2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vakcinaturizmusom vége

Már reggeliben jól kezdődött a vasárnap, hiszen nem kellett 6 órakor felkelnem, hogy délelőtt 10-re Székelykeresztúrra érjek, az emlékeztető oltásra ugyanis délután 2 órára voltunk előjegyezve. Így hát nyugodtan csordogáltunk Hargita megye felé, s az oltóközpontban a korábban tapasztalt kedvességgel és előzékenységgel azonnal bevettek, amikor megérkeztünk. Az oltás hamar ment, majd jól elbeszélgettünk a helybeli egészségügyiekkel. Amikor lejárt a várakozási idő, és kiléptünk a fehér díszbe öltözött erdőbe, a sós medencék vizén leheletnyi jégréteg borzongott a szokatlan hideg miatt. 

Ebéd után kicsit megemelkedett a vérnyomáson, és amire hazaértünk, szédülni kezdtem. Hétfőn egész nap forgott velem a világ, és nagyon alacsony vérnyomást mértem a szokásos adag feketekávék ellenére is. Kedden reggelre, mintha nem is lett volna, úgy múlt el minden kellemetlen érzés. Most, mikor ezeket a sorokat írom, szeretnék magamba kukucskálni, és látni, hogy mi történik a szervezetemben, de sajnos lehetetlen. Várom hát, hogy elteljen a két hét, és nagyon remélem, hogy elszáll belőlem a félelem, amely már egy éve befészkelte magát a gondolataimba. És elmúlik a bosszúság is, hogy számomra és több ismerősöm számára nem jutott hely abban a városban, amelynek egészségügyi életéről több mint harminc éve tudósítok. Ugyanakkor hálás vagyok azért, hogy Székelykeresztúrnak, ahova évek óta szívesen járok, ezt az arcát is megismerhettem.


Nem jó a szelepes maszk 

Néha azt gondolom, hogy nem véletlenül történnek másképpen velünk a dolgok, mint ahogyan azt szeretnénk. Mivel szinte allergiásan nem kapok levegőt a sebészi maszk alatt, kezdettől egy szép szelepes maszkra vágytam. Amilyent Arafat doktor, a volt egészségügyi miniszter és ismerőseim közül néhányan viseltek. Nem jött össze. Szerencsémre. A napokban eldöntöttem, hogy beszerzem, amikor arra figyeltem fel, hogy az ára lecsökkent, és a reklámokban szennyezett levegőjű munkahelyek dolgozóinak, települések lakóinak ajánlják, a Covid–19 elleni ajánlás pedig eltűnt. Aztán arra lettem figyelmes, hogy a hivatalosságok sem viselik már, és rátaláltam a magyarázatra is. Miután többen megfertőződtek használóik vagy a közelükben tartózkodók közül, kiderült, hogy a szelepes maszk belélegzéskor véd ugyan a szennyeződés és a vírusok ellen is, de kilégzéskor a fertőzött személy a kiáramló levegővel vígan terjeszti a vírusokat, és a mástól származó vírusok is be tudnak hatolni a maszkba. Milyen jó, hogy végül is lemondtam arról, hogy megrendeljem.

Kiderült, hogy az idétlen színű sebészi maszk továbbra is a legbiztonságosabb.


Izraeli csodagyógyszer 

Mire a zsidó államnak sikerült első helyet kivívnia a lakosság átoltottságát illetően, arról értesülhettünk, hogy tesztelés alatt áll egy csodagyógyszer, amely sikeresen gyógyítja az új koronavírussal fertőzött betegeket. A szert, amelyet a tüdőbe kell belélegezni, egy tel-avivi kórházban kísérletezték ki az elmúlt hat hónap során. Az EXO-CD24 elnevezésű szer a hírek szerint 39 közepes és súlyos állapotban levő beteg öt napon belüli gyógyulását segítette elő. Alapanyaga a CD24-fehérje, amely az immunrendszer szabályozásában vesz részt, és a tapasztalatok szerint meggátolja az úgynevezett citokinvihar beálltát azzal, hogy nyugtató hatást fejt ki az immunrendszerre. Ráadásul olcsó, és napi egy alkalommal kell használni. 

Bár a tesztelés harmadik szakasza hosszabb időt venne igénybe, a szakemberek azt remélik, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel sikerül felgyorsítani, akárcsak a védőoltások esetében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató