Dr. Fugulyán Gergely szemész főorvos élete és munkássága (2.)

A hetven évvel ezelőtt megalakult magyar tannyelvű orvosi oktatás hozta  Marosvásárhelyre édesapámat, dr. Fugulyán Gergelyt is – olvashattuk lánya, dr. Fugulyán Katalin dolgozatának első részében.  

Dr. Fugulyán Gergely nagynénje, a híres szemészorvos, dr. Fugulyán Katalin szárnyai alatt, 1940-44 között a kolozsvári Ferdinánd Egyetem hallgatója volt. Az utolsó félévet Budapesten akarta befejezni, de katonai behívót kapott, s végül Németországban – Halle bombázása idején – 1945. március 31-én gyertyafénynél a pincében avatták orvosdoktorrá, társaival együtt. 

Hazatérése után a közoktatási minisztériumtól kérvényezte a diploma érvényesítését, de mivel nem bízott abban, hogy sikerül, elkezdte Marosvásárhelyen az ún. cselédkönyvszolgálatot. Különböző klinikákra járt be, így a szemészeti klinikára is két hónapot. Úgy gondolta, jobb, ha még egyszer átveszi a klinikai anyagot, és újból leszigorlatozik. 

1946. július 15-én alkalmazták mint gyakornokot a szemészeti klinikára. Másképp alakult volna a sorsa, ha szemész nagynénje is elfogadja a meghívást, és eljön Vásárhelyre professzornak. Nem volt karrierista, és nagyon szerette Kolozsvárt, ezért ott maradt. 1947. július 12-én volt Marosvásárhelyen  az első doktoravatás, a felavatott orvosdoktorok közt volt Fugulyán Gergely is.

Közben megkezdte gyakornoki tevékenységét a szemészeti klinikán, ahol 1949-ben tanársegéd lett. Nagyon szerette a szakmáját, elmélyült a glaukóma (zöldhályog) tanulmányozásában, a klinikán ő vezette be a differenciált tonometriát. Számos tudományos dolgozatot írt, részt vett az egyetem szemészeti jegyzetének a készítésében. Ebben az időszakban, 1953-1959 között az egészségügyi technikum igazgatói tisztségét is betöltötte. 1959-ben letette a főorvosi vizsgát Bukarestben. Ebben az évben újranősült, elvette H.M.-et, aki a Székelyföldről jött Marosvásárhelyre. 1961-62 ben két gyermeke született, egy fiú és egy lány. 

1964-ben fordulópont következett be az életében. Eltávolították nemcsak az egyetemről, hanem a szemészeti klinikáról is, és megkérdezése nélkül áthelyezték a poliklinika szakrendelésére. 1964-ben a törvényszéken fellebbezett a döntés ellen, s szakmai eredményeire hivatkozva próbált érvelni az önkényes határozat ellen, de hiába tette, mert nem neki adtak igazat. A per elvesztése után elfoglalta a poliklinikai állást, de családunk ellen hadjárat indult, amelynek bizonyos vonulatai ma is fellelhetők. Erről így írt naplójában: „az élet egy folyamatos küzdelem, valakivel mindig szemben áll az ember, vetélytársa mindig akad. Én azt hittem, ha az ember a szakmájában jól dolgozik, az már elegendő ahhoz, hogy maga után vonja a természetes értékelést. Ez sajnos a sorstól és a politikától is függ. Kellett egy hely valakinek, és akkor másokkal együtt engem is kiraktak.”

Küzdelmes évek következtek a poliklinikán, ahol ellenséges környezetben kellett dolgoznia, áskálódtak ellene, koholt vádak miatt büntetést róttak ki rá azért, hogy elmenésre kényszerítsék, egészen addig, ameddig az egészsége megromlott. 1977-ben kórházba került, és édesanyám a felsőbb pártszervekhez fordult. 1983-ban, nyugdíjazásáig a megyei poliklinika szemészeti rendelőjében dolgozott, amikor átiratban értesítették, hogy a saját kérésére nyugdíjazták. Természetesen semmiféle ilyen kérést nem adott be. Ezután a fizetéses poliklinikán rendelt, sok ideig Săbădeanu professzorral egy rendelőben.

Már 1947-ben elkezdte a tudományos tevékenységet a szakmájában. Több mint 150 közleményből 50 dolgozata jelent  meg különböző szakfolyóiratokban. A szemészet különböző területeiről írt dolgozatokat, sokat foglalkozott a glaukómával, kollégáival állatkísérleteket is végzett a szemnyomás és egyes tüdőfolyamatok közötti összefüggések felderítésére. Érdekesek voltak az R.L.-lel készített dolgozatai is, amelyekben a látásérzet és a környező tárgyak geometriái közötti összefüggéseket keresték. F.F. professzorral együtt társszerzője volt Az öregedő szem című könyvnek, ami 1989-ben jelent meg mind magyar, mind román nyelven.

Számos tudománynépszerűsítő cikket írt a Dolgozó Nőben, a Vörös Zászlóban, az Előrében, a Korunkban, a Steaua Roşiéban, majd élete utolsó éveiben a Népújságban is. 

Tagja volt a Román Szemészeti Társaságnak, a Magyar Szemészeti Társaságnak, valamint az Európai Glaukómatársaságnak is.

Betegei szerették, szaktudását értékelték. 1995 augusztusáig aktívan dolgozott a marosvásárhelyi fizetéses poliklinikán, amikor hirtelen jött megbetegedése meggátolta további tevékenységében. Sajnos ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy szakorvos leánya állás nélkül maradt Marosvásárhelyen. Itt meg kell jegyeznem azt a sajnálatos tényt, hogy amikor édesapámat a rohammentő-szolgálat felvitte a megyei kórház sürgősségi részlegére, nem tartották érdemesnek felvenni, így félig lebénulva és akut látásvesztéssel  kénytelenek voltunk hazahozni és itthon kezelni, egészen a haláláig, ami 1996. március 27-én következett be. 

A kolozsvári Házsongárdi temetőben van eltemetve, a családi sírba, édesapja és szemész nagynénje mellé.

Dr. Fugulyán Katalin