2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tasnád (románul Tăşnad, németül Tressenberg vagy Trestenburg) város Szatmár megyében. Nagykárolytól 26 km-re délkeletre fekszik. Termálfürdőjéről híres, ugyanakkor itt található a 29 km hosszú Rákóczi-pince, amelynek vége Nagykárolyban van. Nevének eredetéről kétféle magyarázat is fennmaradt: egy monda szerint a református templom mögött elterülő magaslaton valamikor nádas tó állt.

Biró Lajos (Vass Csaba krétarajza)


Tasnád (románul Tăşnad, németül Tressenberg vagy Trestenburg) város Szatmár megyében. Nagykárolytól 26 km-re délkeletre fekszik. Termálfürdőjéről híres, ugyanakkor itt található a 29 km hosszú Rákóczi-pince, amelynek vége Nagykárolyban van. Nevének eredetéről kétféle magyarázat is fennmaradt: egy monda szerint a református templom mögött elterülő magaslaton valamikor nádas tó állt. Ezen a magaslaton, mely a templomteret és a Tatay-udvart foglalta magába, vár épült, s ettől a nádas tótól a felépült várat Tós-nád néven nevezték. Ez az elnevezés vált az évszázadok alatt Tasnád névvé. Más vélemény szerint a honfoglalók egyikének, Tasnak a nyomai lelhetők fel itt, akiről a település nevét vette. 1246-ban Tusnad néven említik először, amikor a tatárjárás után IV. Béla király az ide költözni akarókat (hogy a hely újranépesedjen) kivette a vajda, a megyei főispánok és más bírák hatósága alól, és saját községi bírájuk (villicus) és a püspök hatósága alá rendelte. Nevét 1447-ben Thasnad, 1753-ban Taschnád néven írták. 1435-ben György erdélyi püspök tasnádi birtokát Máté erdélyi püspök javára elfoglalták Csaholyi János és László, Csáki György fiai, László, Ferenc és György, Szarvadi Sénás Péter, János, György, István és András. Zsigmond királynál ez ellen tiltakozott György erdélyi püspök megbízásából István pap. 1454-ben V. László király parancsára Balásházi György és Balázs részére újból bejáratták és meghatároztatták Tasnád határait. Az akkori határnevek is fennmaradtak az oklevelekben, melyek között Eresztvény (Erestwen) erdő, Aszúvölgy (Azywvelg), Szentmiklós Zentymiklós) birtok, Csákó (Chakas) cserjés, Udvarág (Udwarag) völgy elnevezésű helynevek is szerepeltek. A település a XV. században már az Érmellék központja, s 1456-ban pedig már oppidum, vagyis mezőváros volt. 1474-ben Gábor erdélyi püspök nyert engedélyt Mátyás királytól arra, hogy a Tasnádon levő püspöki birtokán fából várat építhessen. Az 1571. október 9-i kolozsvári országgyűlés Tasnádot harmincadszedő helynek rendelte. 1589-ben Báthory Zsigmond megújította Báthory Kristóf 1578. október 29-én kelt szabadságos levelét, mely a Tasnád városban lakók jogait és kiváltságait erősítette meg. 1616-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Tasnád városát elcserélte Daróczi Ferenc Josippal, annak Lápos, Domokosfalva, Debreczen nevű birtokaiért és Szamosújvár váráért. Perneszi Gábor, Ecsed várának kapitánya ekkor írta levelében Forgács Zsigmondnak: „Az erdélyi vajda (Bethlen Gábor) bizonyára Tasnádra szállt e tájt összes hadaival”. 1616. november 28-án Bethlen Gábor itt, Tasnádnál táborozott nagy hadával. 1618-ban Bethlen Gábor adott ki itt kiváltságlevelet. 1626. január 29-én kelt végrendele-tében Károlyi Mihály tett említést tasnádi birtokrészeiről. 1639-ben II. Rákóczi György újította meg Báthory Zsigmond 1589. március 13-án kelt szabadságos levelét a városban lakók jogairól és kiváltságairól. 1658-ban a tatárok Várad felé vonultukkor Tasnádot is elpusztították. 1678. május 11-én Darócz és Tasnád között egyesültek Thököly és Teleki hadai. 1753-ban Bél Mátyás írta Tasnádról, hogy „egykor sűrűn lakott, termékeny földű város volt”. Az 1847. évi egyházi névkönyv adatai szerint lakossága ekkor 3199 fő volt, ebből 1125 római katolikus, 242 görög katolikus, 3 ágostai hitvallású, 1436 református, 393 izraelita volt, 1849-ben pedig már csak 1250 lakosú mezővárosnak írták. 1880-ban 3375 lakosú település volt, 1890-ben pedig 3677 lakosa volt Tasnádnak, melyből 3132 magyar, 19 német, 19 tót, 1 oláh, 523 egyéb nyelvű. 1910-ben 5030 lakosából 4763 magyar és 236 román volt. A trianoni békeszerződésig Szilágy vármegye Tasnádi járásának székhelye volt. 2002-ben a település 9.528 lakosából 5.021 román, 3.580 magyar (37,57%), 840 cigány és 86 egyéb lakosa volt. 2011-ben a település 8.414 lakosából 4.299 román, 3.051 magyar, 961 cigány és 61 német.

A város híres szülötte Biró Lajos (1856. augusztus 29 – 1931. szeptember 2.) zoológus (entomológus), néprajzi gyűjtő. 1896 és 1902 között Német-Új-Guineában végzett természetrajzi és etnográfiai gyűjtést. Az általa gyűjtött mintegy 5600 néprajzi tárgy a budapesti Néprajzi Múzeum Óceánia-gyűjteményének legnagyobb algyűjteménye, amely koraisága mellett a pontos és részletes feljegyzések, a kéziratos hagyaték, valamint a fotók nagy száma miatt nemzetközileg is egyedülállónak számít. Természettudományos gyűjteményének, a 200.000 állatnak a feldolgozásán több bel- és külföldi kutató dolgozott, több mint 150 tudományos cikk és értekezés született róla. 2400 addig ismeretlen állatfajt tartalmaz, amelyből közel 250 faj és 17 állatnem őrzi Biró nevét. Botanikai gyűjteménye pedig további 130 új fajt és 14 új alnemet tartalmaz. 1895. november 7-én hagyta el Budapestet, 1896. január 1-jén szállt partra Német-Új-Guinea kormányzati székhelyén, az Astrolabe-öbölbeli Friedrich-Wilhelmshafenben. Az ott töltött hat év alatt bejárta az összes elérhető és fehérek által lakott helyet, így a Hansemann-partot, az Astrolabe és a Huon-öblöt, Robert Koch-hal pedig, aki malária elleni kutatásokat végzett a területen, körutazást tett Új-Írországban. 1897-ben közel egy évre elhagyta Új-Guineát, Szingapúrba, Jávára és Ausztráliába utazott, hogy készleteit kiegészítse és szakirodalmi ismereteit bővítse. 1901. december 27-én indult haza, Ceylon, India, Omán és Egyiptom érintésével, és 1902. augusztus 27-én érkezett meg Budapestre. A fogadására nagy tömeg gyűlt össze. Tiszteletére Fraknói Vilmos püspök adott fogadást, amelyen képviseltették magukat a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Múzeum osztályai is. A Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának tiszteletbeli őrévé nevezték ki. 1926. március 25-én a szegedi Ferenc József Tudományegyetem díszdoktorává avatta. Biró az elkövetkező években gyűjtött Máltán, Tuniszban, Krétán, Erdélyben, később pedig a Balkán-hegységben kutatott.

Tasnádon látta meg a napvilágot ezelőtt 120 évvel Nóti Károly, a magyar kabaré klasszikusa (1892. február 1 – 1954. május 28.), író, újságíró, forgatókönyvíró, kabarészerző. A zilahi gimnáziumban érettségizett, akárcsak Ady Endre. Édesapja kívánságára a kolozsvári egyetemen tanult jogot, rövid ideig vasúti tisztviselő volt, de huszonhat évesen búcsút mondott a hivatalnoki pályának, és az aktatologatást újságírással cserélte föl. Kolozsvárott a Kis Újság munkatársa lett, Bukarestből az erdélyi magyar nyelvű lapokat tudósította, s közben írt verset, tárcát, novellát. Nóti első sikerét 1919-ben aratta A lift című kupléjával, majd kabarészerzőként mutatkozott be a budapesti Apolló kabaréban. 1923-ban Budapesten telepedett le, a Magyar Hírlap munkatársa lett, tréfáit közölte a Színházi Élet. Nóti egy idő után felhagyott az újságírással, és a legnépszerűbb kabarészerzők közé emelkedett, a Salamon Béla vezette Teréz körúti Színház teljes repertoárja az ő tollára épült. Alakjai tőrőlmetszett pesti figurák, középosztálybeli városlakók, akik csavaros észjárásúak, de olykor frivol helyzetekben, a hagyományos vígjátéki félreértések között csetlenek-botlanak. Szellemes pesties kiszólásai – „Lepsénynél még megvolt”, „Régi motoros vagyok”, „Kár a benzinért” – szállóigék lettek, ma már úgy használjuk őket, hogy nem is tudjuk, kitől származnak. 1931-ben ő írta meg a Hyppolit, a lakáj forgatókönyvét, amely máig a legnépszerűbb magyar filmek közé tartozik, s amelyből nemzedékek sora tanulta meg, mi is az a „magyar filmvígjáték”. Nóti, felismerve a filmben rejlő lehetőségeket, komikus ötletben és eleven párbeszédben gazdag, pergő cselekményű, a színpadtechnika fölényes ismeretéről tanúskodó forgatókönyvet készített Zágon István novellájából. Nóti 1930 és 1933 között Berlinben dolgozott. Az írásai alapján készült filmek hatalmas közönségsikert hoztak, így a német filmgyártás történetébe is beírta magát – sőt, bár nem tüntették fel nevét, ő volt az egyik társszerzője a Fred Astaire és Ginger Rogers főszereplésével készült Frakkban és klakkban című hollywoodi zenés filmnek. Nóti Hitler hatalomra kerülésekor elhagyta Németországot. Magyarországon olyan filmek fűződtek a nevéhez, mint a Maga lesz a férjem, a Duna-parti randevú, a Fizessen, nagysád!, Az én lányom nem olyan. Az 1939-es második zsidótörvény megfosztotta a publikálás lehetőségétől, így írásait álnéven kellett elhelyeznie. 1941-ben letartóztatták és internálótáborba került, de túlélte a megpróbáltatásokat. 1947 és 1949 között a Pódium kabaré dramaturgja volt. A „fordulat éve”, 1948 után írásait a „polgári csökevény”, „aszfalthumor” jelzőkkel illették, de régi, aktualizált bohózatait továbbra is játszották. Dramaturgként, forgatókönyvíróként dolgozott, társszerzője volt a Civil a pályán, a Péntek 13 és a Fel a fejjel című filmsikereknek. 1948-ban nagy sikerrel mutatta be a Fővárosi Operettszínház a bohózatából Fényes Szabolcs és Szenes Iván által írt, Nyitott ablak című zenés darabot. Nóti Károlyt a politika egyáltalán nem érdekelte, „csak” szórakoztatni és nevettetni akart. Szülővárosában 1999-ben emléktáblát avattak a tiszteletére. (Forrás: MTI, Wikipédia)

Összeállította: B. D.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató