Dr. Brassai Zoltán professzor köszöntése

Nagy örömömre szolgál, hogy több ezer orvos, tanítványok, munkatársak, doktori képzést elnyerők és még több páciens nevében köszönthetem dr. Brassai Zoltán marosvásárhelyi belgyógyász professzort, aki Marosvásárhelyen született 1935. március 27-én. 1958-ban végzett az akkori Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, majd hétéves kényszerkitérőt követően visszakerült az egyetemre tanítani. Tudományos tevékenységét főleg a belgyógyászat, azon belül az érrendszeri betegségek gyógyítása terén fejtette ki. A rendszerváltást követően vezetője volt a belgyógyászati klinikának és dékánhelyettese az orvosi karnak. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, számos egyéb elismeréssel együtt a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozata, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa. Hosszú éveken, évtizedeken át az Erdélyi Múzeum-Egyesület tisztségviselője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kuratóriumi tagja és a hozzá kapcsolódó Kutatási Programok Intézete igazgatója. Mint közéleti személyiség, rendszeres résztvevője az erdélyi magyar egyházi és kulturális rendezvényeknek, társadalmi eseményeknek. 

Az erdélyi magyar értelmiség, és ezen belül az orvosközösség, rendkívül sokat köszönhet Brassai Zoltánnak mint tudósnak, tudomány-politikusnak, orvos-szakírónak. Több tanulmányban leírta a Marosvásárhelyen végzett orvos sorskérdéseit, a magyar orvosképzés múltját és jelenét. A genius loci, a hely szelleme jegyében biztosította az erdélyi hídfőállást magyarországi, amerikai, angliai szakemberek felé; az oktatási utánpótlás megszervezése mellett szívügye volt a tudományos diákköri konferenciák színvonalának biztosítása. Még a nyolcvanas években megismerkedett és megbarátkozott Vizi E. Szilveszterrel, a későbbiekben a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, valamint az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter professzorral, akikkel közösen dolgozták ki az erdélyi magyar orvosképzés túlélési stratégiáját, ami lehetővé tette, hogy száznál is több erdélyi fiatal, szakember részesüljön egy vagy több hónapos budapesti továbbképzésben és tucatnyi közülük az oxfordi egyetem ösztöndíjában. A támogatásban részesülő magyar oktatók nevében köszönetem fejezem ki ezúttal is.

Brassai Zoltán magas szintű szakmai felkészültsége, diákjai tiszteletén túli alapos vizsgáztatása, emberközpontú gyógyító tevékenysége, szeretetet sugárzó és sármosan közvetlen  lénye mára fogalom, mondhatni történelem. Amiképpen az is, hogy mivel nem lépett be a kommunista pártba, annak idején doktori fokozatának megvédése pár évet késett. Ma is büszke arra, hogy a függetlenségét soha nem adta fel, magyarsága és keresztyénsége mellett nehéz időkben is gerincesen kiállt. Miközben az egyenes jellem pallérozásán túl, a kor szellemével előrehaladva vallja, hogy „a változó világban változók vagyunk mi is”.

Saját gondolatait idézem az egyik orvostörténeti kötet előszavából: „Az erdélyi magyarságnak szüksége van magyar nyelvű kultúrára, tudományra, hiszen a jövő építéséhez elengedhetetlen a múlt gyökereinek ismerete és tapasztalatainak felhasználása. (...) Megmaradásunk, továbbélésünk záloga és egyben min-dennapi munkánk feladata a magyar orvostársadalom minőségének javítása, valamint fiatalításának biztosítása. A nehéz idők ellenére is merjünk optimisták maradni, és higgyünk önmagunkban. Múltunk és jövőnk egyaránt erre kötelez.”

Egy rendkívül gazdag életpálya birtokosaként, a marosvásárhelyi orvosképzés zászlóvivőjeként, az erdélyi magyar értelmiségi elit jeles képviselőjeként Brassai Zoltán Istennek tetsző nagyszerű dolgokat művelt, mindenkor megbízható támaszt nyújtó felesége, gyermekei, unokái, valamint az egykori tanítványok, páciensek népes családja örömére. Sőt, a szűkebb munkatársi körön túl az erdélyi magyarság egésze köszönettel tartozik azért, amire tanította, amit nyújtott. A kiteljesedett életpálya bizonyosságával, a hála és köszönet megsokszorozott kifejezésével kívánok boldog születésnapot!