Már nem csupán az egyre agresszívabb koronavírus-fertőzés okán kell aggódnunk sok romániai óvodás és iskolás gyermek egészségéért. A Tanulók Országos Tanácsának elnöke, abból kiindulva, hogy október 12–18. között 1692 diák kapta el a fertőzést, azt kéri, hogy a hatóságok kiemelten foglalkozzanak az iskolába járók tesztelésével, ami világos képet nyújthatna a tünetmentes hordozóként iskolába járó gyermekek számáról, és ebből kiindulva a védekezés lehetőségeiről is.
De sajnos ennél több okunk lehet az aggodalomra gyermekeink, unokáink testi egészsége mellett szellemi, lelki egészségét illetően is. Az már régen közismert, bár egyes szülők kényszerből vagy kényelmességből nem vesznek tudomást róla, hogy hosszú órákat a számítógép előtt tölteni nincsen jó hatással a gyermekek, serdülők idegrendszerére. Gondoljuk csak el, hogy korábban mennyit szidtuk őket azért, ha a véget nem érő rajzfilmfolyamot sugárzó csatornákra tapadtak. Holott hároméves korig nem lenne szabad képernyő elé engedni őket. A járványügyi helyzetben pedig már az óvodás gyermekekkel is digitálisan foglalkoznak. Mit tehetne mást az óvónő, aki a vörös forgatókönyv idején is át kell hogy adja a tantervben előírt ismereteket a legkisebbeknek? A hajdani nagycsoportosoknak pedig már a tanító néni, miközben a szabadban tartott mozgásos játékokat nem lehet gyakorolni. Így a hatéves előkészítős is napi négy órát tölt a képernyő előtt, a 12-13 éves ötödikes-hatodikos diák pedig előfordul, hogy hat, sőt néhanapján hét órát is. Amikor véget ér a rázúduló ismerethalmaz, a szorongás, hogy nem tud megfelelni, a csalódás, hogy a képernyő mögül nem jut szóhoz, agyilag, idegileg fáradttá, nyűgössé, ingerültté teszi. Úgy ül az ebédhez, hogy már az étvágya sem a régi. A szorgalmasabbja ebéd után hozzá is fog a tanuláshoz, és sötét van már, amire befejezi. Többségük egész nap nem volt levegőn, nem mozgott, nem játszott, nem kapcsolódott ki, a sötétben hova menjen? Ha a vörös forgatókönyv lejár, és két-három hét múlva vissza kell menni az iskolába, a hűvös reggelek és a szünetek, amelyekre már régen nem divat felöltözni, megteszik a hatásukat, és már csak egy lépésre van az influenza.
És még alig szóltunk a gyermekek lelki egészségéről. Pedig nem ártana, ha időnként az utolsó órán az iskolapszichológusé lenne a szó, aki segítene abban, hogy a kisebb és nagyobb diákok feldolgozzák azt a lelki traumát, félelmet, amit átélnek, és megbeszéljék az egészségükre káros életmód megváltoztatásának lehetőségeit is. Ha ezen a téren a szülő nem jár sikerrel.
