Miközben az utóbbi időben a média nagy része még mindig azon rémüldözik, hogy többéves csúcson vannak az olajárak a közel-keleti események miatt, a címlapokat messze elkerülte egy hír, aminek történelmi jelentősége van ebben a kérdéskörben: az Egyesült Arab Emírségek májustól kilép az olajexportáló országok szervezetéből (OPEC).
Arra manapság már csak az idősek emlékezhetnek, hogy az 1973-as jóm-kippuri háború után, amelyet Izrael az arab országokkal vívott, ez az arab olajtermelő országok által dominált szervezet embargót hirdetett a Nyugat ellen, mivel a nyugatiak az izraelieket támogatták a konfliktusban, és ezzel kezdődött a hetvenes évek nagy olajválsága, ami jelentős gazdasági krízist idézett elő a világban. Az OPEC azóta is azon igyekezett, hogy magasan tartsa az olajárakat a kínálat mennyiségének szabályozásával úgy, hogy termelési kvótákat szögezett le a tagjai számára. Egyes elemzői becslések szerint ez az olajkartell – és tágabb értelemben a világ olajipara is – az utóbbi bő fél évszázadban 20-40 billió dollár közötti extra nyereségre tehetett szert a mesterségesen magasan tartott olajáraknak köszönhetően. Ezt mind a fogyasztók fizették meg, gyakorlatilag a világon mindenki. El lehet játszani a gondolattal, hogy mennyire nézne ki másképp a világ, és mennyire fejlődhettek volna másként egyes országok, ha a gazdaság vérének számító olajat nem mesterségesen felfújt, hanem szigorúan piaci szempontok alapján megszabott áron mérték volna az utóbbi 53 esztendőben.
Májustól viszont ennek a kartellnek a második legjelentősebb állama elhagyta a tábort. Ipari szakberkekben azért ez nem volt egy teljesen váratlan lépés, mert az arab olajvilágban a szaúdiak és az emírek kapcsolata sosem volt felhőtlen. És ezt a viszonyt az utóbbi időben jelentősen tovább fertőzte, hogy az idei öbölbeli háború során az emírek úgy érezték, ők kapták az iráni támadásokból a legtöbbet, de a többiek nem álltak ki mellettük. Az emírségeknek van a szaúdiak mögött a második legnagyobb, kiaknázatlan olajtermelési kapacitása az OPEC tagállamai között. Ha úgy döntenek, hogy ebből az olajmennyiségből a jelenleginél többet hajlandók kitermelni és a piacra kihozni, azzal lejjebb nyomhatják a globális olajárat. Ráadásul a Hormuzi-szoros körüli biztonsági kockázatokat is ki tudják részben játszani, mert van meglehetősen nagy kapacitású kikötőjük a szoroson kívül, és az olajkitermelésük technikai fejlettsége is van olyan szinten, hogy ez a kapacitásnövelés akár heteken belül érezhetővé váljon a világpiacon.
Hogy mi fog történni a gyakorlatban, és annak mi lesz a konkrét hatása a piacon, az nagyon jó, de legalább annyira bonyolult kérdés, aminek rengeteg politikai és gazdasági változója van. Ami bizonyos, hogy ez az OPEC-nek bevitt mélyütés elvileg jó hír a kisember számára, mert kivett egy olyan ütőkártyát az olajipar és a politika kezéből, amivel azok kedvükre játszhattak az olajárakkal a saját érdekeiknek megfelelően. Nyilván ezután sem fognak lemondani a nyereségről, de eggyel kevesebb indokuk és lehetőségük van a kisfogyasztók gátlástalan kizsebelésére.
