2024. july 7., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy beteg vallomása

Amikor először hasított belém a fájdalom, nem gondoltam, hogy valaha ennyire összebarátkozunk. Akkor testem-lelkem tiltakozott ellene.

Amikor először hasított belém a fájdalom, nem gondoltam, hogy valaha ennyire összebarátkozunk. Akkor testem-lelkem tiltakozott ellene. Önmagában nem is a pillanatnyi fájdalom volt elviselhetetlen, hanem az a tudat, hogy életem hátralévő részében cipelnem kell magammal, mint egy idegen batyut. Ha magamra maradtam, azonnal csak vele foglalkoztam. Szerettem volna megszabadulni tőle, hisz még elég fiatalnak tartottam magam ahhoz, hogy meggyógyuljak. Barátaim, ismerőseim is ezen a véleményen voltak. Orvosom is. Én mégis olyan veszélyt láttam benne, amivel alig tudom felvenni a versenyt. Esténként, amikor lefeküdtem, a gondolat soha sem akart elpihenni. Természetes, engem sem hagyott nyugodni. Forogtam az ágyamban, az álom messzi elkerült. Viaskodtam a tudattal, a fájdalommal, azzal a ténnyel, hogy én beteg vagyok. Ami nappal foglalkoztatott, az visszatért álmaimban. Néha beleizzadtam, fáradtan, bágyadtan ébredtem. Így teltek a napok, hónapok, évek. Aztán lassan hozzászoktam a gondolathoz, hogy állapotom az idő teltével egyre csak fokozódik.

Amit csak el lehet képzelni, mindent megpróbáltam: diétát, párolást, bedörzsölést, fürdőt, pakolást, borogatást, különféle teákat, ráolvasást, vízvetést, orvosi kezelést, gyógyszerek használatát. Kezdetben mintha minden hatott volna, mert hittem benne, de hosszú távon nem volt előrehaladás, gyógyulás. Még természetgyógyásznál is megfordultam, aki bioenergiát sugárzott kézrátétellel. Minden hiába.

Kezdetben hevesen tiltakoztam, elutasítottam a szenvedésnek, betegségnek még a gondolatát is. Majd azért imádkoztam, hogy Isten műveljen csodát velem és szabadítson meg a betegségtől. Minél inkább Isten felé fordultam, annál inkább kezdtem elfogadni, hogy szenvedő ember vagyok. Egyre jobban megértettem a szenvedő Jóbot, aki erős lélekkel fogadta el szenvedését és megnyugodott Isten akaratában. Majd magát az Isten Fiát szemléltem, akiről azt olvassuk: „Körüljárt jót cselekedvén,... és minden betegséget és bajt meggyógyított a nép körében.” De amikor elérkezett számára a szenvedés ideje, zúgolódás nélkül, szótlanul vette vállára a keresztet és elindult a Golgotára értem és a világ megváltásáért. Nem értettem meg, miért kellett szenvednie, miként azt sem, én miért szenvedek, de lassan nyugodt lelkülettel kezdtem viselni állapotomat. Minél inkább közeledtem hozzá, a szenvedő Megváltóhoz, annál közelebb jutottam szenvedő önmagamhoz. Most már csak azt mondogatom: „Uram, adj erőt, hogy zúgolódás nélkül tudjalak követni a kereszthordozás útján. És ezt az erőt add meg azoknak is, akik szerte a világban a szenvedés keserű kelyhét kóstolgatják.”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató