Csodával határos eset

• 2013-04-19 13:42:36

• Sebestyén Mihály

Szegény jó Gyebnár Mindzsó mestert, a tollhegyi apanázspancsolót egy szép napon – ámbátor Gyebnár Mindzsónak egyáltalán nem tűnt olyan ragyogónak, sőt egyenesen gyomorszorító, izzasztó és végzetes is lehetett volna, ha..., no de ne vágjunk a történtek elébe – tehát eme barátomat elvetemült felesége azon a napon ludasi gőzgaluskával etette meg.

Szegény jó Gyebnár Mindzsó mestert, a tollhegyi apanázspancsolót egy szép napon – ámbátor Gyebnár Mindzsónak egyáltalán nem tűnt olyan ragyogónak, sőt egyenesen gyomorszorító, izzasztó és végzetes is lehetett volna, ha..., no de ne vágjunk a történtek elébe – tehát eme barátomat elvetemült felesége azon a napon ludasi gőzgaluskával etette meg. Hol-ott egész Tollhegyen és a környékbeli apanázsfalvakban napnál világosabb volt, hogy Gyebnár Mindzsó, atyai jó barátom nem szerette a gőzgaluskát, a ludasit pedig egyenesen gyűlölte. E tény annyira köztudomású volt a környéken szétszórtan szórványban és nyúlványban, látványban és étvágyban élők, amúgy aktív apanázsfogyasztók körében is, hogy Gyebnár Mindzsót bármiféle olyan célzatú vagy varratú társas összejövetelre, ahol az asszonyok rendszerint húsz-ötven literes katlanban gőzgaluskát főztek, meg sem merték hívni. A ludasi jelzős szerkezetektől pedig képes volt megvadulni. (Még a környéken turnézó avantgárd színházak sem mertek soha pl. a Ludas Matyival fellépni, pedig az már semmiben sem hasonlított az eredeti műhöz, hogy mást ne mondjunk, a ludak helyett előbb bütykös hattyúk szerepeltek benne, majd a rendező egy merészet és óriásit gondolt, és repedezett sarkú, bütykös lábú takarítónőket terelgettetett Matyival, kiket a forgatókönyv szerint Döbrögi elszeretett egy ötletbörzén ármány és erőszak alkalmazásával.)

Egyszer beállított hozzá egy ludasi ember, aki hozott magával egy gőzölgő dinamót, amit mindenáron át akart alakíttatni „az aranykezű főmester úrral” – folyton így nevezte Gyebnár Mindzsót –, aki még azt sem kérdezte meg aranyszívéből jött mosolyával, miért akarja átalakíttatni, sőt azt végképp nem tételezte alá magában, hogy az ipse a gőzgaluskák kibírhatatlan tájairól állított be hozzá ebben a reggeli órában, amikor pedig köztudomású volt, hogy az aranykezű főmester az ő aranyba foglalható mellső végtagjaival aranymálinkóinak és aranyhörcsögeinek ad tápot, vagyis valódi aranyrögöket reggelire. Ettől aranyosodik ám az aranyjószág.

Viszont a meg nem nevezett feladatban máris furcsa kihívást érzett, teljesen be volt cselendzselve, amiképpen mostanában mondják olyan modernül, és rákérdezett: Aztán jóember, mivé akarja átalakítani ezt a dimanót?

Jól mondja, mester, biz isten nagyon jól mondja, hásze szeretném, ha csinálna nekem belőle egy fájintos monomanót. – Ekkor a mester egyetlen csípőforgással – mely Müron diszkobolászának is modellje lehetett volna a messzi és klasszikus ókorban – felkapta a még gőzölgő dinamót, és úgy vágta a ludasi ember után akkor és helyi idő szerint 9 óra hat perckor az aranymálinkók aranyreggelije közepette, hogy hét évet kapott elsőfokon szándékos emberölé-sért.

A másodfokú bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy éppen aranyreggelije közben zavarták meg az alperest, valamint azt a tényt is a bíróság figyelmébe ajánlotta a sértett fél ügyvédje, hogy a dinamóval agyonvágott (nevének kezdőbetűit kegyeleti okokból el kell hallgatnunk) ludasi illetőségű volt, amit eddig minden joghatóság figyelmen kívül hagyott, márpedig Ludasnak privilégiumait nem kisebb uralkodó, mint I. Tengerész Henrik portugál kénykirály adományozta, midőn még négy tenger és az avignoni ellenszentatya mosta húsvét táján Ludas lábait és intim testrészeit.

A bíróság azonban ebben az ügyben is eltekintett a felsorakoztatott ellenérvektől, az esküdtszéket sem hívta össze, holott az efféle ügyekben az volt a bevett bírósági gyakorlat, hogy 12 alkalomszerűen kiválasztott esküdtre bízzák a döntést, és ennek verdiktje előtt, még akkor is, ha előreláthatólag részrehajló ítélet (jogi abszurdum) születnék, a bíróságnak meg kell hajolnia, tekintetbe kell vennie azt. Gyebnár Mindzsó egy szigorú figyelmeztetéssel megúszta, igaz, meghatározatlan időre rendőri megfigyelés alá helyezték, különösen arra kellett ügyelnie a rendőri testület szolgálatot teljesítő tagjainak, hogy Gy. M. közelében el ne hangozzanak olyan szavak, amelyek dimanó/dinamóval vagy gőz előtaggal kezdődnének.

Ám attól kezdve a mi városkánk-ban Gyebnár Mindzsoriuszt csak Monomanónak becézték hallótávlatain kívül.

A feleség merénylete abban az időben történt, amikor történetesen vagy egykedvű megszokásból, vastag rutinból nem lehetett az egész városkában egyebet sem kapni, mint gőzlaskát, abból is a ludasi gyártmányút, amely olyan időtálló volt, hogy fel sem kellett tüntetni az EU-szabványok szerint a szavatossági idejét. Csak egy AI betűcsoport jelezte, hogy ad infinitum, azaz a végtelenségig fogyasztható hidegen vagy kínai módra, csócsálva, csuvázva, slingelten vagy csapolva, szájerszéllel alagcsövezve, de még hatos erősségű földrengés dacára is. Ezt Richter Sakáll állította, aki a városka nagyáruházacskájának boltfelelőse volt.

Richter Sakáll szándékai egyáltalán nem voltak tiszták, ám annál inkább egyértelműek, hiszen, mint az utólagos vizsgálat kiderítette, annak a szerencsétlenül járt ludasi embernek volt az unokatestvére. A sértett család felbujtására végzett el egy gyanúsan rövid és nem hitelesített tanfolyamot a kereskedelmi tanoncképzőben, laskaforgalmazásból érettségizett, és csak a bizottság jóindulatán múlott (az egyetemi tanárnő elnök ugyanis ludaslaksai származású volt, és tudott a famíliát ért különös tragédiáról), hogy áttolták-taknyolták a matúrán Richter Sakállt.

Nos, azon a napon az asszony, Gyebnár Mindzsóné született Pereces Póli kétségbeesetten jajdult fel a konyhában: mondd meg, Mindzsórius optimus et maximus, mi a frászt főzzek ebédre? Nincsen itthon semmi sem. Se tojás, se vaj, egy csepp olaj sem kotyog a kamra mélyén amphoráinkban, a hagyma megrothadt, kicsírázott, a krumpli teljesen eldurvult, egy zöld sündisznótenyészethez hasonlít, kibírhatatlan bűz űz tova ilyenkor tavasszal homokos pincetokáinkból (P. P. ugyanis görög származású volt, és csak férjhezmenetelét követően tanult meg magyarul, de a tok és toka szavak számára soha nem váltak disztinggé), a friss fartővel és frikandóval megrakott kalmárhajóink ma sem kötöttek ki Durazzó kikötőjében, a fűszerrakományainkon (gyömbér, ánizs, kurkuma, kardamon, bors és szegfűbors, sáfrány és chili) pedig vagy Hormozi-szorosban vagy a szomáli partok előtt rajtaütöttek valami hormonzavaros mozibuzi martalócok.

Gyebnár mester fel sem tekintett a papucsos tolvajkulcs forgantyújának cseréjéből, s annyit mondott közmondásos tömorséggel – utóbb ezt hozta fel a védelem is: – Főzz, drágám, akármit. Menj el a …-nagyáruházacskába és vásárolj be. Költs annyit, amennyit a kedved tartja.

Rég nem kapott ilyen nagylelkű ajánlatot Gyebnár mester felesége, Pereces Pólika. Hiszen legtöbbször ideje, kedve, fantáziája sem volt elég a főzőcskézéshez, rohannia kellett osztályozókonferenciára, őslakossági fórumra, fogsoregyeztetésre, a névtelen alkoholisták névadó ünnepségeire, a vízilóvédelmi flash mobra a Limpopó partjára, vagy beszerezni az aranymálinkók részére a legolcsóbb támogatott, receptre is felírható aranyrögöt. Aranyröghöz vagyok én kötve, uramisten, tégy már valamilyen tárgyi vagy alanyi csodát, fohászkodott késő esténként, mikor Gyebnár mester rendszerint még mindig barátaival üldögélt egy-egy sörfröccsentő hármas halmon vagy eszméletlenül csüngött a kerettős kereszt alsó ágain.

Pólika asszony belépett vidor jóhiszeműséggel …nagyáruházacska iciri-piciri öncsukású ajtaján, és beleütközött Richter Sakállba, aki előzékenyen sietett elébe. Mivel szolgálhatok, nagyságos asszonyom?!!! – kellemkedett, holott pontosan tisztában volt a raktári és a polcon található készletek természetét illetően: semmi más nincs a vásárcsarnokban gőzlaskán kívül, a többit felvásárolták a szomáli és kubai turisták, ahol semmit sem lehet kapni az üzletekben, a mereknyei parasztgazdák és a goroszlai vallon zsoldosok Basta parancsára. Gőzlaskából is csupán évelő, ludasi kiszerelésű.

Gyebnárné Pereces Pólika éppen arra gondolt, hogy meg kellene varrnia férje apanázsmajorkáját is, így nem mehet a mesterek tornájára, és valami erős cérnára gondolt, amit azon nyomban szándékosan félreértett Richter Sakáll: hogyne, nagyságos asszonyom, máris hozom a cérnametéltet.

Gyebnárné utólag sem emlékezett rá, ha kiejtette száján a cérna nevét.

Fogta a ludasi gőzmetéltet, szórakozottan besüllyesztette a bevásárlókosárba, a cérnapultnál vett három spulni erős damil típusú cérnát, mert Gyebnár mester rengeteg inget nyűtt el egy-egy szenvedelmes, forró hangulatú apanázscsapolás közben a pancserházi mestertornákon.

Otthon ebédet főzött, feladta a gőzölgő cérnametéltet, amelyen férje mesteri orrával azonnal megérezte a ludasi laskabűzt, és úgy vágta ki az ablakon a hetedik emeletről az egész huszonöt hektoliteres kondért, hogy annak tartalma egyenletesen beterítette – mesteri vetélés volt – az egész városkát. Be a főteret és a Szent Gudrun székesegyházat, az utcákat, hivatalokat, az óvodákat és a belső elválasztású mirigyműveket, Csergezán Pityu kísérleti telepeit, az áruházat és a törvényszéket. A véleményeket és kacagásokat, szerelmes sóhajokat és sóvár sóstanglikat.

Aznap nem is tartottak tárgyalást, nem volt névadó ünnepség a névtelen szeszkazánok körében, sem tanítás, önkormányzati bakalódás. Nem jelentek meg az újságok, a tévék megismételték az 1848-as szilveszteri kabarét. Erejüket megfeszítve dolgoztak a hókotrók, jégmarkolók, katasztrófaleltározók, lavinarobbantók, katasztrófaturisták és önkéntes mentőalakulatok. Szerencsére személyi sérülés nem történt.