Egy gyermekszínész emlékei a marosvásárhelyi Székely Színházról

(V. rész)

Nem hiszem, hogy nagy meglepetést okozok azzal, ha a számtalan kiváló művésznő közül, akiket a Székely Színházban megismertem, Tanai Bellát tekintettem és tartom mindmáig a legjobb színésznőnek. Ritkán játszottunk egy darabban, ezért nem túl gyakran találkoztam vele személyesen a próbákon, mégis az maradt meg bennem leginkább, hogy bármilyen széles skálán láttam játszani, soha nem „ütött át” alakításán a mindennapokban látott ember. Emlékszem, A néma levente Duca Zilia szerepében egy ideig komoly versenytársai is voltak Hamvay Lucy és Szamossy Kornélia személyében, de különösen későbbi alakításai magasan kiemelik (az én emlékeimben) „versenytársnői” közül. Alakítása Tánya szerepében (Arbuzov: Második szerelem), a Csongor és Tünde Mirigyeként nyújtott brillírozása, Richard Nash Az esőhozó emberének Lizie-je, A vágy villamosában Blanche alakja örök szép emlék marad. Végtelenül szomorú voltam, amikor Magyarországra telepedve eljutottak hozzám a hírek arról, hogy messze képességei alatt foglalkoztatták. Nagyszerűségének újabb bizonyítékát adta azonban az anyaországban is: soha nem panaszkodott, tette a dolgát, és ott is kivívta pályatársai elismerését. Ám többé soha nem lehetett közönségének olyan kedvence, mint ami Marosvásárhelyen megadatott neki.

Ha már az első helyezettem nevét közhírré tettem, talán jobb, ha visszatérek ismét a férfiszínészekhez. Csupán érintőlegesen említettem Kiss Lacit eddig, akit szintén becézett keresztnevén ismert meg és el a vásárhelyi közönség. Sokáig emlékezetes volt a jelenet, amikor csugari kubikusként az Úri muriban szétvetett lábakkal, hátrahajtott fejjel képes volt leönteni a torkán egy liter bort is. Vigyázat: nem a legrosszabb minőségű lőrét, arra a kellékesnek kellett gondja legyen, nehogy kénytelen legyen kiköpni! Persze nem ez volt a legnagyobb alakítása. Rendkívül sokoldalú tehetséggel megáldott ember volt. Kiválóan rajzolt, faragott, agyagból készült báránykája sokáig ott állt az éjjeliszekrényemen mint iratnyomtató. Irodalmi tehetségét méltatták egy Állami Díjjal is, Vihar a havason című, Kováts Dezsővel közösen megírt drámája okán. A darabot be is mutatta a Székely Színház, az akkori idők vonalvezetésének mintapéldánya, éppen ezért nem is lett belőle nagy sikerű előadás. 

Különösen emlékezetes számomra, hogy Kiss Laci megírta a Székely Színház 1948 nyarán, Bukarestben lezajlott turnéjának eseményeit. Ez az általam gépírásban olvasott szöveg olykor maró gúnnyal szól az akkori állapotokról, de annyira humorosan, hogy gyerekként valósággal habzsoltam a szavakat. Tény, hogy a munkatársak jellemzésénél, mind a művészeket, mind a műszakot illetően, nem fogta vissza magát, ezért bizony volt olyan, aki mélyen megsértődött az ezeken a lapokon kapott jellemzéstől. Harag ugyan nem lett belőle, de szerintem éppen azért volt hiteles, mert az emberi gyengeségeket állította pellengérre, és telibe talált. Mondom ezt azok után, hogy ismertem az illető személyeket, és tartom, hogy nagyon találó a róluk megírt történet. Legnagyobb sajnálatomra az anyag a sokfelé költözés során valahol elkallódott, nem rendelkezem egy példánnyal sem.

Kiss Laci jellegzetes, borízű hangján kellemesen énekelt, mulatós, bohém emberként hamar elnyerte társai és a közönség elismerését és szeretetét. Számomra szép emlék az is, hogy kezdeti, gyengécske irodalmi próbálkozásaimat (tájleíró versek) nem kigúnyolta, hanem pártfogóan és komolyan értékelte, biztatott arra, hogy ne hagyjam abba a verselést. A magyar irodalom nyeresége, hogy nem hallgattam a biztatásra, így egy fűzfapoétával kevesebbet tarthatunk számon.

Sajnos, egy előadás szünetében, az öltözőben bekövetkezett halála egyik első tanúja éppen édesapám volt, ezért még inkább bennem maradt a döbbenet, amikor ereje teljében bekövetkezett hirtelen elmúlásáról értesültem.

Régen elkoptatott igazság, hogy az ilyen kitűnő művészi kollektívák csak olyan kiegészítő, a maguk szintjén szintén kiváló képességű statisztákkal tudnak létezni, akik a szerves egészhez tartoznak, rossz hasonlattal élve: fontos alkatrészei minden elkészült mesterműnek. Visszaemlékezésemben persze igazságtalan vagyok, mert nem fogok mindenkiről írni, nem is lennék képes az akkor volt szereplőkről emlékeket előcsiholni, hiszen ismétlem: megpróbálok nem valamilyen, hajánál előráncigált történetet kreálni utólag, hanem kizárólag az emlékezetemben bízva szedegetem össze a morzsákat, fél évszázaddal a Székely Színház tündöklése után.

(Folytatás március 21-i lapszámunkban)

 

Szerkesztette: Lázok János

 

Virág György a mellékelt csoportképen a Székely Színház egykori személyzetének zömét azonosította. A képen látható 81 személyből harminchárom a színművészek száma (16 férfi, 17 nő), nevüket vastag szedés emeli ki. Hozzátartozók, barátok, színházszeretők segítségét várjuk a megnevezetlenül maradt kilenc személy azonosításában, akiket a felsorolásban A[anonim] indexszel jeleztünk.

 

Az Állami Székely Színház teljes személyzete az 1952/53-as évadban

I. sor, 7 fő : 1. Köpeczi Jenő fodrász 2. Varga József 3. Köllő Béla kellékes 4. Füzesi István fővilágosító 5. Szilágyi János szabó 6. Veres Albert díszletező 7. Csontos Sándor díszletező. 

II. sor, ülő 14 fő : 1. Szabó Ági, Tamás Ferenc felesége 2. Tanai Bella 3. Bieliczky Katalin 4. Havasi Rózsi 5. Szabó Duci 6. Kőszegi Margit, 7. Tompa Miklós rendező, igazgató 8. Hamvay Lucy 9. Izsó Johanna 10. Gömöri Emma 11. Galló Alice 12. Erdős Irma 13. Bányai Mária 14. Szántó Mária (Patty néni, súgó, Izsó Johanna édesanyja).

III. sor, 16 fő : 1. Szabó Dénes asztalos 2. Varga Nuta irodai alkalmazott 3. Márk Alexandra irodalmi titkár 4. ismeretlen (A1) 5. Nagy Márta öltöztetőnő, Nagy Sándor („Kántor”) kellékes felesége 6. Bordi Ilona szabó, ruhatervező, Bordi András festőművész felesége 7. Mende Gaby 8. Técsi Zsuzsa 9. Tabódy Mária 10. Kováts Irén, Kováts Dezső aligazgató felesége 11. Nagy Jolán 12. Lehoczky Rozália irodai alkalmazott, Kellán Sándor ügyelő felesége 13. Papp Katalin öltöztető 14. egy jegyszedő (A2) 15. egy jegyszedő (A3) 16. Bedő Ferenc. 

IV. sor, 13 fő : 1. Szabó Márton asztalos 2. Bérczy Erzsébet titkárnő 3. Kellán Sándor ügyelő 4. Csorba András 5. Kovács György 6. Borovszky Oszkár 7. Váradi Rudolf 8. Lantos Béla 9. Faluvégi Lajos 10. Fodor Lajos, festőműhely 11. Bérczy Mihály titkár, közönségszervező, mindenes 12. Csath József főkönyvelő 13. Tiboldi Zoltán pénzügyi szakember.

V–VI. (két vegyülő) sor, 18 fő: két személy (a boltív alatt, külön) Kiss László színész, Csarnits Tivadar zenész, a továbbiak: 1. Barabási Miklós, díszletező 2. Huszti György főszabász 3. ismeretlen (A4) 4. Virág István színpadmester 5. Gáll Mózes díszletező 6. Lohinszky Loránd 7. Szabó Ottó, Szabó Ernő fia 8. Tamás Ferenc 9. Szabó Ernő főrendező, 10. Suba Endre 11. ismeretlen (A5) 12. Sarlai Imre 13. Jeney Ottó 14. Háry Lajos díszlettervező 15. ismeretlen (A6) 16. ismeretlen (A7).

VII., legfelső sor, 13 fő: 1. ismeretlen a festőműhelyből (A8), 2. Bereczki Károly, az asztalosműhely főnöke 3. Nagy Sándor („Kántor”), a kellékesek főnöke 4. Nagy Viktor díszletező 5. Páll Jenő szabó 6. Kuszka Lajos, festőműhely 7. Lukácsi István világosító 8. Dászkel László díszletező 9. Szotyori Imre helyettes színpadmester 10. Kováts Dezső aligazgató (a Vihar a havason c. darab társszerzője) 11. Bukaresti Géza, a festőműhely főnöke 12. ismeretlen (A9) 13. Bokor Sándor világosító.