2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bernády külön foglalkozik a közigazgatás kérdésével. Tíz évvel korábban a városi közigazgatásban uralkodó csapnivaló állapotokat ostorozta. 

A Nyugdíjpalota – 1910-es képeslap


(Folytatás június 10-i lapszámunkból)
Bernády külön foglalkozik a közigazgatás kérdésével. Tíz évvel korábban a városi közigazgatásban uralkodó csapnivaló állapotokat ostorozta. Most kiemeli, hogy a város közigazgatásában is lényeges változás történt, igyekeztek azt feltétlenül becsületessé és gyorssá tenni, s a város minden polgárának igényeit kielégíteni. „A városi törvényhatósági bizottság áldozatkészsége folytán ezen időben épült fel a város székháza is, s ennek következtében mód nyílt arra, hogy a városi tisztviselői kar a régi, sötét, részben nedves és egészségtelen, felette szűk és alkalmatlan helyiségekből, egy, a rendeltetésének megfelelő épületbe hurcolkodhassék át. Ezen változás révén úgy a tisztviselői kar, mint a nagyközönség megbecsülhetetlen előnyös élvezetekhez jutott. A tisztviselői kar egészséges, világos, a célnak mindenekben megfelelő helyiségekben nyert elhelyezést, a nagyközönség részére pedig a kedvező elhelyezés révén a városi közigazgatás akadálytalan és gyors menete biztosíttatott. A városi székház közvetlen közelébe, irányt mutatandó, hogy miként kell bérházakat építeni, felépült a városi nyugdíjalap bérpalotája, és a városi belterjesebb építkezés előmozdítása céljából megalkottatott a városi házadómentességről szóló szabályrendelet.”7
A közegészségügyi viszonyokban bekövetkezett változásokat is jelentősnek tartja, hiszen tíz év előtt semmiféle közegészségügyi intézménye nem volt a városnak, de már áll a modern vágóhíd, készen van a városi vízvezeték, a befejezés stádiumába jutott a városi csatornázás, s pozitív eredményeket értek el az állami kórház újjáépítése tekintetében is, hiszen az 1913. évi belügyi állami költségvetésben első részletként 500.000 koronát irányoztak elő az állami kórház újjáépítésére. 
Gazdasági tekintetben is lényeges a változás. Itt első helyen említi, hogy a város közönsége kellő időben megváltotta a magánkézben lévő villanytelepet. Azóta a villanyáram-fogyasztás lényegesen nagyobb, mint abban az időben, amikor a megváltás történt, és ha most kellene azt átvenni, a villamos telep jóval nagyobb áldozatok árán volna csak megváltható. A megváltás óta ki is bővítették a telepet, ami előnyösen hatott a város kisiparának fejlődésére azáltal is, hogy a legkülönfélébb ipari üzemekhez aránylag olcsó ipari áramot voltak képesek szolgáltatni.
Az utóbbi tíz év alatt felépült a városi gázgyár, amely egyéb irányú szükségleteket hivatott kielégíteni (vagyis a közvilágítást). Ez is fejlődik lassacskán. Gyorsabb menetben való fejlesztését – a földgáznak a városba való bevezetése előtt – nem tartja célirányosnak.
Áttérve a földgáz városba való vezetésének a kérdésére, felemlíti, hogy a pénzügyminiszterrel már folynak a tárgyalások. Ezek azonban, miután az újabb kutatások eredményei még ismeretlenek, nem voltak befejezhetők. Legújabban a mezősámsondi fúrások, ahol 150–160 méternyi mélységben máris sikerült mintegy napi 20 ezer köbméter földgázt feltárni, kecsegtetnek kedvező eredménnyel. A türelmetlenkedőket nyugalomra intve vázolja, hogy a város közönsége számára óriási előny volna, ha Mezősámsondon kellő mennyiségű gázt találnának, mert az csak 20 km-re fekszik a várostól, s így az innen építendő vezeték lényegesen kisebb áldozatot igényelne, mint az 53 km-re tervezett sármási vezeték.
Lényeges növekedés tapasztalható – folytatja – a városi téglagyártás terén is. A városi téglagyárak a 10 év előtti mennyiség ötszörösét képesek termelni, s a fali téglán kívül mintegy kétmillió fedélcserép is termelhető évenként azokban. A Csereerdő alatti téglagyár legújabb kibővítését nem tartja minden tekintetben szerencsésnek, mert azt minden előzetes tájékozódás nélkül villamos üzemre állították, s így túl drágán termel. Emellett figyelmeztet is. Attól tart, hogy a város téglagyári vállalatai a közelebbi években nem lesznek jól termelő vállalatok, mert a súlyos pénzügyi helyzetre való tekintettel a közelebbi jövőben aránylag kevés középítkezés lesz, s a magánépítkezés teljesen szünetelni fog. 
A jövőre nézve bízik abban, hogy a város gazdasági életében lényeges változást fog előidézni a maros-tordai helyiérdekű vasút. Ezzel kapcsolatosan örömmel jelenti, hogy a majdnem két évtizedes küzdelem után végre az építés stádiumába jutott. És annak dacára, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárás következtében pillanatnyilag alig halad, 1913 őszére nagyjából befejezhető lesz.
A vasúttal kapcsolatos elképzeléseit tovább fejtegeti. Közli, hogy a város kereskedelmének és forgalmának emelése érdekében lépéseket tettek a kereskedelemügyi miniszternél az Aranyosgyéres–Maroskece–Marosvásárhely alsóváros és Segesvár vagy Héjjasfalva MÁV-állomások közötti pályatestek kiépítése tárgyában. Ez ideig azonban nem sikerült kedvező eredményt elérni. Úgy értékeli, hogy csakis akkor lehet Marosvásárhely igazán azzá, amire földrajzi fekvése predesztinálja, vagyis a Mezőség és a Nyárád vidékének levezető csatornája és raktára, ha ezek a vasúti vonalak kiépülnek.
Rátérve a város iparára általában, előadja, hogy iparfejlesztés tekintetében több kísérlet történt. Ezek a kísérletek azonban a legtöbb esetben nem vezettek a kívánt eredményre. Az újabb alapítások közül a Kálnai-féle vasöntöde és gépgyár indult nagyobb szabású fejlődésnek, azonban ez a vállalat is tőke hiányában nehézségekkel küzd. Az iparfejlesztés terén csak akkor várható kedvezőbb eredmény, ha a földgáznak a városba való bevezetése elvégzett ténnyé válik.
Meggyőződése, hogy ha az arra hivatottak a közelebbi jövőben kellő odaadással és becsületességgel fogják kötelességüket teljesíteni, rövid időn belül azzá lesz Marosvásárhely városa, amivé tenni szeretnék, az erdélyi részek kereskedelemben és iparban fejlett központja, és a magyar nemzeti kultúra messze világító és bevehetetlen bástyája.
A város emberbaráti intézményeivel kapcsolatosan sajnálattal említi, hogy a városnak efféléi alig vannak. Ezen kérdésről nem feledkeztek meg, de egyéb kérdések túlságosan lefoglalták a városi tanácsot és a városi törvényhatósági bizottságot. E tekintetben is történt bizonyos fokú előrelépés. Az aggmenház részére már mintegy 30 ágyalapítvány áll rendelkezésre 120.000 korona értékben, és öt alapítvány a gyógyíthatatlan betegek céljaira. Ezenkívül az aggmenház építésére szánt szegényalapba, amely 10 évvel ezelőtt alig tett ki 20.000 koronát, már 75.000 koronát meghaladó összeget gyűjtöttek. Tehát az alapot megvetették, csak az okos építés munkája van hátra. Továbbá szükségesnek látja az aggmenház, szegényház és gyógyíthatatlan betegek otthonának a megépítését, annál is inkább, mert ez idő szerint egy ócska barakkot használnak erre a célra, ahol 14–15 ember, a város szégyenére, rettenetes állapotokban található. 
7 Mm NL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 92/1912. sz.,  80–81.
(Folytatjuk)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató