Biblia a sütőkesztyűn

A John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse által szerzett Chicago című musical nem véletlenül vált világhírűvé. A kellőképpen bohém és meglehetősen noir alkotás pár, a férjét, illetve szeretőjét kivégző asszony és kisasszony történetét meséli el: egy oly korban (a múlt század húszas éveiben), amelyben – más híján – eme női gyilkosok izgatták leginkább a közvéleményt, a szenzációhajhász média pedig igyekezett olvasóit a legteljesebb mértékben kiszolgálni. Így történhetett, hogy a gyilkosok celebek lettek, sorsuk pedig nagymértékben nem az igazságszolgáltatás függetlenségén, hanem a közvélemény szimpátiáján múlt. A Chicago mindezt szemléletes és örökzölddé vált dalokkal színesített jelenetekben meséli el a főhős, Roxie Hart történetén keresztül. Kis adag empátiával, hatalmas adag cinizmussal – e kettő fölött pedig ott lebeg a mindenható Sors teljes közönye, amellyel a csillogó külsőségek közt élő és meghaló felületes pondrók (azaz mi, mindannyian) iránt viseltetik.

A negyven évvel ezelőtt, New Yorkban bemutatott és rögtön világsikerré vált musical egy filmfeldolgozást is megért, amely hat Oscar-díjat is bezsebelt. E közismert és nívós adaptáció fényében bátorságra vall a darabot műsorra tűzni – főként egy prózai színháznak. De a merészség olykor kifizetődő, a befektetett munka pedig megtérül: ahogyan a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának legutóbbi bemutatója esetében is történt. A Magyarországról érkezett Juronics Tamás (a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője) Kossuth-díjas rendező-koreográfus és vendéglátó csapata egy, az összetettsége ellenére is kimondottan pontos, precíz, látványos, humoros és dinamikus, apró részletekben, utalásokban és emlékezetes karakterekben nem szűkölködő produkciót hozott létre, olyat, amely látványosan érzékelteti a fentebb említett csillogó világot és a mögötte rejtőző végtelen ürességet.

A mű főhőse, Roxie Hart (Varga Andrea) fiatal és proli háziasszony, aki egy hazugság miatt lelövi szeretőjét és börtönbe kerül, ahol a pillanatnyi médiasztárral, az ugyancsak gyilkosságért tárgyalására váró Velma Kellyvel (Szabadi Nóra) kezd rivalizálásba. Papucsférje, Amos (László Csaba) segíteni próbál neki, és megszerzi a vonzó küllemű női fegyencek sztárügyvédjét, Billy Flynnt (Bokor Barna), aki jól bejáratott recept szerint védi majd a feleségét. E recept képezi a mű és az előadás cselekményét, amelynek végén kiderül: elég-e a közvéleménynek a válogatott hazugságokkal kivívott szimpátiája a halálbüntetés elkerüléséhez, vagy akár a felmentéshez? 

Mindez egy egyszerűen, de nagyszerűen felosztott, hármas színpadi térben zajlik. A bal hátsó részben teljes harci díszben, a húszas évek pompájával felvértezve ül a dzsesszbanda (a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészei); jobbra a kifutó, míg az előtérben a játéké a főszerep. Fodor Viola díszletei és Bianca Imelda Jeremias jelmezei  nagyszerűen érzékeltetik a Chicago glamúros világát, a színpadi világ beszippantja és a nagyterem tágassága ellenére részesévé teszi a nézőt. E térbe invitál minket a konferanszié, a narrátor, a kisördög, a produkció clownja: Galló Ernő, akinek betoppanásával emlékezetes karakterek színre lépésének sorozata veszi kezdetét. Minden a fentebb leírt térben zajlik, a jelenetek egymásutániságát a pörgő koreográfia és a szöveg pazar fordítása (Hamvai Kornél és Varró Dániel) mellett az okosan és ravaszul használt díszletelemek és kellékek használata jelzi. Olyan a tér, mint egy orfeum, de ez nem a monarchiai békeidők homályos romantikába burkolt éjszakai titkos tippje – harsány és csillogó, kivagyi és szemtelen.

A rendezői koncepció és az arra tökéletesen rímelő színpadi mikrokozmosz üzenete világos: minden szenzáció csak öt percig tart. Az alkotók a mába hozták át a közel száz évvel ezelőtti világot és a mű üzenetét – akkoriban a főszereplők címlaphajhászása biztosította számukra a túlélést és a felmentő ítéletet, ma a televíziós show-műsorokban való állandó szereplés képezi ugyanezt. Juronics Tamás rendezése összefonja e két tényezőt: egy fekete humorba ágyazott, jellegében való világos, megasztáros, ikszfaktoros show-t látunk, amelyben a főszereplőket a fegyencek, a műsorokat a felkészülés és a védőbeszédek, a döntőt a tárgyalás alkotja, és ahol nem az esküdtszék vagy a bíró dönt, hanem a közönség szavazata. A gyilkosokból celebek lesznek, a megvezetett és megvezető médiából élet és halál fölött döntő hatalom, a sztárügyvédből mentor. És mindezt levezényli a műsorvezető: a clown. 

A csillámporos irónia, fordulatos dramaturgia és tragikomikus végkifejlet világában szélsőséges elemek a szereplők is. Önálló, és a cselekmény során mit sem változó karakterek fölnagyított tulajdonságokkal, legtöbbjük esetében óriási egóval. Egyszerre szimpatikusak és visszataszítók, játékukat és megjelenésüket számos apró, mindenre kiterjedő részlet jellemzi. Hiteles és sikeres karakterformálásokat láthatunk: Szabadi Nóra Velma Kellyje eleinte a saját népszerűség fényében fürdő díva, majd összeroppanó háziasszony. Roxie Hart nyers, műveletlen, buta és önző liba, aki mégis rendelkezik azzal a természet adta intelligenciával, amely gyors és helyes döntések meghozatalában segíti. Férje, Amos, a világhírűvé vált dalbetét Mister Celofánja a tipikus, jellegtelen és naiv kisember, akit épp jósága és önzetlensége foszt meg attól, hogy fölkeltse bárki érdeklődését ebben a csak külsőségekkel törődő világban. Billy Flynn a celebek fölött a sztár, akinek pénzéhségét csak a hatalmas önbizalma és melodrámaian giccses védőbeszédei szárnyalják túl. Nagyszerű karakter továbbá Muter, a börtönőr (Lőrincz Ágnes), a fegyencnők védelmezője és Mary Sunshine (Somody Hajnal), a női fegyencek életét csöpögős cikkeivel gyakran megmentő sztárújságíró, aki csak rózsaszín szemüvegen át képes szemlélni a világot. Kiegészíti őket az idegbeteg Aaron bíró (Tollas Gábor), a rikácsoló Harrison ügyész (Kovács Botond), a többi fegyenc által alkotott tánckar és a mindannyiuk fölött létező konferanszié, aki a szálakat összekuszáló ördög betegesen nevetgélő, hamiskás főartistájaként mutatja be nekünk teremtményeit.

A megnyerő alakításokat tovább színezi az említett apró nüanszok egész tárháza – közülük sokat valószínűleg csak a sokadik megtekintéskor veszünk észre. Ilyen az élő tévéközvetítés, amely szintén a show-k világát idézi, a bíró, az ügyvéd és az ügyész ikszfaktoros zsűrit idéző székei, avagy az újságírók hírlapokból varrt egyenöltönye. De ilyen az is, amikor a konferanszié csak sütőkesztyűben képes megfogni az őt égető Bibliát, vagy amikor Fred Casely (Varga Balázs), Roxie áldozata zombiként visszatér a színre. Sőt, a tárgyaláson is részt vesz, hullazsákba bújtatva. Roxie gyermekvárós jelenete is hasonló a háttérben táncoló, groteszk „csecsemők” hadával, valamint a „döntő”, a tárgyalás, a végtelen cinizmusba ágyazott fegyenci és ügyvédi produkciókkal, amelyek végén a nézők szavazatáért könyörögnek. És végül a zárás és üzenet: nincs új a nap alatt, mindenki helyettesíthető, minden csoda öt percig tart csupán. Van aki ezt nem érti meg, és van olyan is, akinek a hírnév még az életénél is fontosabb. Van aki csak akkor képes segíteni, ha folyamatosan átverik, és van aki mindenkit átver, csak hogy önös érdekből segíthessen. Van aki látja, és van aki élvezi. És vagyunk mi, nézők, akik egy precíz és pörgős koreográfiájú, meglepően jó énekhangokkal előadott, fekete humorban és közönségi felröhejekben bővelkedő, jókora szereplőgárdát igénylő musicalt láttunk, amelynek jeleneteiben és dalaiban egyaránt ott volt a halovány emberi tényező és a harsány, de sekély mögöttes tartalommal rendelkező ragyogás, a nagyszerű dzsesszbetétek és okosan megírt dialógusok sorozata, az emlékezetes játék és a jól megcsinált színdarabok érzete. 

A szesztilalom Chicagója a huszonegyedik századba érkezett.  

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat: Chicago. Szereposztás: Szabadi Nóra, Varga Andrea, Bokor Barna, Lőrincz Ágnes, Somody Hajnal, László Csaba, Kiss Bora, Benő Kinga, Gecse Ramóna, Kádár Noémi, P. Béres Ildikó, Varga Balázs, Csíki Szabolcs, Tollas Gábor, Kovács Botond, Illés Alexa, Indrei Ábel, Galló Ernő. Ének- és tánckórus: Illés Alexa (II. év, magiszteri színész), Kocsis Anna (II. év, színész szak), Macaveiu Blanche Blanka, Tóth Jess (II. év, színész szak), Wessely Zsófia (II. év, magiszteri színész), Esti Norbert (I. év, magiszteri színész szak), Fekete Róbert (I. év, magiszteri színész szak), Indrei Ábel (III. év, színész szak), Kányádi György (II. év, koreográfia szak), Kiliti Krisztián (III. év, színész szak), Ruszuly Ervin. Zenészek: Ambrus László, Apostolache Kiss Zénó, Boţan Cosmin, Dávid János, Derzsi Dénes, Engel Lajos Lehel, Fábián András, Kelemen Antal, Kiss Levente, Kostyák Márton, Makkai István, Puja Barna, Strausz Imre István, Szigeti István. Filmes stáb: Barabási Ede, Bartha Zoltán, Rab Zoltán, Sáji Róbert, Sebesi Sándor. Zenei vezető, karmester: Incze G. Katalin. Díszlettervező: Fodor Viola. Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias. Rendezőasszisztens: Fülöp Bea. Koreográfusasszisztens: Ruszuly Ervin. Korrepetitor: Strausz Imre István. Ügyelő: Vajda György. Súgó: Boros Enikő.