2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kórust meghívták Budapestre a XXXV. Bárdos Lajos Zenei Hetek nyitóhangversenyére.


– Mi hír a Vártemplom Psalmus kórusának háza táján? – Kovács András karnagytól érdeklődtünk.

– Megtiszteltetés ért bennünket, meghívtak Budapestre a XXXV. Bárdos Lajos Zenei Hetek nyitóhangversenyére. Izgalommal és szorgalommal készültünk. Tudtuk, hogy bár nem versenyre megyünk, nagyon jól képzett, magas művészi színvonalon éneklő együttesek társaságában kell megállnunk a helyünket. Péntek este érkeztünk Budakeszire, ahol a Zákányi Zsolt református kórus látott vendégül.

Szombaton szép napos időre ébredtünk, alkalmunk volt megismerni a városkát, annak szép, erdőkkel övezett környékét. Este a Makovecz Imre tervezte templomban énekeltünk vendéglátóinkkal, szépszámú közönség előtt. Meglepetésünkre és örömünkre Budapestről, Etyekről többen eljöttek barátaink közül, akikkel előző években énekeltünk együtt. A két kórus produkcióját nagy tapssal jutalmazta a közönség.

Sajnos, vasárnapra az idő elromlott, esett az eső, fújt a szél. Elköszöntünk házigazdáinktól, majd beutaztunk Budapestre, egyenesen a várbeli Mátyás-templomba, ahol a tíz órakor kezdődő szentmisén énekeltünk. A zenei heteket szervező Bárdos Lajos kamarakórus és két délvidéki: a nagybecskereki Emmanuel vegyes kar és az adai Musica Humana kamarakórus társaságában, zenekari kísérettel énekeltük Bárdos Lajos Missa Tertiáját, majd a felajánláskor mindegyik kórus egy-egy, az alkalomhoz illő kórusművet adott elő. Az eredeti és szokásos program szerint a Farkasréti temetőben kellett volna megkoszorúzzuk Bárdos sírját, de ez a rossz idő, az eső miatt elmaradt.

Este hat órakor kezdődött a tulajdonképpeni nyitóhangverseny. Ennek a színhelye a nemrég gyönyörűen restaurált Festetics-palota (Andrássy Egyetem) díszterme volt. A Zákányi Zsolt református vegyes kar után az Erkel Ferenc vegyes kar, majd az Óbudai Kamarakórus lépett fel. A magas színvonalú és változatos műsorok hallatán (őszinte leszek) kissé szorongva vártam, hogy a mi egyházzenei műsorunkat mint záró kórusét miként fogadja majd a hallgatóság, de már az első megszólalásunk után megnyugodtam. Produkciónkat vastapssal jutalmazta a közönség, melynek nagyobb része az előttünk éneklő együttesek többnyire profi énekeseiből állott. Az a megtiszteltetés ért, hogy a koncertzáró összkart én vezényelhettem. Nagyon jó hangulatban, a programdús, nehéz nap fáradtságát feledve utaztunk haza.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató