Megrendülten búcsúzunk Deé Nagy Anikó művelődéstörténésztől, egykori osztályvezetőnktől, a marosvásárhelyi Teleki Téka Alapítvány első elnökétől, aki életének 87. évében szeptember 7-én az Úr örök könyvtárába költözött.
1965-től dolgozott a Teleki Tékában, melyhez szinte hozzánőtt az évtizedek folyamán, de a lelkiismeretesen ellátott könyvtárosi és bibliográfusi napi feladatok rutinjában sem szűnt meg sosem rácsodálkozni az itt őrzött kincsekre. Szinte az első pillanattól rátalált arra a témára, melyet három évtizednyi lankadatlan kutatómunkával sikerült kibontania a Teleki Sámuelről szóló doktori dolgozat, majd nagymonográfia megírásával. Szorgos munkálkodása gyümölcseként számos további cikk, tanulmány és kötet született az erdélyi könyv- és művelődéstörténet területéről. Dolgozatai – csakúgy, mint előadásai – míves fogalmazásban tették közérthetővé a gondos tudományos munka eredményeit.
1984-től, a legnehezebb időben vette át az ügyintézés terheit, klasszikus értelemben vett főnökként azonban csak akkor viselkedett, ha a Tékával, a Tudással ellenséges világi hatalmakkal kellett megküzdenie; munkatársai számára a velük, értük küzdő bajtárs volt. Mint jó vezetőhöz illik, kutatásra, publikálásra ösztönözte és támogatta ez irányú tevékenységükben kollégáit. Ő vezette át az intézményt a rendszerváltás utáni világba, és felvállalta annak új kihívásait. Amikor 1999-ben nyugdíjazták, kutatói és szervezői lendülete teljében volt, energiáját továbbra is a vállalt feladat érdekében használta: a Teleki Téka Alapítvány első kuratóriumi elnökeként megszervezte a könyvtár alapításának 200. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozatot és konferenciát, kapcsolatokat épített, támogatásokat szerzett. Mindenkori segítőkészsége, határozottsága, hatalmas tudása lenyűgözött bennünket, akkori pályakezdőket is, akik már csak jelképesen dolgoztunk az ő védőszárnyai alatt. Magyarországra költözése után is szívügye maradt a Téka. Nem mellékesen tovább kutatott és írt mindaddig, amíg egészségi állapota megengedte.
Anikó talán azért is volt képes oly mértékben ráhangolódni Teleki Sámuel életművére, gondolataira, mert ugyanúgy az alázat, hit és szorgalom jegyében töltötte egész életét, akár a könyvtáralapító kancellár, akinek szellemét ő közvetítette a leghitelesebben: a kötelesség, önfegyelem, állandó munkálkodás, a köz és szeretteink szolgálatának példáját.
Alázat és türelem kísérte élete utolsó, nehéz időszakát is, míg szeretett férjét hosszú betegségében ápolta, majd özvegységét és saját testi gyengülését kellett elszenvednie, mindig hitben, mindig méltósággal.
Nevezhetjük hát méltán saját szavaival, az általa megidézett gróf Wesselényi Katához hasonlóan „hitben élő református nagyasszonynak”. Nagyasszonya volt a szónak, a tudománynak, nemzedékének s a rá figyelő kicsi emberi közösségnek, amelyből vétetett.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
