem Kolozsváron Mikó Imre titkárává nem lett, akinek támogatásával hatalmas kutatómunkát is végzett. Házassága után levéltáros, 1867-től levéltári igazgató lett, egyházi ügyeket rendezett, ekkor írta meg Kolozsvár három kötetre terjedő történetét is. A kiegyezést követően az erdélyi főkormányszék levéltára megszűnt, ezért a rengeteg levéltári anyaggal együtt ő is Budapestre költözött, de nem találta meg a helyét és a számításait a fővárosban, és csak családja odaköltözése után lelt némi nyugalomra. Ebben az időben hívta meg levelező, majd rendes tagjává az MTA, a román Astra egyesület is tagjává fogadta (egyetlen magyar tagja lett). A szülőfalujához végtelenül ragaszkodó Jakab Elek Szentgerice monográfiáját már nem írhatta meg, 1897-ben hunyt el, Budapesten temették el, de földi maradványait később hazaszállították Kolozsvárra, és a Házsongárdi temetőben nyert végleges nyugalmat.