2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elbazárosodó virágkiállítás

Marosvásárhelyen a Rózsák terén tegnap megnyílt a XI. virágkiállítás és az első húsvéti vásár.

Húsvéti tojások is voltak


Marosvásárhelyen a Rózsák terén tegnap dr. Dorin Florea polgármester és Csegzi Sándor alpolgármester hivatalosan megnyitotta a XI. virágkiállítást és az első húsvéti vásárt.

A tegnapi nap jelezte, hogy a virágok városába, Marosvásárhelyre is megérkezett a tavasz. A főtéri park megtelt virágokkal, dísznövényekkel, színesebb volt, mint bármikor. A hagyományos rendezvényen a magántermesztők és forgalmazók mellett immár a marosvásárhelyiek által jól ismert virágkertészet és az erdészeti igazgatóság is kiállította a virágok és dísznövények számtalan fajtáját. Ott-tartózkodásunk ideje alatt főleg a virágstandoknál volt nagy a forgalom. Az utóbbi években növekedett a virágok iránti kereslet. A város elöljárói utaltak rá, hogy nőtt a virágtermesztők és -forgalmazók száma is. A termesztők mellett a kereskedők kerti szerszámokat, felszereléseket, virágápoló szereket stb. ajánlottak, főleg a kiskertészeknek.

A tegnap megnyitott rendezvényen több mint 30 stand várja péntekig a vásárlókat. A polgármesteri hivatal közleményében úgy fogalmaztak, hogy idén első alkalommal a virágkiállítással párhuzamosan húsvéti vásár is zajlik. Kerestem a standokat, ahol húsvéti hagyományos termékeket kínálnak. Egy standnál volt fából készített, kisebb-nagyobb festett tojás, amit a korondi Szász Ferenc fazekas készített hozzáértéssel. A park fenti végében két máramarosi cég ajánlotta hagyományos húsvéti ételeit, süteményeit. Ennyiből állt a húsvéti vásár. Ám helyet kaptak olyan standok, ahol ruhaneműt, konyhai felszereléseket, bizsukat lehet vásárolni. Nem egy stand bazárnak is beillik. Az előző években megrendezett – csupán virágból és dísznövényből álló – kiállítások hangulata az idén nem volt érzékelhető.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató