2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ballagtak a nyolcadikosok

A vírusjárvány okozta megpróbáltatások után kell majd a középiskolába vagy szakiskolába felvételizniük azoknak a diákoknak, akik talán életük legboldogabb és leggondtalanabb szakaszát zárják le. Megyénkben a – rendkívüli – 2020–2021-es tanévben mintegy 500 osztályban 4091 nyolcadik osztályos volt. Közülük 1300-an iratkoztak be tavaly szeptemberben magyar tannyelvű osztályokba az utolsó általános iskolai tanévre, a próbavizsgára azonban már csak 1034-en jelentkeztek. A tanévet a tanulmányi eredmények tükrében Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes értékelte lapunknak. 


Fotó: Nagy Tibor



Olyan nemzedék hagyta el most az általános iskola padjait, amelyet megpróbált a világjárvány, ugyanakkor megerősített, és remélem, a továbbiakban is megfelelően fognak teljesíteni, és sikerélményben lesz részük – mondta a főtanfelügyelő-helyettes, majd hozzátette: minden nehézség ellenére a fiatalok jól alkalmazkodtak, fogékonyak voltak az újra, az online oktatásra. „Együtt tanultunk, diákok, pedagógusok, szülők, közösen próbáltuk áthidalni a pandémia okozta nehézségeket az oktatásban, úgy gondolom, hogy ebben a folyamatban voltak eredmények is, és az új rendszer hasznosat is hozott az oktatásban, felkészülésben”.  

A továbbtanulási lehetőségekről a főtanfelügyelő elmondta, minden gyereknek biztosították a középiskolában, szakiskolában a helyet mind a román, mind a magyar tannyelvű osztályokban, hiszen az a cél, hogy mindenki továbbjusson, és olyan szakma felé irányuljon, amelyet szeret és amire képes. Az a legfontosabb, hogy mindenki megtalálja a helyét az életben, mert akkor könnyebben érvényesül, és boldog lehet – mondta Illés Ildikó, aki beszélgetésünkkor egyik iskola évzáró ünnepségéről jött vissza. Azt is elárulta, ez volt a legfontosabb üzenete mind a diákoknak, mind a szülőknek. 

Az anyanyelvi oktatással kapcsolatosan Illés Ildikó elmondta, szeptemberben 1300 diák iratkozott be magyar tannyelvű nyolcadik osztályba, így ennek megfelelően készítették elő az oktatási szerkezetben a továbbtanulási lehetőséget, azonban a próba-képességvizsgára mindössze 1034-en jelentkeztek. Az évközi lemorzsolódás oka az, hogy időközben sokan kivándoroltak, ugyanakkor a magyar osztályokban többségében romák tanulnak – ami egyrészt jó, hiszen így sikerül integrálni őket –, azonban kevesen folytatják tanulmányaikat a középiskolában. 

Az idei, bizonytalanságokkal teli tanév miatt kevés idő maradt a képességvizsgára való felkészülésre, a tanárok arra összpontosítottak, hogy a körülményekhez képest megfelelően felkészítsék a diákokat a vizsgatantárgyakból. A próbavizsgán elért eredményeket nem lehet összehasonlítani majd az „élesben” elértekkel, ugyanis az előbbi célja inkább az volt, hogy megismertessék a diákokkal az eljárást, a szabályokat és azt, hogy miként kell helytállni az első igazi próbatételnél. Illés Ildikó szerint akik kilencedik osztályba felvételiznek, megállják a helyüket. 

A képességvizsga június 22-én kezdődik román nyelvből, 24-én lesz a matematika-, 25-én a magyarvizsga. 29-ig kifüggesztik az eredményeket, amelyeket az óvási idő lejárta után július 4-én véglegesítenek. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató