Bolyai Farkas Alsógáldon

Amikor báró id. Kemény Simon Bolyai Farkast a fia mellé vette mentornak és tanulótársnak, a báró családja Alsógáldon lakott! Sok Bolyai-monográfia Marosvécset jelöli meg és képet is közöl a marosvécsi Kemény-kastélyról, hogy szemléltesse Bolyai Farkas ifjúságának egyik színhelyét.

Az alsógáldi Kemény-kastély (nem szabad bemenni és ott fényképezni)

Amikor báró id. Kemény Simon Bolyai Farkast a fia mellé vette mentornak és tanulótársnak, a báró családja Alsógáldon lakott! Sok Bolyai-monográfia Marosvécset jelöli meg és képet is közöl a marosvécsi Kemény-kastélyról, hogy szemléltesse Bolyai Farkas ifjúságának egyik színhelyét. Nos, báró id. Kemény Simon, Fehér vármegye főispánja főleg Alsógáldon és Kolozsvárott lakott. Nyáron kirándulhattak Marosvécsre, de amíg élt Fehér vármegye teljhatalmú ura, addig főleg Kolozsvárott és Alsógáldon laktak.

Mi erre a bizonyíték? 1784-ben tört ki Erdélyben, az Érchegységben az egyik legvéresebb parasztfelkelés, melynek határozottan magyarellenes jellege volt, a hírhedt Horea-féle vérengzés. Ennek a vérengzésnek és felkelésnek egyik legfőbb célpontja éppen a főispán volt, aki, noha a császárt, II. Józsefet kellett volna képviselje, Horeáék úgy látták, hogy éppen ő az, aki semmibe veszi a császár parancsait. A bécsi udvar ugyanis a szokásos kettős játékot játszotta, Horeának, mikor követségben nála járt, mindent megígért, de a magyar arisztokráciának is igazat adott.

Nem véletlen, hogy amikor kitört a Horea-féle lázadás, a lázadók egyik első célpontja báró id. Kemény Simonnak és családjának a kiirtása volt. A főispán és családja Alsógáldon éppen ebédelni készült, amikor jelentették, hogy már a falu határában van Horea és csapata. A Kemény család alig tudott elmenekülni Enyedre. A Horea-féle felkelés a kizsákmányoló osztályt azonosította az Érchegység magyarságával. Ezért igen kegyetlen mészárlást folytattak a magyarok között, várandós anyákat, gyermekeket sem kíméltek, és csak annak hagyták meg az életét, aki áttért az ortodox vallásra. Ilyen körülmények között, az akkori feudális felfogással összhangban, a főispán úgy ítélte meg, hogy a megtorlás is arányban kell legyen az elkövetett bűnökkel. Sajnos, nem szolgált tanulságul a magyar főnemességnek mind a két oldalon elkövetett túlkapások mérlegelése, és az iszonyú gyűlölet okainak elemzése. Szinte ugyanaz ismétlődött meg 1848-ban, közel 75 év múlva. Bolyai Farkasban viszont, aki tanúja volt a Horea-féle, majd idős korában a 48-as eseményeknek, megfogant a két nép közötti megbékélés történelmi szükségszerűsége. Bolyai Farkas bizonyíthatóan csak 1786-ban került Alsógáldra, így akár Enyeden, akár Bólyában nézte végig a Horea-féle lázadást, megértette az emberi lélek mélységeiben lappangó gyűlölet okait. Soha egyetlen szóval vagy cselekedettel sem sértette a románságot, és a románok iránti megértését Bolyai Jánosba, a fiába is betáplálta. Bolyai János elragadtatással és szinte elfogultsággal nyilatkozik a román népről.

„Senki inkább nem szereti, becsüli, pártolja az oláh nemzetet nálomnál, s mint embert éppen úgy szeretem, mint a magyart, s gyönyörrel elismerem s hiszem föltanálni s ráismerni benne a hajdani római népnek még egyik legigazabb, legtisztább, oly hosszason elnyomott, de szerencsére mégis élet-erejét, rugonyosságát, vidorságát el nem vesztett, csak – mi a zsarnokság, politikai absolutismus, önkény szokott természetes szerencsétlen szüleményje – álom-kórságba, lethargiába, a pulicka megszerzésén túl alig terjedő gondú gondatlanságba süllyedés-te[s]pedésbe merült ivadékát; mintha látnám bennük az érv-teljes régi római érc-mejjeket s szilárd erélyű tetteket:” ¹

De térjünk vissza Alsógáldra. A MTA Könyvtár Kézirattárában fennmaradt egy levél, egy latin nyelvű névnapi köszöntő, melyet az alig 12 éves Bolyai Farkas írt Alógáldon a jótevőjének, Fehér vármegye főispánjának, id. báró Kemény Simonnak.

„Illustrissime L. Baro!

Quodsi ferae etiam, quum nullum tam inmansuetum animal it, quod non cura mitiget t in amorem vertat, beneficia sentiant, cujus exemplum exstat in puero Thoa pulcherrimum, quem draco ab eo adultus memeor solicitudinis, quum in latrones incidisset ereptum servavit.

….

Cedat hic dies feliciter tibiet tuis; quod quum sincero animo tibiprecatus essem, contendam semper confirmare me esse: Illustrissime L. Baro

Tuum

Humillimum servum

Wolfgangum Bolyai”

Tekintetes Liber Báró

….

És mivel egyetlen jobb alkalom sem kínálkozik, Istentelen lenne, hogy a Te kiválóságod nevének ne kívánnék miden jót és szerencsét. Teljen ez nap boldogan neked és tieidnek! Mivelhogy őszinte lélekkel imádkoztam érted, törekszem mindig megerősíteni, hogy én vagyok

A te legalázatosabb szolgád

Bolyai Farkas

Gald 16. Octobis Anno 1787. ²

Ebből is, és általában a fiának, báró ifj. Kemény Simonnak az apjához írt leveleiből érezhető az a távolságtartás, az a tisztelet és alázat, amit akkor be kellett tartani a ház ura iránt. Báró id. Kemény Simon valóban kemény, konok és ellentmondást nem tűrő teljhatalmú főispán és családfő volt. Ezt azért is hangsúlyozom, hogy megértsük, miért kellett még Bolyai Farkasnak egy évet Göttingenben maradnia zálogként az adósságukért. Történt ugyanis, hogy az idős báró egy költséggel kiküldte a két fiát, Simont és Jánost Göttingenbe jogot tanulni, és tanulótársnak Simon mellé Bolyai Farkast, János mellé pedig Bodor Pált választotta. Emellett még egy szolgát is fizetett. Nos, az öreg báró Kemény Simon láthatta, hogy a pénzt nem szabad Bolyai Farkasra bízni, mert az ifjú költői lélek, aki a pénzzel nem nagyon tud bánni, így a Kemény csapat pénztárnoka Bodor Pál volt. Jó és okos meglátása az idős bárónak. Hiszen Bodor Pál a hazatérése után a Provinciális Cassa főpénztárnoka lett. Bolyai Farkas Göttingenben is szellemi magasságban szárnyalt, és csak a metafizikai elmélkedésnek élt. Tudjuk, akkor kötött életre szóló barátságot Gauss-szal, és ott értette meg a matematikai tudományok filozófiai mélységeit. El is költhette az összes neki kiutalt pénzt. Persze, ez nem ilyen egyszerűen működött, de ez a lényeg. Kemény Simon felajánlotta, hogy ő ott marad zálogban az adósság fejében, mert tudta, hogy az apja őt hazaviteti valahogy, de Bolyai Farkast már nem biztos. Jól gondolta. De természetesen Bolyai Farkas sem fogadhatta el ezt a nagyvonalú ajánlatot, ő maradt ott zálogban. Amikor a Kemény csapat hazaérkezett Kolozsvárra, az öreg bárót ágyban fekve, nagyon betegen találták. Fel sem merülhetett, hogy pénzt kérjenek tőle Bolyai Farkas hazahozatalára. Akkor még nem volt a család minden tagjának bankkártyája. A fia titokban próbált pénzt szerezni, de nagyon tartott apja haragjától. Nem sikerült. Bolyai Farkas már szinte egy tanévet Göttingenben rostokolt, amikor is váratlan esemény történt. 1799. május 28-án „estvéli” hat órakor elhunyt id. Báró Kemény Simon, Fehér vármegye főispánja.

„Jaj énnékem valójában keserves 1799-dik Esztendö! Jaj Pünkösd Havának gyászos 28-dik Napja! mellynek estvéli hat óráján Liber Báró M. Gyerö Monostori idösbb KEMÉNY SIMON UR, A' Császári Királyi Felség Arany Kóltsos' Komornyik Hive, Belső Titok Tanátsossa, és Nemes Fejér Vármegye Fö-Ispánnya, az én elfelejthetetlen Drága Kintsem, közönséges Halandóság' alá rekesztette Földi részét hosszas és terhes nyavalyája után, le-vetkezé, jobb részére nézve pedig a' tölle tsalhatatlanúl várt Mennyei Fö Jutalomnak el-vételére , világi életének LXIII-dik, velem töltött szelíd, nyájas, és áldott Házassági életének XXXIII. esztendejében tölünk el-repüle!” ³

A Magyar Országos Levéltárban fellelhető az a gyászjelentés, amit özvegy gróf czegei Wass Kata küldött a királyi táblabíró Aranka Györgynek. (Báró id. Kemény Simon halálának dátumát eddig az irodalmárok és a történészek is tévesen jelölték meg.)

Mi van ma Alsógáldon? A Kemény-kastélyban pszichológiai kórház (gondozó) és szegénység. Néhány éve, 2006-ban azzal hívta fel magára a közvélemény figyelmét, hogy az ügyeskedő (descurcareþi) ápolók kitalálták, hogy a jobb erőben lévő ápoltakat gazdasági és egyéb munkálatokra bérbe adják a még ügyesebb vállalkozóknak, vagy akiknek ilyen szakképzetlen munkásra szükségük volt. Az értelmi fogyatékosságuk függvényében volt, akit két lejért adtak bérbe. A román újságíró is felsóhajtott: „Hol vagy, Kemény báró, téged minden román óhajt”. (Persze, gondolom, a román újságíró sem tudta az általam leírt fenti alsógáldi történelmet).

Hát ilyen ez a mi erdélyi együttélésünk! Csak egy Bolyai János tudna igazságot tenni!

IRODALOM

1. Forrásközlés: Az 1784-es parasztfelkelés székelyföldi dokumentumaiból. Közlik: Forró Tibor, Gidó Csaba, Novák Károly-István, Róth András Lajos in Areopolisz, Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok II., Székelyudvarhely, Litera Könyvkiadó, 2002, pp. 204-266.

2. Magyar Országos Levéltár (P 665 2. tétel Nr. 103.)

3. Magyari András: A Horea vezette 1784. évi parasztfelkelés a források tükrében, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984, p. 257-258.

4. MTA Könyvtár Kézirattár, Bolyai-gyűjtemény, K 22/146, K 28/25

5. Oláh-Gál Róbert: Aki Bolyai Farkast testvérévé fogadta (I-VIII.), Népújság, 2010. július-augusztus-szeptember, Színes Világ melléklet.

6. Oláh-Gál Róbert: Bolyai Farkas és Kemény Simon családja, Valóság, 2011. Nr. 7. LIV., pp. 59-68.

^{1 Bolyai János marosvásárhelyi kéziratai, Ambrus Hedvig Mária, Deé Nagy Anikó és Vakarcs Szilárd közreműködésével szerkesztette és bevezetéssel ellátta Benkő Samu. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2003, p. 221-222}

^{2 MTAK K 22/146, Bolyai-gyűjtemény, latinból magyarra fordította Papp Levente egyetemi adjunktus}

^{3 MOL, Levéltári jelzete: P 665 2.tétel Nr.103.}