2024. december 25., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az olvasó írja

Biflázni csak pontosan, szépen…

A múlt heti cikkem végén felsoroltam a lábszár meg az alkar nagyobb csontjait, amelyeket a biflázás sokat szidott módszerével sikerült megjegyeznem, oly sikeresen, hogy még ma is föl tudom idézni őket. Egy héttel korábban pedig azt a költői kérdést tettem föl: ugyan miként lehetne kritikus gondolkodásra tanítani a nebulókat, ha nincs meg hozzá a kellő tudásuk. – A ’kritikus gondolkodás’ lufiját egy jámbor lélek indította útnak, s azóta ettől hangos az internet: „a mi oktatási rendszerünkben egyszerűen nem tanítják meg a diákokat a kritikai gondolkodásra. (…) Hogy ez megváltozzon [megváltozzék, mert ikes igével van dolgunk], teljesen át kellene alakítani a jelenlegi oktatási sémát, úgy, hogy a magolás helyett az önálló gondolkodásra nevelje a diákokat.” (Varga László Edgár; főtér.ro, 2022. szept. 8.). Szevasz, tavasz! Abban egyetérthetünk, hogy a mai oktatási módszerek javításra szorulnak, csak az iránnyal van a baj. (Talán nem sértek meg senkit azzal, hogy kimondom: korábban sikeresebb volt az oktatás. Az 1980-as években végzett diákok tudásáról tessék Tőkés András fizikatanár véleményét is kikérni, ne legyen az, hogy egy céhen kívüli könyvkukac szól bele a kottába.) 

 Mondok egy matekpéldát. „Egy egyenlő szárú háromszög csúcsszöge 38 fokos. Hány fokosak a háromszög alapján lévő szögek?” Három diáktól kértünk választ. A ’kritikai gondolkodás’ híve kérdéssel kerülte meg a választ: „A tanár úrnak sincs jobb dolga, mint efféle marhaságokkal zavarni a túlterhelt, másnapos diákot?” A következő a fülét vakarta: „Azt tudom, hogy a háromszög belső szögeinek összege 180 fok, de a megadott 38 fok csak egy érték, s nekem még egy szög nagysága kellene, hogy megoldhassam a feladatot.” A szorgalmas diák – aki a háromszögekre vonatkozó minden szabályra emlékszik –, azonnal mondta a megoldást: „(180–38):2, az pontosan 71; merthogy az egyenlő szárú háromszög alapon fekvő szögei egyenlőek.” Az a diák képes megoldani a példát, akinek megvan a szükséges tudása; a fülét vakaró gyereknek nem a jóindulatával, hanem a hézagos ismereteivel van baj. A kölök csak akkor tud önállóan gondolkodni, ha a matematikai szabályokat már a tudása részeként használhatja. Ha nem ismeri a vonatkozó szabályt, akkor estig vakarhatja a fülét. Nota bene: a házi feladat arra való, hogy – a példák megoldása által – a memóriájában rögzítse a frissen megtanult szabályokat.

 A másik divatos közhely: „A funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy az illető ismeri a betűket, el tudja olvasni a szöveget, csak éppen nem érti meg, miről szól”. Nem is, ha túl sok ismeretlen szó van benne… „Vida művének újszerűsége éppen abban áll, hogy társadalomtörténeti, politikai, identitásbeli, narrációs és nyelvi problémák középpontba állításával igazolja, hogy a közösségi és az egyéni gondolkodásban generációkon keresztül olyan hamis és káros sémák rögzültek, amelyek a jelenkor emberére is bénítóan hatnak.” (Zeman Csaba: Oktatási segédanyag Vida Gábor regényéhez, 2018. aug. 5. /internet/) Ez még nekem is kínai. Azért nem értem, mert Zeman bácsi olyan rétegnyelven beszél, amit csak a pesti egyetem diákjai használnak, egymás között. Szubkulturális szakszókincs. Csöppnyi fogódzót jelentene, ha Zeman bácsi lefordítaná hétköznapi magyarra az egészet, vagy néhány példát mondana a „hamis és káros sémákra”, meg a „narrációs problémákra”, hadd lám, mik azok, eszik-e vagy isszák?

 Elolvastam Vida Gábor ’dadogós’ regényét, de nekem más gondolataim támadtak az olvasás során. Számomra nem volt „újszerű”, mert semmiféle szaltó vagy bukfenc nem akadályozta a megértést (ezért is szerettem). A regény olvasása maradandó élményt nyújtott. A saját életét írta meg és színezte ki, a saját stílusa és látásmódja szerint, a saját szókincséből dolgozva. E ’sajátságok’ nyomán egy valódi Vida-könyvet olvashattunk. Várható volt, hogy egyszer csak kirukkol valami delikatesszel. Kerek huszonöt éve várom. Akkor ezt írtam a Rezervátum c. kötetéről: „lassan már tisztulni látszik Gáborka bora. Nemes és fanyar ízek egyaránt keverednek benne. Mértékkel dolgozik, az első kötete négy évvel korábban jelent meg. Adja isten, hogy minden olimpiai esztendőben érettebb termése legyen, s húsz év múlva nemes aszút tegyen az asztalra. Úgy legyen!” (Könyvjelző, 1999. 1. sz.)

 Még egy példa, abból az időből, amikor elszegődtem tanárnak. 1978 novemberében kezdtem tanítani a Papiuban: műszaki tantárgyakat (a fémforgácsolás alapjai stb.), mert ahhoz értettem. Nem ismertem a magyar műszaki nyelvet, ezért minden órányi előadásra kétannyit szótáraztam és írtam a leckevázlatokat. Az anyanyelvi gyarapodás öröme kárpótolt a nehézségekért.

 Az első órán felírtam a nevemet táblára, majd a páfrányfenyő szót. Várták, hogy mi lesz belőle. Magyarázat, mi más. Kedveseim, ez egy összetett szó; a páfrányt és a fenyőt külön-külön ismeritek, együtt még nem találkoztatok velük. A nyitvatermők közé tartozik; nem levéltűi vannak, mint a fenyőknek általában, hanem nyeles levelei (fel is rajzoltam a táblára). A fa latin neve a levél két karéjára utal: Ginkgo biloba (= kétkaréjos gingkofa). A görgényszentimrei arborétumban is áll egy húszméteres példánya. Most már tudtok róla annyit, amennyi elég ahhoz, hogy felismerjétek, ha egy példánya besétálna a diszkóba. Miért mondtam ezt el? Csupán azért, hogy tudjátok: egy csomó új fogalmat kell megismernetek a gépgyártás-technológia tudományának a köréből, olyanokat, amelyekről eddig nem hallottatok. Nyugi, mindent megmagyarázok, azért vagyok itt. – Ilyenformán sikerült mentesítenem egy egész osztályt a funkcionális analfabetizmus bűne alól. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató