Emlékek, álmok, gesztusok

A tárlat egy keveset mindenből érzékeltet, egészében pedig egységesen képviseli a paulovicsi festői, grafikai univerzumot.

„Ne tévesszen meg senkit e csaknem ötvenesztendős pálya sokfélesége. A művészet Pávakertje (Perneczky Géza szóhasználata) hatalmas, szinte bejárhatatlan. Van művész, aki – karakterének megfelelően – egy vagy két ösvényt jár be, Paulovics hol derűsen, hol komoran szabadon sétál e tágas birodalomban.” A tavaly decemberben elhunyt jeles művészettörténész, Hann Ferenc írta ezt a festő, grafikus Paulovics Lászlóról 2008-ban megjelent, rendkívül gazdagon illusztrált, háromnyelvű, szép kötetben.

Az átfogó tanulmány e pár sora a művész eddigi életművének és egyben a marosvásárhelyi Bernády Házban április 19-én nyílt kiállításának egyik lényeges sajátosságát fogalmazta meg: szabad szárnyalású sokféleségét. Érdemes egy másik részletet is idéznünk Hann írásából, tovább pontosítva a jellemzést: „Az oeuvre nem lineárisan épül, vagyis nem arról van szó, hogy egy alaptéma évtizedeken át megmarad, miközben bővül, gazdagodik, módosul, ... hanem szinte egy időben születnek olyan opuszok, melyek még nem mondanak le a figurális ábrázolásról, s olyanok, melyek a lírai absztrakció, vagy a gesztusfestészet felé mozdulnak. Így tehát értelmetlen lenne a fél évszázadnyi pályát stíluskorszakokra tagolni. Célszerűbb olyan szakaszhatárokat keresni, melyek topográfiai és élethelyzetbeli fordulópontokat jelölnek… Ezért tehát az életmű vizsgálatát három szakaszra tagoljuk: Intra muros (a falakon belül), a partiumi, romániai évek, 1961 – 1985, Extra muros (a falakon kívül), a németországi emigráció időszaka, 1985 – 1997, Sine muris (falak nélkül), a máig tartó szentendrei korszak.” Hann Ferenc aztán ebben a hármas tagolásban tárgyalja e sokrétű munkásság összetevőit. A szinte magától adódó, valóban találó korszakolás nyilván tovább bontható, konkretizálható helyekhez, emberekhez, stílusirányzatokhoz kötve, de persze egy újságcikknyi terjedelem nem engedi meg, hogy részletekbe bocsátkozzunk. A tárlat viszont egy keveset mindenből érzékeltet, egészében pedig egységesen képviseli a paulovicsi festői, grafikai univerzumot.

Ha a művész életét, pályáját meghatározó helyeket sorolnánk, mindenekelőtt a szülővárost, Szatmárnémetit kellene említenünk. Gyermek- és ifjúkori élményei mindig felejthetetlen, döntő benyomást gyakorolnak az emberre. Paulovics szaktanulmányai és egy rövid nagybányai kitérő után visszatért Szatmárra. Alkotótevékenysége és ehhez szorosan kapcsolódó színházi, díszlettervezői munkája ott teljesedett ki közel negyedszázadon át. Persze nem csak a hely szelleme hatott rá, kiváló emberek is mély nyomot hagytak benne. De erről is csak ennyit most, hangsúlyozzuk inkább azt, hogy jelenlegi tárlatának helyszíne érthető nosztalgiákat is ébreszthetett benne, hiszen művészeti középiskolásként itt végezte az érettségi előtti utolsó évet. És sokat kapott az itteniektől, kollégáktól, tanároktól, a város lakóitól. Később a színház meghívására Thália vásárhelyi társulatával is együttműködött. Kolozsvár, egyetemi éveinek színhelye ugyancsak komoly szerepet játszott élménytára gazdagításában, művészete felíveltetésében. 1985 után az emigráció következett, először München, majd Iserlohn-Barendorf, végül a hazatérés, pontosabban a visszatelepedés az anyaországba, Szentendrére. Közben folyamatosan járta a világot, mindenütt feltöltődött valamivel, ami színesíthette, gazdagíthatta festészetét, egyvalami azonban mindenkorra változatlanul megőrződött benne: erdélyisége. Ez a mostani kiállításán is egyértelműen érezhető, és aranyfonálként szövi át a bemutatott változatos anyagot, festményeket, grafikákat, amelyek eléggé nagy időintervallumot ölelnek át, de többségükben mégis az utóbbi évek termésének válogatott darabjai.

Paulovics is meg tudja becsülni az időt, dolgozik keményen, talán éppen ezért maradhatott meg fiatalos alkotókedve, kedélye, szemléletének frissessége, nyitottsága, toleranciája, mindaz, ami összetéveszthetetlen stílusának jegyében a legkülönfélébb műfa-jokban fogant. Ő is átérezte, milyen az, ha az ember az Idő örvényébe, szorításába kerül, de ebben a helyzetben is volt ereje, tehetsége arra, hogy a művészet varázslatával felülemelkedjen a visszahúzó tényezőkön, lazítson a béklyókon. Van olyan megrendítő kompozíciója a tárlaton, amely éppen Az Idő szorításában címet viseli. A drámai sorsproblémák, tragédiák egyébként éppúgy jelen vannak a Bernády Ház földszinti galériájában, mint a derűsebb, felüdítő látnivalók, a tájak, melykhez ragaszkodunk, a tárgyak, amelyek otthonosan körülvesznek, az életképek, amelyek a színházi világot is eszünkbe juttathatják. A művésznek számos sorozata van, ezek némelyikéből is hozott egyet-kettőt mutatóba. Kiállított a Don-kanyari tragédiát idéző megrázó D 43 ciklusából képet, reflexiót 56-ról, festményt a Falurombolás lesújtó élményköréből, grafikákat a Kapuk sorozatából, kompozíciót a mélyen átélt Krisztus-ciklusából, szöveges műveket nagy hírű portrégyűjteményéből, és a sor itt közelről sem ér véget. Paulovicsra természetesen új otthona, a művészeket ellenállhatatlanul vonzó Szentendre sem maradt hatástalan, de feltűnnek a falakon erdélyi alkotótábori emlékei is, hiszen a rendszerváltozás után sűrűn megfordult itthon is, például a homoródszentmártoni vagy a zsoboki táborban. Az elkövetkezőkben biztos még sok úti élmény festői átlényegítésével örvendezteti meg művészete kedvelőit. Remélhetőleg a marosvásárhelyieket is.