2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amint már említettük, a Bodor Marosvásárhelyen való tartózkodására vonatkozó első adatok 1815-ből valók. 

Részlet a marosvásárhelyi 1816. évi adótabellából.


(Folytatás augusztus 7-i lapszámunkból) 
 
Fészekrakás a városban
Amint már említettük, a Bodor Marosvásárhelyen való tartózkodására vonatkozó első adatok 1815-ből valók. Mindez egy városi tanács előtt folyó adósságper kapcsán vált ismertté. Mivel a perrel kapcsolatosan jutottunk az első adatokhoz, amelyek kapcsolatba hozzák őt a várossal, röviden ismertetjük a tényeket.
1815 elején Bodor Nagy József marosvásárhelyi órástól 400 rénes forintért egy aranyórát vásárolt, aminek az árából elmaradt 180 forinttal. Ugyanakkor tartozott Pál Sámuel vásárhelyi órásnak 372 rénes forinttal. A tartozás miatt mind a két órás beperelte őt a marosvásárhelyi tanács előtt. A türelmetlen Pál Sámuel még Kerlésre is elment, és a tartozás fejében – Bodor otthon nem lévén – elvitte a Nagytól vásárolt órát. Az esetről értesülve Nagy, az óra készítője az ügy tisztázásáig a tanáccsal zároltatta azt. 1815. február 15-én a tanács több tanú kihallgatása után, Bodor távollétében helyt adott a felperes keresetének, és az 1815. június 23-án hozott végzéssel Pál Sámuelnek ítélte a vita tárgyát.1 Mivel az órát a tartozásnál kisebb értékűnek nyilvánították, Pál javára még különbözet-kiegészítést is ítéltek. 
Közben Nagy József a Főkormányszékhez fordult az óra visszaszerzése miatt, és arra hivatkozva, hogy az engedélyt már megkapta, a tanácstól az órát elvitte, majd eladta. A Főkormányszéknek jelentett eljárást a felsőbbség helytelenítette, és arra kötelezte a tanácsot, hogy Pálnak a Bodorral szembeni követelését mint tiszta adósságot haladék nélkül kielégíttesse, Nagy pedig az árkülönbözetet csak mint „restans summát” igényelheti. A kényszer hatására a tanács a két órást felszólította, és – felügyelete alatt – kiegyeztette, Bodor pedig óra nélkül maradt. A Nagy Józseffel szembeni tartozásának elintézéséről nincs tudomásunk, de mivel az ügy elcsendesedett, bizonyosan vele is megegyezésre jutott.
1815-ben Bodor még nem volt városi adófizető, vagyis nem volt állandó városi lakos. A Pál Sámuellel kapcsolatos perének idején szállása Szabó Istvánnénál volt, de többnyire Kerlésen tartózkodott. A per folyásakor sem tartózkodott Vásárhelyen, és azzal a megokolással hoztak számára elmarasztaló ítéletet, mert perbe idézéssel nem elérhető, a kereset ellen nem tiltakozó „irresidentiatus”-nak, vagyis lakhely nélkülinek nyilvánították.
Bodor végleges letelepedési szándékkal 1815 végén vagy 1816 első felében jöhetett a városba. Tény, hogy 1816 őszén, a november 1-jével kezdődő és a következő év október 31-én végződő adóévben a városi adófizetők sorába került mint „manuarius” foglalkozású „miserabilis libertinus”, vagyis vagyontalan szabad(os) kézműves. A következő, 1817/18 – 1820/21. évekre vonatkozó adótabellákban is ugyanebben a besorolásban találtuk, akinek az évi adója 18 krajcár volt. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy Bodor 1816-tal kezdődően adófizető marosvásárhelyi lakos. Az adófizetéssel kapcsolatosan megjegyezzük, hogy a város adóhatósága nyilvántartásából csak 1822. február 6-án törölték mint elhunytat (a latin „obiit” bejegyzéssel)2.
1817-ben Bodor keveset tartózkodott Marosvásárhelyen, mivel hosszabb időt töltött Tordán, Aranyospolyánon és Magyarfenesen. Azután, 1818 húsvétjával kezdődően, hosszabb ideig a marosvásárhelyi ferenceseknél lakott.3 Ugyancsak az 1819. december eleji letartóztatása előtt egy Gegő János nevű személy albérlője is volt, aki Szamosújvárra szállítása előtt, házbér-tartozása fejében a zenélő szerkezet óráját magához vette. 
A Rózsa utcai telek megvásárlásának az idejét nem ismerjük. 1816-ban vagy 1817-ben lehetett. Bizonyos, hogy 1818-ban építkezett ott, és a mulatókertjén dolgozott. 1818. szeptember 28-án azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, hogy Intze István nevű tőszomszédját kötelezzék az őket egymástól elválasztó közkert ráeső részének a felállítására. 
Miután az 1817-ről 1818-ra forduló téli hónapokat Magyarfenesen töltötte, Marosvásárhelyre jött, és a húsvéti ünnepek után városi munkára ajánlkozott. A tanács pedig kapott az alkalmon, és bevonta az út- és hídépítő munkákba. Abban az időben már javában folyt a főtér és az abba torkoló utcák flaszterezése, és állandó gondot okozott a hidak karbantartása is, amikre fel is használták. 1818 decemberében a piaci szökőkút körüli és a Szentkirály utcai flaszterezéssel foglalkozott. 1819 folyamán, itt-tartózkodása alatt, idejének jó részét a flaszterezők munkájának az irányításával és ellenőrzésével töltötte. A pénzhamisításra vonatkozó vallomásában olvashatjuk, hogy: „midőn haza jöttem, egy néhány nap múlva újra Mikesre kellett mennem és Kerlésre, haza jövetelem után alig lehettem egy hétig ithon, a meddig is minden nap hajnaltól fogva éjjel tíz óráig mind a flaszterozókkal voltam, hogy a munka jobban menjen.”4
1819 tavaszán rábízták a Vályús-kút újraépítési tervének az elkészítését és a munkálatok ellenőrzését. Ekkor nevezik őt először „insinér”-nek.5 Ugyanazon év áprilisában a főtéri sétálóhelyet kijelölő bizottságban találjuk, amikor elvállalja nemcsak a terep felmérését, hanem kidolgozza a hely megtisztításának, az árkok szabályozásának a tervét is. A tanács azon év július 17-i ülésén a főbíró javaslatára Bodort mint „hidroilikus”-t felkéri a Szentgyörgy utcai és a piaci szökőkutaknál meghibásodott víztartó kádak megvizsgálására és kijavításuk módjának a kidolgozására. Megbízását Bodor bizonyosan elvégezte, de ha tekintetbe vesszük, hogy egy év múlva megkezdik mind a két szökőkút nagyszabású felújítását, a javítások elvégzése elhalasztódott.
Az 1820 előtti időszakban Bodor neve a város új polgárait nyilvántartó „polgárkönyv”-ben nem szerepel, vagyis ekkor még nem lett a város teljes jogú polgára. 
 
1 Mvhely város lt. Acta Judicialia, 400/1815. sz.
2 Ua. Adótabellák, 144/1822. sz.
3 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Tekeki cs. levéltára, P 664, II. tétel, lymbus 9. csomó, 190–191.
4 Uo.
5 Mvhely város lt, Tanácsi jegyzőkönyvek, 53/1819. sz., 397–98.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató