Csodabogár

Marcival ültél kinn a kertvendéglőben. 

A vacsora előtti pálinkát itáttok, nehogy azt higgye majd a gyomor, hogy a kutya ette meg a vacsorát. Kellemes idő volt, a hőség elment lefeküdni. Gyenge szellő lengedezett, a kánikula másnapra halasztotta feladatait. Marci szólt, hogy csendben fordulj meg, nézd, mi történik. 

Egy ötven év körüli emberke a portékái mögül kivett egy matracot, odavitte a „pléhtehén”, a tejautomata mögé, az eresz alá, aztán visszacammogott, és egy nagy hátizsákot hozott. Ebből lepedőt, párnát, paplant és pizsamát kurkászott elő. Megvetette az ágyát, majd a kerthelyiség végéből egy széket hozott és tett az ágya lábához. 

Törülközővel és szappannal bement a piac közepén levő csaphoz, és derékig lemosakodott. Visszajövet a kocsmából vett egy sört, és kért egy hamuzót. Majd a „hálószobájában” pizsamára vetkőzött, rágyújtott, elpöfékelte cigijét, megitta sörét. Befele fordult, eligazította a paplant, és Nyugodalmas jóccakát! jeligével az álom csatamezőire vándorolt.

 – Na, látod, ezt teszi minden este. Te háttal ülsz, azért nem láttad. Senkit nem zavar, a pléhtehén farka alatt van, baja nem esik. A piacot este bezárják, az éjszakai őrjárat tud róla, állítólag egy késő őszi éjszakán, amikor járőröztek, le volt csúszva róla a paplan, és betakarták. A portékája jó, nem kér sokat. Amikor felkel, rendbe szedi magát, megnézi, a többiek mit mennyiért árulnak, s egy kicsivel kevesebbért adja. Olténiából jár ide évek óta, annyit már tud magyarul, hogy az idősebbekkel és a gyerkőcökkel magyarul beszéljen.

Elmélkedsz, s tetszik a csodabogár. Indulnátok, amikor a vendéglős Ildikó kihoz egy pillepalackot, s magyarázatot fűz hozzá:

 – Ez a Gligoré, reggel, amikor felkel, semmi nincs nyitva, én összegyűjtöm, ami a kétliteres üdítőpalackok alján marad, s odateszem az ágya mellé, legyen amit reggel meginni. Ő minden este a portékából megmaradt, el nem adott maradékot egy zacskóban behozza, hogy legyen zöldségem a vacsorához. Ilyen az élet, de működik. A franciák mondják: szé la vi, szé la guerre. Ez a „vi”, az élet. Minek háborúzzunk, mindenki, aki a dolgát végzi, az életéért teszi. Nem La guerre, nem lager. Maga az élet.

 

Nagy László Mihály