Egy napunk se teljen el mese nélkül!

A mese híd szerepéről, a mesélés fontosságáról beszélt Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus csütörtökön a marosvásárhelyi könyvvásáron, a PONT Kiadó, a Fordulópont szerkesztősége Varázsigék és mesék. Ami nem maradhat ki egy nap sem című író-olvasó találkozóján. A szakember hangsúlyozta: a mesék, történetek által lesz képes a gyerek magában belső képeket kialakítani, amelyek segítik majd később a mindennapi dolgokhoz való viszonyulásában. 

A beszélgetés címét a Fordulópont folyóiratból kölcsönözték, aminek egyik számában több szerző különböző szempontok szerint közelíti meg a mesét. Kádár Annamária szerint valójában nincs egyetlen helyes megközelítési mód, hanem mindenik szempont igaz lehet. Szávai Ilona, a magyarországi Pont Kiadó, valamint a Fordulópont folyóirat főszerkesztője elmondta, negyven évvel ezelőtt kezdte foglalkoztatni a mese, valamint a gyerekek lelkivilága, amikor megszületett a kislánya, és élmény volt számára megtapasztalni, ahogyan minden egyes szavával újrateremtette a nyelvet, illetve amint befogadta a meséket. 

Kádár Annamária, a Mesepszichológia című nagy sikerű könyv szerzője rámutatott,  a mese nemcsak népmesét, varázsmesét vagy kitalált mesét jelent, hanem a saját életmesénket is, azaz a történetet, amelyet önmagunkról, valamint a világhoz való viszonyulásunkról tanítunk a gyerekeinknek. Ezt pedig nemcsak este, lefekvés előtt, hanem folyamatosan meséljük, gyakran szavak nélkül, a puszta jelenlétünkkel, gesztusainkkal. A történetekbe a szülő is bele kell szője a saját világát, az érzéseit, hogy a mesélés ne feladat, kötelesség, hanem élmény legyen. Előfordul, hogy a testtartásunk, hanghordozásunk teljesen mást mesél, mint a szavaink, és ezt a gyerekek azonnal megérzik. Kádár Annamária elárulta, iskolapszichológusként tapasztalta, hogy a gyerekeknél jelentkező minden tünet mögött ott van az ő teljes élettörténete, az elfogadás iránti igénye, álmai, kívánságai és sérelmei, szorongásai. A gyerek kiszolgáltatott utánzóként van jelen a világban, amit mi, szülők mesélünk neki, az lesz az ő első hamuban sült pogácsája. Fontos arról is mesélni neki, hogy milyen volt az ő napja, hogy felkelt, mivel játszott, hogy voltunk a piacon, mert ezáltal alapozzuk meg az ő emlékeit. Ebből a meséből viszont sohasem szabad kihagyni a negatív élményeket, történéseket, mivel a feldolgozás egyik módja, hogy mesélhetővé tesszük, visszameséljük neki azokat.  Hároméves korunk előtti életeseményekre nem emlékszünk, ezért a szülő az énmesékkel, azaz olyan történetekkel tudja építeni a gyerek identitását, amelyekben ő a főszereplő. Előfordul, hogy a gyerek nem ismeri a dédszüleit, nagyszüleit, de fontos, hogy legyen neki egy története a tágabb családról is, mert az ő története így lesz koherens, hogyha tudja, honnan indult, és merrefelé megy. 

 

A mesehős nem készülődik a felnőtté válásra

A pszichológus rámutatott, az a gyerek, aki történeteket hallgat, akinek mesélnek, megtanul belső képeket alkotni, és ezeknek a segítségével kódolja be a valóságot, tűz majd ki célokat, kezeli a feszültségeket, megszelídíti a frusztrációit, és tanulja meg szabályozni a vágyait. A saját belső kép a legcsodálatosabb, ezért is csalódás néha, ha egy könyv elolvasása után megnézzük az arról készült filmet. A mágikus gondolkodást óvodás-, kisiskoláskorban kell megteremteni a mesék által. Az óvodáskor a legcsodálatosabb korszak egy gyerek életében, hiszen ekkor a gyerekek szimbolikusan, szerepjátékokban valósággal újrateremtik a világot. A mese nagy léptékben veszi sorba a különböző életszakaszokat, kulcsfontosságú, amikor elindul a mesehős, felvállalva a bizonytalanságot, és megküzd a problémákkal, a sárkánnyal. A mai fejlődéslélektan szól a serdülőkor kitolódásáról, hiszen jellemző, hogy a gyerekek sokáig maradnak a szülők mellett, eltolódik a párválasztás, gyermekvállalás, egyszóval a felnőtté válás, sokan újabb és újabb egyetemekre iratkoznak be, és egy ideig még azzal takaróznak, hogy nem kell háziasszonyként helytállni, mivel kell készülni a vizsgákra. Az elindulás halogatásával viszont eltelhet egy élet – mutatott rá a pszichológus, aki szerint ezzel szemben a mesékben a mesehős nem készülődik, hanem egyből belevág és elindul szerencsét próbálni. 

 

Legtöbb húsz perc tévé naponta

Szávai Ilona szerint ijesztő, hogy manapság milyen mértékben hatalmukba keríti a gyerekeket a média, valamint az okostelefonok. A gyerekek már nem a könyvek lapjairól közismert mesehősöket emlegetik, hanem a tévében látott figurákat. Viszont megjegyezte, az utóbbi öt évben lényegi változás tapasztalható a mese népszerűsítése terén, Magyarországon például rendszeresen műhelyeket szerveznek, ahol a felnőtteket tanítják, hogyan közelítsék meg a népmeséket, varázsmeséket. A főszerkesztő úgy véli, a mese folyton hidakat épít a szülő és gyerek, valamint az egyes életkorok között. Kádár Annamária szerint szabály kellene legyen a családokban, hogy a gyerek naponta legtöbb húsz percet tölthessen a külső képekkel, azaz a tévé, tablett előtt, mivel ezek meggátolják a belső képalkotást. Mesehallgatás közben a gyerek valósággal átnéz rajtunk, szinte transzban van. Manapság egy halom külső kép veszi körül a gyerekeket, sok tárgy özönli el őket, és mindez gátolja a belső képalkotást. A gyerek ugyanis úgy tesz belsővé egy tárgyat, hogy foglalkozik vele, ha ezer veszi körül, ebben a folyamatban nem tud kellőképpen elmélyülni. Egy mese is úgy éri el a hatását, ha nyugodtan, ráérősen leül a szülő az ágy mellé, és éppen ez a ráérősség, ez a szöszmötölés adja a varázsát. Nem lehet úgy mesélni, hogy kisfiam, most tizenöt percünk van erre, aztán elalszol. A tény, hogy ott van a szülővel, már az érzelmi biztonságot ad, és a gyerek ezt a jóleső érzést társítja a könyvvel, a mesével. Amikor mindig ugyanazt a mesét kéri, valójában arra kíváncsi, hogy a szülő részéről ott van-e az átélés, amit ő elvár, vagy csak kötelességet pipál ki. Ezek a helyzetek a megalapozói a serdülőkori bizalmas beszélgetéseknek. Úgy lehet a gyereket olvasóvá nevelni, ha látja, hogy a szülő is ugyanígy jár el. Ezt pedig nem lehet majd pótolni utólag a kötelező házi olvasmányokkal – adott hangot véleményének a pszichológus.