Megvámoljuk mindegyre a nyarat. Színeket, illatokat, októberi esőben el nem ázó képeket veszünk magunkhoz tőle, csak azután engedjük, hogy átlépjen rajtunk.
Megvámoljuk mindegyre a nyarat. Színeket, illatokat, októberi esőben el nem ázó képeket veszünk magunkhoz tőle, csak azután engedjük, hogy átlépjen rajtunk. „Auguszta” asszonyunk – „Julianus” fivéréhez hasonlóan – azonban nem mindig azt – vagy nem csak azt – adja, amit ígér. A román tengerparton sátorozó üdülőt nemegyszer pénzt, telefont elnyelő éjszakákon rázza fel a gondtalanság illúziójából, a Székelyföldön barangoló turistát lépten-nyomon szellemvillák egykori ablakaiból riogatja. Könnyen csalódások árnyékolhatják hát be a nyaralást, ha úgy döntünk, hogy idehaza gyűjtjük be a lelki télirevalót. Persze, általánosítani ez esetben sem szabad, közvetlen közelünkben is akadnak ugyanis igazán turistacsalogató, gyönyörű vidékek, nem is kell messzebbre menni Szovátánál, máris valóságosnak és bőkezűnek érezzük a nyarat. Aki viszont egykor Borszéken töltötte „aranykori” szabadságát, igencsak meglepődhet a tündéri tájon uralkodó állapotoktól. Igaz, hogy az utóbbi időben itt is mutatkoztak a változás jelei, útjavításra is került pénz mostanában, de a számos önmagából kivetkőzött, magára hagyott épület azt sugallja, kitörlődött a köztudatból ez a jobb időket megélt, természeti szépségeinél, forrásai gyógyhatásánál fogva nagy lehetőségeket rejtő hely. A nyári hétvégeken turistáktól elözönlött, sokak szerint Erdély leggyönyörűségesebb vidékének számító Gyilkos-tónál sincs ez sokkal másként. Külföldi kirándulók számára szinte hihetetlen, hogy ezen a páratlan szépségű nyaralóhelyen a csatorna- és a korszerű vízhálózat hiánya vet béklyót a turizmus fejlődésére. Igaz, a tervek szerint a közeljövőben ez a gond is megoldódik, mégis meglepő, hogy a rendszerváltás utáni másfél évtizedben, a válságmentes időszakban nem sikerült erre pénzt, energiát fordítani. De számba vehetjük a pioníréra elillanása után működésképtelenné vált gyerek- és ifjúsági táborokat is, melyeket az illetékes országos hatóság – saját tehetetlenségére rádöbbenve – már tavaly át akart adni a helyi és megyei önkormányzatoknak. Igaz, a mostani tematikus és alkotótáborok nagyrészt pótolják az egykori, államilag „vezényelt” üdüléseket, de jó lenne, ha ezekről a lehetőségekről nem véletlenül, hanem egy központosított hálózatból értesülne a táborozni vágyó. És azt sem ártana figyelembe venni, hogy míg a kommunizmus utáni éveket belengő rózsaszín felhőben a földön alvásnak is megvolt a maga varázsa, a nemzetközi tánctáborok résztvevői ma már „modernebb” körülmények között szeretnék magukénak érezni a nyarat.
