2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több éve tartó jogi küzdelem

Úgy tűnik, elfogadás előtt áll egy olyan törvénytervezet, amelynek szükségességét az RMDSZ parlamenti képviselői évekkel ezelőtt jelezték a törvényhozó testületnek. Lehetővé válik majd az ún. zsebszerződések alapján megkötött telekcserék kataszterezése, ugyanis nagyon sok gazda van abban a helyzetben, hogy hivatalos tulajdonjogi dokumentum, azaz telekkönyv, birtoklevél hiányában közjegyző által nem hitelesített zsebszerződéssel vásárolt földterületet.

2018-ban Korodi Attila, a képviselőház akkori frakcióvezetője elmondta a sajtónak, hogy „az RMDSZ már négy éve jelezte a kataszteri hivatalnak ezt a problémát, azonban erre csak parlamenti úton lehetett törvényes megoldást találni” – emlékeztetett a frakcióvezető. „Az RMDSZ által kidolgozott módosítás nemcsak a zsebszerződések helyzetét tisztázza, hanem azon gazdáknak is segít rendezni tulajdonjoggondjaikat, akiknek a telekkönyvét az 1938/115-ös rendelettörvény alapján állították ki, azonban ez utóbbi esetében 2009-től harminc évre visszamenőleg, azaz 1979-ig nem lehet módosítás az illető telekkönyvben.” 

– Nemrég a törvény alkalmazásakor felmerült gondok orvoslására benyújtott módosító javaslatokat elfogadta a szenátus, így egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy érvénybe léptessük a törvényt – tájékoztatta lapunkat Császár Károly, az RMDSZ Maros megyei szenátora. Elmondta: „A polgármesteri hivatalban kérték, hogy a kézzel írott szerződés alapján a mezőgazdasági lajstromba vezessék be a tulajdonoscserét. Miután ez megtörtént, ezek a gazdák adóztak az illető területekre, művelték azokat, földalapú támogatást kértek rájuk, azaz felelős tulajdonosként foglalkoztak a földekkel. Számukra rendezné a tulajdonlással kapcsolatos problémákat az RMDSZ javaslata, amely pontosítja azokat a feltételeket, amelyeket a gazdáknak teljesíteniük kell ahhoz, hogy a földterület használójaként bejegyezzék őket a telekkönyvbe. Három éven belül a használati jog automatikusan átalakul tulajdonjoggá, amennyiben ez idő alatt egyetlen érdekelt személy vagy intézmény sem támadja meg a használó bejegyzését a telekkönyvbe. Az RMDSZ kezdeményezésére olyan törvénymódosítást fogadott el a szenátus plénuma, amely megoldja a mezőgazdasági zsebszerződések elismerését, az így gazdát cserélt külterületek tulajdonjogának rendezését. Választási programunk egyik fontos célkitűzése volt a mezőgazdasági területek tulajdonviszonyának tisztázása. Ezt a vállalásunkat valósítja meg módosító javaslatunk, amely a gazdák számára fölösleges utánajárás és anyagi megterhelés nélkül oldja meg ezt a problémát. Az új rendelkezés több ezer gazdát érinthet, hiszen számos településen az adásvételek több mint fele, akár 60-70 százaléka is közjegyzői hitelesítés nélkül, zsebszerződésekkel történt, mivel telekkönyvek hiányában nem volt lehetséges a szerződés hivatalosítása” – nyilatkozta Császár Károly szenátor múlt szerdán, a szenátusi szavazást követően.

A szenátor lapunknak elmondta, a törvénymódosítás esetében a képviselőház hozza meg a végső döntést, így még korai lenne részletekbe bocsátkozni. Jelenleg tárgyalnak az országos kataszteri hivatal szakértőivel a jogszabályról. Arra szeretnének konkrét megoldást találni, hogy az érintettek hogyan és miként nyújtsák be telekelési igényeiket, milyen gyakorlati lépéseket kell majd tegyenek a szerződések ellenőrzésekor, mennyi idő szükséges az új dokumentumok kibocsátásához stb. 

– Miután a képviselőházban is elfogadják a javaslatokat, és az államelnök is előterjeszti a törvényt, tájékoztatjuk az érintetteket, hiszen közös érdek, hogy a több éve fennálló helyzetet minél előbb megoldjuk. Több magyar gazdát is érint a kérdés, akik így most már a készülő törvény által telekeltetett parcelláikra is megkaphatják a területalapú támogatást, ami jelentősen hozzájárul majd gazdaságaik fellendítéséhez is – mondta a Népújságnak Császár Károly szenátor.

Fotó: Antalfi Imola

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató