Egy kém zenéje – 8.

• 2026-05-20 14:00:00

• Szilágyi Mihály

Hamar kiderült, mi volt az oka Tyermen Moszkvába hozatalának: már javában zajlott a második világháború, és a szovjet vezetés azzal szembesült, hogy technikailag nagy hátrányban vannak Európával szemben. Nem volt mit tenniük, a még életben lévő mérnököket halászták elő a börtönök és munkatáborok mélyéről.

Tyermen professzor az Andrej Nyikolajevics Tupoljev mérnök által vezetett repülőgép-fejlesztő titkos szervezethez került. Itt szemtanúja volt, hogy azok a tisztek, akik régebb hamis vádak alapján agyba-főbe verték Tupoljevet, most majdhogynem térden állva könyörögtek, hogy írja össze mindazok nevét, akik szerinte hasznosak lehetnek a repülőgépek fejlesztésében. Több száz név került a papírívekre, és számtalan nagyra becsült szakember jutott ki ily módon a biztos halálból. Rövid idő alatt olyan gépeket terveztek és fejlesztettek ki, melyek mintaértékűek voltak még az amerikai harcirepülő-fejlesztők körében is.

Leon Theremint – itt már visszakapta saját maga által választott nevét – saját szaktudásának megfelelő helyre osztották be. Magasságmérőket és célzóberendezéseket kellett terveznie és kiviteleznie. Végre az lehetett, amire képessége volt. Saját laborban két asszisztenssel dolgozhatott, és minden technikai dolog a rendelkezésére állt. A laborból fürdőszoba nyílt, és kedve szerint fürödhetett meleg vízben és fürdőkádban – amiben utoljára csak Amerikában volt része. Itt is rab volt, de teljesen más körülmények között. Este fegyveres őr kopogott a labor ajtaján, és vacsorára hívta, ahol egy elit vendéglőnek is megfelelő étterem várta a legfinomabb ételekkel. Reggel hétkor csengő ébresztette a mérnököket, majd húsz perc torna és zuhanyzás után mehettek reggelizni. Kilenckor kezdődött a munka ebédig, majd ebéd után este hétig tartott a program. Az ágyakon hófehér vasalt ágynemű, kitűnő párnák és paplanok ölelték körül az embert, aki három éve először aludt ágyon.

Lavrentij Berija és Sztálin elképesztő különfeladatot adott Thereminnek: olyan lehallgató-készülékeket kellett készítenie, melyek sem röntgen, sem más eszközökkel nem mérhetők be, az épületben nincsenek jelen, de mégis rögzítenek minden beszélgetést. Mikrofonok használatáról szó sem lehetett. Tudtára is adták Thereminnek, hogy ha ezeknek a követelményeknek nem tesz eleget, viszontlátja régi táborparancsnokát a Gulag táborban.

A tudós szorult helyzetében elképesztő technikát eszelt ki: elektromos táplálást nem igénylő eszközt épített, melyet kívülről mikrohullámokkal működtettek, és sem röntgennel, sem egyéb eszközzel nem lehetett kimutatni a jelenlétét. Már csak az volt hátra, hogyan juttassák be az amerikai nagykövetségre. Épp kapóra jött 1945. július 4-én Amerika függetlenné válásának ünnepnapja. Egy szovjet iskoláscsoport nagy méretű, fából faragott Amerikai Egyesült Államok pecsétjét vitték ajándékul a nagykövetségre – ennek a belsejébe rejtette el Theremin észrevétlenül a sunyi műszert. A Dolog – mert így hívták a készüléket – öt évig lógott a nagykövetség falán, és senki sem sejtette, hogy a fakép mire képes. Kívülről mikrohullámokkal sugározták, majd a benti beszélgetés hatására a készülék torzította a hullámokat, ezekből a torz hullámokból nyerték vissza a beszélgetést.

Elképesztő műszer volt a Dolog! Öt éven át minden beszélgetést hibátlanul továbbított. Négy amerikai nagykövet cserélt posztot, talán mindenik azt hitte, elődjének valahol eljárt a szája, de mégis mindeniknek azzal kellett szembesülnie, hogy az oroszok a legtitkosabb beszélgetéseket is megtudják valahogy. Már valóságos szégyennek látszott, hogy nem képesek felfedezni a rejtélyt. A Dolog véletlenül lepleződött le, mert a britek nagykövetségén egy rádiós a szovjet légierő csatornáját lehallgatva vette észre, hogy ott az amerikai nagykövetség beszélgetése zajlik. Amerika állambiztonsági technikusokat küldött Moszkvába, hogy megkeressék a poloskát. Több napon át idegfeszítő kutatások során találták meg a fali pecsétbe rejtett valamit, a Dolgot, csakhogy azzal a végtelenül primitívnek tűnő micsodával nem volt mit kezdeniük, mert hiányzott a párja, a távoli másik, az igazán bonyolult műszer. A brit belbiztonság hat szakemberének másfél évébe került a készülék megfejtése. Amikor rájöttek a Dolog nyitjára, anélkül, hogy szóltak volna az amerikaiaknak, készítettek ők is pár példányt belőle. A britek után aztán az amerikai mérnököknek is sikerült készíteniük működőképes másolatot Theremin találmányáról. Az egyik Oroszországban dolgozó amerikai nagykövet megdöbbenve nyugtázta a fakép titkát: „az a benyomásom, hogy ezzel a készülékkel új fejezet nyílt a kormányközi lehallgatások tekintetében”. Még csak nem is sejtették, hogy már elkészült a Dolog helyett egy még ravaszabb lehallgatókészülék.

Egy másik ötletes műszer azért született, mert a szovjetek számítottak arra, hogy valamikor mégis felfedezik a sasos pecsét titkát, és addig legyen készen egy újabb lehallgatóműszer. Theremin lényegében feltalálta a lézermikrofon alapelvét. Mivel az épületet három oldalról vastag téglafal vette körül, elöl pedig az ablakokat sűrű vasrács védte, semmiképp nem juthattak be titokban az amerikai nagykövetség épületébe. A tudós elemében érezte magát, és infravörös sugarakkal megvilágította az ablakokat, amelyek a benti beszélgetés hatására membránként viselkedtek, majd a visszaverődő fényhullámokat hanggá alakítva rögzítette a nagykövetség minden beszélgetését. A berendezés ötszáz méteres távolságból is kitűnően működött – csak az eső, havazás meg a köd volt az ellensége.