Egy szép este Kozma Mátyással

Vásárhely megbecsüli igazi értékeit. Erről szeptember 26-án újra meggyőződhettünk a Bolyai téri unitárius templomban tartott lélekemelő emlékesten.

Jászberényi Emese az est mikrofonja előtt (Fotó: Bálint Zsigmond)

Vásárhely megbecsüli igazi értékeit. Erről szeptember 26-án újra meggyőződhettünk a Bolyai téri unitárius templomban tartott lélekemelő emlékesten. Igen, első benyomásként ezt a szót írtam az esemény történéseit rögzítő jegyzetlapomra: felemelő. Már akkor ezt éreztem, amikor jóval kezdés előtt belesodródtam a lélekben is ünneplőbe öltözött vásárhelyi barátok és ismerős ismeretlenek özönébe. Kimondatlanul is érzékelhető volt: mindenki valami rendkívülire számít. És tényleg rendkívüli élményben volt részünk. Azt hiszem, a közönség hosszú ideig őrzi magában ennek az emelkedettségében is bensőséges, baráti hangulatú másfél órának az emlékét. Jobb hangütés nem is lehetett, mint amivel a vallomásos, szép műsor kezdődött: Bach orgonaremeke, a d-moll Toccata és Fúga szólalt meg, az a mű, amelyet Kozma Mátyás is mindig olyan ihletetten tolmácsolt, valahányszor eljátszotta magasra ívelő pályája során. Máris magunk elé képzelhettük őt magát is egykori rokonszenves valóságában, annál is inkább, mivel beszédhangja is felcsendült. A Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtára őrizte hangfelvételről hallhattunk egy interjúrészletet. Ötvenévesen tekintett vissza a megtett útra. Akkor már 35 esztendeje az orgonamuzsika elkötelezettje volt. De amint az est szereplői a továbbiakban érzékletesen kirajzolták, a felidézett különleges egyéniség és életmű sokkal gazdagabb és összetettebb annál, hogy csak a hangszerek királyára szorítkozhatott volna a megemlékezés. A 85 éve született és két évtizede elhunyt orgonaművész sokoldalú zeneszerző, megbecsült tanulmányíró, közkedvelt oktató, tevékeny rádiószerkesztő és mindenekfölött széles látókörű, kiváló ember volt. A megszólalók, akiket Kovács Zsuzsa zongoratanárnő olyan flottul vezetett fel, mintha mindig is profi műsorvezető lett volna, meghatottan, lényegretörőn és empátiával kerekítették ki a Kozma Mátyás színes személyiségéről ma is sokakban elevenen élő képet.

Házigazdaként Nagy László, az unitárius templom lelkésze azt hangsúlyozta, mennyire ragaszkodott egyházukhoz ez a nagyszerű ember és zenész, aki két évig orgonistájuk is volt, és irántuk való kötődését zeneszerzőként is többször bizonyította. Kovács Zsuzsa kifejtette, 65 év, amennyit Kozma Mátyás élt, kevésnek tűnik, de arra elég volt, hogy jelentős életművet hozzon létre, és a marosvásárhelyi szellemi elitet gazdagítsa a XX. század nehéz, zaklatott időszakában. Vasile Cazan, a marosvásárhelyi filharmónia igazgatója 14-15 éves korában ismerte meg jeles elődjét. Mint mondta, „Matyi bácsi elvarázsolta gyermekkori éveit, sokat tanult tőle”. Molnár Tünde, aki a Kultúrpalota orgonistájaként vált utódjává, szintén arról vallott, milyen nagy hatással volt rá a Mester, és orgonaműveit milyen művészi alázattal és következetesen igyekszik népszerűsíteni. Borbély Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió nyugalmazott zeneszerkesztője azt az időszakot idézte meg, amikor Kozma Mátyás rádiós szerkesztőként gazdagította a szalagtárat. A rádió korábbi szünetjele is az egyik Kozma-szerzemény részletéből született. Az orgonafelvételeken sokat dolgoztak együtt, de „könnyű volt vele a munka, mert Kozma Mátyás igényes volt”. Hajdó Károly zenetanár, a marosszent-györgyi Soli Deo Gloria kórus karnagya azo-kat az élményeket elevenítette fel, amiket a Kozma-kórusművek előadásai során szereztek itthon és szerte Európában. Kozma Mátyás tanári erényeit Balás Mezei Erzsébet zenetanárnő részletezte.

Emberi tartásával, példájával hatott rájuk. Egyéniségének a fiatalokat is magával ragadó kisugárzása volt, nem kioktatni akart, egyenrangú félként viszonyult hozzájuk. Novák József formatervező, képzőművész, az egykor nagyon népszerű rockegyüttes, a Nowax frontembere is arra adott példát, hogy látszólagos zárkózottsága ellenére Kozma Mátyás mennyire rugalmas ember volt. 1985-ben, a legmerevebb parancsuralmi korszak idején sikerült meggyőzniük a komoly zeneszerzőt, orgonaművészt, hogy bekapcsolódjon egyik rockkoncertjükbe, és páratlan sikert arattak vele. A Cantuale énekegyüttes vezetője, Nyilas Szabolcs ugyancsak arról beszélt, hogy az ilyen formációk számára is, mint az övék, mindenkor színvonalas, műsorgazdagító ihletforrás a zeneszerző életműve.

Mindazt, ami szóban elhangzott, bőségesen, élményteljesen, mindennél beszédesebben teljesítette ki a dal, a muzsika, amit mély átéléssel tolmácsoltak a fellépők: Molnár Tünde orgonaművész, Madaras Ildikó szoprán és kísérője a zongoránál, Szakács Mária Magdolna, a Cantuale énekegyüttes, a Hajdó Károly vezényelte Soli Deo Gloria egyesített vegyes kar és Simon Csenge, Simon Janka, Vizi Emese zene szakos hallgatók.

Olyan műsornak lehettünk részesei, amelyből áradt a szeretet. Kozma Mátyás is örült volna neki. Az emlékest kezdeményezője, létrehozója, megálmodója, özv. Kozma Mátyásné, a közkedvelt rádiószerkesztő Jászberényi Emese végszavában ezt is kiemelte. Sokat olvasó, minden iránt érdeklődő, halk szavú, ritkán mosolygó ember volt a férje, mondotta.

Igazán felszabadultan nevetni csak a kislányával tudott, ha rajzfilmeket, némafilmeket néztek a tévében. Igazi öröme az volt, ha a szeretett orgonán játszhatott. Imádott utazni. És tudásánál csak a szerénysége volt nagyobb.

A rendezvény ismét bebizonyította: a zene külön-külön is képes mindannyiunkat megszólítani, és pillanatok alatt közösséget is tud formálni. Kerek évfordulók sem szükségesek, hogy ilyen élményekkel ajándékozzuk meg magunkat. Erről sem kellene elfeledkeznünk.