2024. december 25., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ahogy korábbi összeállításunkban említettük, az idén ünnepli negyedszázados születésnapját a marosvásárhelyi Rheum-Care Alapítvány. 


Ahogy korábbi összeállításunkban említettük, az idén ünnepli negyedszázados születésnapját a marosvásárhelyi Rheum-Care Alapítvány. Kinizsi Pál utcai kezelési és rehabilitációs központja fizio- terápiai, reumatológiai szakrendelést, a mozgásszervi és reumás betegek komplex kezelését, az agyvérzésen, műtéten átesett, balesetet szenvedett, mozgásképességükben korlátozott személyek rehabilitációját biztosítja a székhely mellett a betegek otthonában is. A pályázati pénzekből felépített szárny hat kétágyas kórterme a bénult vagy súlyosan mozgáskorlátozott betegek komplex kezelését teszi lehetővé.
Az állami szakellátásban korábban jól működő hálózat lebontását látva dr. Nagy Irén fizioterápiás-rehabilitációs főorvos hozta létre 1993-ban a Rheum-Care Alapítványt. Látván, hogy az agyvérzés után fél oldalára bénult személyt vagy a csípőtöréssel műtött idős beteget úgy bocsátják ki a kórházból, hogy hozzátartozóit nem tanítják meg a gondozás alapvető elemeire, megkezdték a betegek otthoni rehabilitációját. Nagy doktornő fő segítőtársa Gomboş Marinela volt, aki később az alapítvány ügykezelője, majd vezetője lett. Az eltelt 25 év alatt megvalósította Nagy doktornő álmait, és az újításokra fogékony szakképzett menedzserként folyamatosan továbbgondolja azokat.
– Mivel tudom, hogy Gomboş Marinelában is a Ligetben levő klinikán alakult ki az elköteleződés, ami későbbi tevékenységének a motorját jelentette, 2018 első napjaiban arra kértem, hogy tekintsünk vissza az eltelt 25 év eseményeire.
– 1983-tól ápolóként kezdtem el dolgozni a Ligetben működő Fizioterápiai és Orvosi Rehabilitációs Klinikán Nagy Irén főorvosnő keze alatt, aki olyan volt számomra, mintha a második édesanyám lett volna. Mindig biztatott, hogy tanuljak tovább, amit megfogadtam, és a munka mellett letettem az érettségit, elvégeztem a posztliceális egészségügyi iskolát – mondja, aztán visszaemlékezünk a hajdani klinika családias légkörére, ahol természetes volt, hogy a kollégák segítenek egymásnak. 
– Alig vártuk a tízórai idejét, amikor összegyűltünk az ebédlőben az orvosoktól a takarítószemélyzetig, ettünk, és jóízűen tudtunk nevetni – amit nem lehet elfelejteni. Pedig rengeteg volt a beteg, százával naponta, ami sok munkával járt, de soha nem panaszkodtunk, hogy nehezünkre esne. 
A rendszerváltás első évében Nagy doktornő San Silvan néven korlátolt felelősségű társaságot hozott létre, és bérbe vette a marosszentgyörgyi sós fürdő mellett felhagyott épületet, ahol korábban a fizioterápiai klinika egy részlege működött. Sok munkával kifestettük, kitakarítottuk, és megnyitotta a magánfektetőt húsz ággyal. 1990-93 között ott dolgoztam, a betegek fürdőt vettek, majd elektroterápiával, masszírozással, gyógytornával folytattuk a kezelésüket. Mivel a polgármesteri hivatal nagyon magas bérleti díjat kért, Nagy doktornő kénytelen volt abbahagyni a ráfizetésessé váló tevékenységet. 
1993-ban egy páciense, Fúró Attila építészmérnök javaslatára és segítségével létrehozta a Rheum-Care Alapítványt a ligetbeli fizioterápiai klinikán dolgozó munkatársak és páciensei bevonásával. Kezdetben Fúró Attila vezette az alapítványt, akinek nagyon sok ötlete volt azzal kapcsolatosan, hogy mit lehet és mit kellene tenni. Az alapítvány bérbe vette az építkezési tröszt tornatermét, ahol gyógytornát szerveztünk terheseknek és mozgásszervi betegeknek. Kezdetben a megelőzésre összpontosítva a doktornő férjével, dr. Nagy Levente nőgyógyász főorvossal és önkéntes előadók bevonásával szórakoztató és tanulságos rendezvények zajlottak. Időközben egy Tudor negyedbeli tömbházlakásban fizioterápiai magánrendelőt nyitott. Dolgoztam ott is, a betegek otthoni kezelése mellett. Ez a tevékenység fokozatosan bővült. Angol barátai anyagi támogatásával megvásároltuk a tröszt udvarán levő épületet, és megkezdődött  a céloknak megfelelő átalakítása, amihez az angol önkéntesek fizikai munkával is hozzájárultak. A tornaterem mellett orvosi rendelő, kezelőegységek (utrahang, diadinamikus áram, galvánfürdő, ionizálás, infravörös sugarak), tanácsterem, valamint a Rheum-Care és a doktornő által a csontritkulás megelőzésére létrehozott társaság, az ASPOR adminisztrációja székelt. Miután az átalakítás befejeződött, 2001 augusztusában megnyílt a mozgásszervi betegek központja, amit az alapítvány működtetett. 
– Úgy tudom, hogy az alapítványnál végzett munka fordulatot jelentett az életedben.
– 2000-ben felbontottam a munkaszerződésem a klinikával, és Nagy doktornő rám bízta az alapítvány ügykezelését. Akkoriban sokat tanultam Cica nénitől (Régián Mária), aki odaadással segített abban, hogy a könyvelést a törvényes előírásoknak megfelelően végezzük. 
2009-ben, amikor Nagy doktornő férjével Magyarországra költözött, rám ruházta az elnöki teendőket. Hogy ezt a megfelelő szinten elláthassam, a munka mellett egyetemi diplomát szereztem menedzsment szakon.
– Miért vállaltad az egyre szaporodó és összetettebb feladatokat?
– Egyrészt, mert nagyon ragaszkodtam Nagy doktornőhöz, másrészt szerettem a munkámat, a betegekkel való foglalkozást. Amikor láttam, hogy mennyi terhet vállal magára, kezdetben önkéntesként segítettem, mert jólesett látni, hogy újabb meg újabb célokat tűz ki és valósít meg. Akkoriban sokan dolgoztunk mellette, orvosok és asszisztensek is. Hogy miért esett rám a választása? Valószínű azért, mert megbízott bennem és érezte, hogy folytatni tudom, amit elkezdett.
– Hogyan birkóztál meg a munkával, voltak-e nehézségeid? 
– 2000-ben, amikor átvettem az alapítvány ügykezelését, nagyon szegények voltunk. Angol barátaink száraztésztát küldtek, amit feleáron adtunk el, abból vásároltuk meg az első TENS-készüléket és egy használt gépkocsit. A továbbiakban pályázatok révén sikerült a legkorszerűbb készülékeket beszerezni. Aztán kénytelenek voltunk elköltözni a mostani székhelyünkre. Amikor a tröszt ingatlanjait eladták, az új tulajdonosnak szüksége volt az épületre, ahol az alapítványunk működött, és egy nagyobbat ajánlott fel a Kinizsi Pál utca 10. szám alatt, amihez parkolóhely is tartozott. A volt raktárépületre vonatkozó ajánlatot elfogadhatónak találtuk, a vevő állta az átalakítás költségeinek egy részét. Az épület üres volt, fel kellett osztani helyiségekre, elvégezni a szerelési munkákat. Ebben is igénybe vettük az önkéntesek segítségét, családtagjainkét, a barátokét, páciensekét. Az Aquaserv vízszolgáltató vállalat a csatornázás elvégzésével és pénzzel támogatott, a gázszerelésben önkéntes munkával az Instaldi cég segített páciensünk, Soós György révén. Nagy doktornő a Tudor negyedbeli magánrendelőt az alapítványnak adományozta a gépkocsival együtt. Amikor befejeződött a költözés, 2008 júliusában nyílt meg az új diagnosztikai és kezelési központ. A kezelőben, ahol több ezer beteg fordul meg évente, kilenc ágyon villamos, hő-, hidro- és mágneses terápiával, gyógymasszázzsal, egyéni és csoportos gyógytornával segítjük a betegek gyógyulását, a megelőzést és a sérült személyek rehabilitációját. Van egyéni torna, a hát iskolája, csontritkulást megelőző torna, várandósok tornája, a szív- és érrendszeri ellenállóképesség fokozását célzó torna, korai fejlesztőtorna kisbabáknak (0-3 év között), karbantartó torna, csontritkulásban szenvedők gyógytornája, rákos betegek, sérült fiatalok tornája és a bénult betegek klubja.
– A klinikán és a marosszentgyörgyi részlegen szerzett tapasztalatok birtokában ismerted a hidroterápia fontosságát. Feltételezem: ez ösztönzött arra, hogy megpróbáld ebbe az irányba bővíteni a központ tevékenységét, és kiterjeszteni a fekvőbeteg-ellátásra is. 
– 2013-ban sikeresen pályáztam a munkaügyi és társadalomvédelmi minisztériumnál. Az elnyert 724.000 lejből egy új emeletes szárnyat építettünk. Ez lehetőséget nyújtott egy régi közös álom megvalósítására, hogy szolgáltatásainkat a hidroterápiával, a meleg vízben való tornával és a nyújtással bővítsük. Ezenkívül a 14 személy elszállásolására alkalmas hat szoba a mozgásképtelen és a távolabbi településekről érkező betegek fogadását tette lehetővé. A Respiro Rheum Care program keretében a mozgáskorlátozott betegek rehabilitációját és 24 órás felügyeletét vállaljuk két héttől egy hónapig terjedő időszakra. Az új szárny építésében a tervezőtől a pénzügyi szakértőkig Bakó Loránd, Fazakas Ildikó, Mihály Kinga, Baricz Semina segítettek a legtöbbet. 
– Bátor asszony vagy. Honnan volt erőd befejezni az építkezést?
– Rendkívül nehéz volt, különösen a hosszas utánajárás és a bosszúság a rengeteg munka mellett. A Jóisten adott erőt, valamint az, hogy gyermekkoromtól hozzászoktam a megpróbáltatásokhoz. Nagyon nehéz anyagi körülmények között nőttem fel, és adott pillanatban a kisgyermekeink mellett a szüleim válása után három testvéremet is fel kellett nevelni, iskoláztatni, megházasítani. 
– Bár említetted, hogy a férjed mindig melletted állt és önkéntesként sokat segített, hogyan viselte el, amikor minden idődet a munkádnak szentelted?
– 1989 óta 14-16 órát dolgoztam naponta, amit idővel megszokott, abba viszont nehezen egyezett bele, hogy a munka mellett még tanuljak is, de Nagy doktornő meggyőzte, hogy az mennyire fontos. 
– Meddig tartott az építkezés?
– A terv szerint három évünk lett volna rá, de két év alatt befejeződött. Akkora az igény, hogy 17-re kellett növelnünk az ágyak számát – mondja az üres kórteremben, ahol beszélgetünk, majd hozzáteszi, hogy a következő naptól egyetlen üres ágy sem marad. 
– A híre annyira elterjedt, hogy az egész országból érkeznek betegek Csíkszeredától Bukaresten át Szucsáváig. Miután a fektető beindult, hetekig itt éjszakáztam, hogy biztos legyek abban, hogy a betegnek feltett perfúzióval nincsen gond, hogy beveszik a gyógyszert, nem volt nyugtom, amíg meg nem győződtem, hogy minden rendben van.
– Nehéz fenntartani?
– Nagyon nehéz, de egyelőre sikerül. 
– A járóbeteg-ellátás terén is sokat fejlődött a központ.
– A TENS-től eljutottunk a leghatékonyabb készülékig, az elektromágneses, indukciós gépig. Nagyon eredményesen kezelünk a készülékkel, s bár rendkívül sokba került, egy percig sem bánom, hogy megvásároltuk. A hír annyira elterjedt, hogy a betegek jönnek, és kérik, hogy az indukciós géppel kezeljük őket, ami lehetővé teszi, hogy a havi részletet fizetni tudjam. 
– Hány személlyel dolgoztok jelenleg?
– 25 munkakönyves alkalmazottunk van, négy fiatal orvos, akik jól megtanulták a mesterséget. Egyik teljes munkaidőben, a másik három félállásban dolgozik. Hat gyógytornász szakembert foglalkoztatunk, öt egészségügyi asszisztenst, egy masszőrt, egy szociális asszisztenst, egy rehabilitációs pedagógust, egy személyt az iktatóban, két ápolót. Az alapítvány gazdasági igazgatója Mihály Kinga, aligazgatóként a lányom, Gomboş Dana segít. 
– A MOGYE-n fizio-kinetoterápiai szak működik, gondolom, nem nehéz munkatársakat találni. 
– Bár elvégezték tanulmányaikat, a gyakorlati tudásuk nem volt megfelelő. Képezni kellett őket, amire sokat áldoztunk. Az orvosok és külön előadók foglalkoztak velük, és időnként külföldi tanulmányútra küldjük őket. A személyzet összetartása, egymás jobb megismerése érdekében időnként közös kiruccanásokat szervezünk, amit nagyon kedvel az alapítvány csapata. 
– Te is jártál tapasztalatcserén Nagy-Britanniában – mit jelentett számodra?
– Arra gondoltam, hogy egyes országokban miért lehet emberi módon élni és dolgozni, és máshol ez miért annyira nehéz. Amikor összehasonlítottam, hogy az Egyesült Királyságban az otthoni gondozás költségeit teljes mértékben fedezi az egészségbiztosítás, és itthon havonta két-három beteg költségeit térítik meg, elkeseredtem. A járóbeteg-ellátásban 40 személy költségeit térítik meg, miközben havonta 300-350 beteget látunk el. Mivel sok a beteg, ötvenszázalékos kedvezményt tudunk biztosítani számukra. Ennyi beteg viszont rengeteg sok munkát jelent, de lehetővé válik, hogy a béreket kifizessük, és ők is részesüljenek a kedvezményben. Míg máshol a tíznapos kezelés 1500, nálunk 300 lejbe kerül. Nem az a célunk, hogy meggazdagodjunk, azért vagyunk, hogy segítsünk a szenvedő embereken. 
A fekvőbetegrészlegen, ahol agyvérzés utáni bénult betegeket, ortopédiai műtéten átesett személyeket látunk el elsősorban, a napi kétszeri kezelés, a háromszori étkezés 150 lejbe kerül, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ugyanis visszautasította, hogy szerződést kössön velünk, arra hivatkozva, hogy alapítványként működünk. 
A rehabilitáció, az egészségügyi nevelés, a szakemberek képzése mellett a Rheum-Care alapító okiratában tudományos tanácskozások szervezése is szerepel, amik az alaptevékenységek fejlesztését segítik elő. Az évek során több színvonalas tanácskozásra kaptunk meghívót.
Az utolsót az agyvérzésről és következményeiről tartottuk a szakemberek, betegek és gondozóik, a szociális ellátás képviselőjének a részvételével. A 2009-es szimpózium anyagát, ami a test és lélek egészsége, nevelés és megelőzés témával zajlott, és amelyen szintén sok hasznos és érdekes előadás hangzott el, egy kis könyvecskében adtuk ki. 
– Milyen terveid vannak?
– Szeretném a fekvőbetegrészleget bővíteni, mivel nagy az igény rá. Felvonónk van, és ez a szárny elbír még egy szintet. Ha lesz egy olyan kiírás, amelybe beilleszkedünk, megpályázom. Ezenkívül bővíteni szeretném az otthoni ellátást, ami a legkényelmesebb a betegek számára, és eddigi tapasztalataink szerint a legjobb eredményekkel jár. Jelenleg havonta 16 személyt tudunk vállalni, akikhez heti két-három alkalommal jutnak el munkatársaink. Az otthongondozásban nem a készülékeké a főszerep, ész és tapasztalat kell ahhoz, hogy pontosan tudjuk, mit kell tenni a beteggel ahhoz, hogy a bénult végtagok helyzetén javítsunk, és megtanítsuk őket az önellátásra. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató