2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gernika ürügyén megemlékeznek a spanyol polgárháború borzalmairól, különösképpen a német és olasz légierő együttes támadásáról (1937. április 26.), amely 80%-ban lerombolta a város házait. 

Castro Urdiales temploma és vára


(Folytatás a november 29-i lapszámból)
Még volt egy említésre méltó esetem, épp Guernicában (baszk neve: Gernika-Lumo, ui. összecsatolták a szomszéd településsel), ahol a városon belül a kimaradt néhány irányjelzés miatt egy bácsitól kértem segítséget, mondván: nem látom a sárga nyilakat (az útikalauz mint fontos tudnivalót említi: flecha amarilla; szavam ne feledjem, a Caminón roppant egyszerűen oldották meg a tájékozódást, az utak mentén, tereptárgyakon sárgával festett nyilak jelzik az útirányt; tökéletesen egyértelmű: a nyíl hegye Santiago, a távoli cél felé mutat). A bácsi bosszús monológba kezdett, s intett, hogy menjek utána. Négy-öt utcányit loholtam utána, ahol bevitt az Información cégtáblás helyiségbe, s ott átadott a szolgálatos leányzónak. Azt vettem ki a szövegből (amit aztán a hölgy is megerősített), hogy ő gyakorta szóvá teszi a hiányos jelzéseket, de az, akinek ez lenne a dolga, nem törődik vele. Az öregúr elsietett, a leányzó legyintett, ismerik már a bácsit, hetenként bejár morgolódni... 
Gernika ürügyén megemlékeznek a spanyol polgárháború borzalmairól, különösképpen a német és olasz légierő együttes támadásáról (1937. április 26.), amely 80%-ban lerombolta a város házait. A templom előtt elmenve én arra figyeltem föl, hogy a homlokzat szobrai közül egyeseket ledöntöttek, másokat lefejeztek. Igen, ui. a nyolcvan év előtti polgárháborúban oly nagy volt az egyházellenesség, hogy a baloldal harcos katonái és önkéntesei a szentek szobrait, valamint háromezer élő egyházfit pusztítottak el és száznál több templomot gyújtottak föl szerte a hazában. Nota bene: Spanyolországban nem tiltották be a kommunista pártot, a katalán fővárosban egy belvárosi luxusáruház emeletén van a székházuk… 
*
A gyaloglást a legalkalmasabb helyről kezdi az ember. A francia zarándokok a spanyol határig jönnek, számukra Irun település az első állomás. Ők San Sebastianig alaposan bemelegíthettek (25 km), nekem az volt a kiindulóállomásom. Az útikönyv szakaszai nem egyeznek meg a baszkföldi térképek napi felosztásával, de ez nem okoz gondot. Az információs irodában osztogatott angol és francia nyelvű térképek a környékről készült légi felvételt tartalmazzák, sárga vonallal rajzolva a követendő gyalogutat, feltüntetve a bejárandó napi adagot, szövegben is közölve a fontosabb tudnivalókat. Nos, itt mutatkozik meg a Camino del Norte egyik sajátossága, a hullámvasúthoz hasonló jelleg. Hegyre föl és völgybe le, akár háromszor is egy nap alatt, így nem csoda, hogy hét-nyolcszáz méternyi szintkülönbséget kell megtenni reggeltől délutánig. Néhány térképadat: Zarautz és Deba között 21,3 km a távolság, 826 méter az összes szintkülönbség, a távot 6 óra alatt lehet bejárni. Tanúsíthatom: ezen a vidéken valóban nem lehet vágtatni, jó, ha a 3,5 km-es óraátlagot tartani tudja az ember. Deba és Markina-Xemein között: 24,2 km a vízszintes, 886 m a függőleges különbség, 6 óra 30 perc a becsült idő. Markina-Xemein és Gernika–Lumo között 24,8 km, 772 m, 6 óra 50 perc. Három nap alatt 2,5 „vertikálkilométert” tesz meg az ember, így a kéthetes „gyaloglat” felér egy Mont Blanc-túrával – csak másképp van elosztva. No, de nem ez a fontos, elvégre nem sportversenyre indultam, csupán élvezni a teremtő által alkotott tájat, megcsodálni az emberi leleményesség és erő alkotta építményeket, megélni a gyaloglás örömét. 
Az én napi adagjaim különböztek mind az egyik, mind a másik beosztástól, részben az időjárás, részben a látnivalók – vagy nem várt események – alapján osztottam be a távot. (Pl. az egyik kiszemelt szállás október elején bezárt, ezért rá kellett pakolnom még hat kilométert a következőig.) Szeptember 21. és október 5. között a következő állomásokon szálltam meg; ha valaki óhajtja, az internetes világtérképen az ujja begyével végigjárhatja azt, amit én a bakancsaimmal: San Sebastian (Donostia) – Orio – Zumaia – Izarbide Aterpetxea (erdőszéli szállás, ezután következett egy jó hosszú séta) – Markina-Xemein – Monastireo de Ziortza – Pozueta (tanya, Gernika után) – Portugalete (Bilbao elővárosa) – Pobena (Muskiz) – Castro Urdiales – Liendo – Noja – San Miguel de Meruelo – Güemes – Santander (– Santa Cruz de Bezana). 
Két alkalommal buszra ültem (először Castro Urdiales előtt, az eső miatt, másodszor Bilbaót kerültem ki, mert nem kívántam átbattyogni a 350 ezer lakosú városon), két alkalommal pedig motoros bárkával keltem át a vízen (Santona, valamint Santander előtt). Mint korábban említettem, négy éjszakát töltöttem Santanderben, s onnan még kisétáltam Santa Cruz de Bezanáig, más két napon pedig a várost jártam, az óceán partján elsétáltam a király kastélya mellett (La Magdalena) a legtávolabbi strandig (playa), mert látnivaló bőven akadt, s a ragyogó október eleji idő is arra csábított, hogy ne a városi könyvtárban vagy egy padon ücsörögve várjam az idő múlását. 
Nem centiztem sem az időt, sem az utat, 250 km-nek véve az egészet, napi átlagban 15,6 km-t tettem meg, egyszer kevesebbet, máskor többet. Nem túl sok, 2011-ben 25 napon át „meneteltem”, s 25 km volt a napi átlagom. Azóta hat év telt el, s én nem azt búsulom, hogy ennyire lecsökkent a napi teljesítményem, hanem annak örülök, hogy baj nélkül megtettem a kitűzött távot, s egészségesen tértem haza.
A fentebb elsorolt „ajándékok” mellett még a következőket gyűjtheti be a zarándok két hét alatt – utak mellett, erdőkben –: szeder, füge, dió, mandula; az Ausztráliából behozott eukaliptuszfák alkotta erdőkben ingyenes légúttisztítás, az óceán partján napfény, sós permet és a hullámok játéka, az erdőkben madárdal, csenddel váltakozva, a településeken tisztaság, rend és a jólét látható jelei. Lépten-nyomon: két nemzet kultúrájának nyomai és épített hagyatéka, a hozzá tartozó nyelvleckével. Az út menti bárokban a finom tejeskávé (café con leche), az egészségeseknek a bodegák remek borai. (A bodega a borpince, nálunk a harmadosztályú kricsmi neve.) Üzletek polcain a kiváló sajtok és sonkák, meg az óceán gyümölcsei.
Baszkföldön a „nyelvrokonság” felfedezése szerez örömet a magamfajta íróembernek. A (nem létező) baszk „rokonság” egyik jele, hogy ők is év-hónap-nap sorrendben írják a dátumot. Meg aztán róluk is azt állítják a többségi nyelvet beszélők, hogy „megtanulhatatlan” a nyelvük. – Ez nem igaz, írni sem tudó apróságokat hallottam folyékonyan beszélni baszkul…
Tessék gyakorolni, íme a hét napjai: astelehana, asteartea, asteazkena, osteguna, ostirala, larunbata, igandea. – A hónapok neve is sajátos, csupán a március (martxoa, ejtsd: marcsoa), az április (apirila) és a május (maiatza, ejtsd: majaca) hasonlít kevéssé az Európában hallható hónapnevekhez, júniustól de-cemberig pedig így fest a lista: ekaina, uztaila, abuztoa, iraila, urria, azaroa, abendua. 
A számok egytől tízig: bat, bi, hiru, lau, bost, sei (no, ez az egyetlen, amely hasonlít az olasz és spanyol 6-hoz), zazpi, zortzi, bederatzi, hamar (nem „sürgős”, hanem 10!). A nagyobb számok: 20 = hogei; 30 = hogeita hamar (!); 40 = berrogei; 50 = berrogeita hamar (!) – A semmilyen nyelvrokont nem ismerő baszk nyelvben a véletlen folytán olyan szavak is előfordulnak, amelyek hangalakja megegyezik egy-egy magyar szóéval, de az értelmük teljesen más. Pl. kurutz (ejtsd: kuruc) = kereszt; no fumar (dohányozni tilos) baszkul így hangzik: „ez erre”. Nem vicc, a tagadást és tiltást jelentő „nem, ne” magyar szó baszk megfelelője: „ez”. 
(Folytatjuk)
Kuszálik Péter

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató