Az előadókra záporoztak a kérdések, hisz ahogy teltek a napok, egyre szaporodtak a várandós fiatal nők, a kisbabájukat a hátukon, mellükön hordozó vagy ölükben babusgató anyukák...
Életet, energiát, erőt sugárzott egész héten át a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház. Az Erdélyben első ízben megrendezett Születés hetén minden elképzelhető szempontból körüljárták a várandósság, a szülés, az anyaság, a szoptatás, a gyermekvállalás és karrier, a kisgyermek nevelésének, az anya és kisbaba egészségének témakörét. Az előadókra záporoztak a kérdések, hisz ahogy teltek a napok, egyre szaporodtak a várandós fiatal nők, a kisbabájukat a hátukon, mellükön hordozó vagy ölükben babusgató anyukák, s a bátran játszadozó vagy pityergő kisgyermekek, akik édesanyjuk mellén pihentek el. A jellegzetes alapzaj mellett a rendezvény, amelyet minden lehető fórumon népszerűsíteni kellett volna, a békesség és az ígéret hangulatával ragadta magával a nézelődőt. Sikeres pályát magukénak mondó értelmiségi nők és férfiak nyilatkoztak arról, hogy miképpen tudták összeegyeztetni a karrierépítés és a gyermekvállalás nehézségeit és örömeit. A sebész, a lelkész, a pszichológus, a családorvos, a szociálpedagógus nő és anya, de az orvos apa szavaiból is egyértelműen kiderült, hogy nagyon fontos a hivatás, de semmi sem mérhető ahhoz az örömhöz, amit a gyermekek jelentenek számukra. S azt is, hogy a karrier és a gyermeknevelés között az élet olyan, mint egy tánc, amelyben hol előre, hol hátra kell lépnie a szülőnek, attól függően, hogy mi a legfontosabb az adott pillanatban. S bár szinte valamennyiükben él egyfajta hiányérzet, hogy elmulasztottak valamit, marad a példa, amit mutattak, s ha elmennek a háztól a gyermekek, a hivatás, ami kitölti a nő életét. S mert színes és változó a világ, van, aki családanyaként találja meg a boldogságot. Nincs hát egységes recept, s minden nőnek egyénileg kell eldöntenie, mire vállalkozik, kit tudhat maga mellett, ha nem elégszik meg az anya és a feleség szerepével.
Egy biztos, mondta végszóként az ügyvéd: a két év boldog békeidőt, amit a gyermekére hangolódva tölthetett az anyuka, a gyereknevelési szabadságra vonatkozó új rendelkezések megcsorbították. Pedig olyan jó volt elnézni azokat, akik még élvezhették, s a mellettük gurgulázó, pityergő, nevetgélő, gőgicsélő jövő sem tűnt olyan elkeserítőnek a közelgő népszámlálás küszöbén, ahogy sokan előrevetítik azt. De vajon lesz-e elég anyagi forrásuk, lelki erejük, lehetőségük a családoknak, hogy a megnyirbált gyermeknevelési segély s a munkába való visszatérést bátorító rendelkezések mellett is vállalják a következő gyermeket, s azt, hogy az anyukák az első két évet a kisbabájukkal töltsék?
