2021. január 25., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Tegyük múltjához méltóvá Marosvásárhelyt!”

Hétfőn beiktatták Soós Zoltánt, Marosvásárhely szeptember 27-én megválasztott polgármesterét, aki 28.211 érvényes szavazattal szerezte meg a városvezetői tisztséget. Soós Zoltán változást, átláthatóságot, fejlődő, élhető várost és korrupciómentes működést ígért. A várost, a közösséget kell győzelemre vinni – mondta beiktató beszédében Marosvásárhely új polgármestere. 

„Esküszöm, hogy tiszteletben tartom az alkotmányt és az ország törvényeit, és Marosvásárhely javára a legjobb erőm és hozzáértésem szerint, jóhiszeműen mindent megteszek” – hangzott el Soós és az önkormányzati képviselők magyarul is elmondott esküje. A testületbe megválasztott 23 tanácsos közül 22-nek érvényesítette mandátumát a marosvásárhelyi bíróság. 

A beiktatáson jelen volt Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Mara Togănel prefektus és Nagy Zsigmond alprefektus is. Péter Ferenc, aki első alkalommal vett részt a marosvásárhelyi tanács beiktatásán és a polgármester eskütételén, hangsúlyozta, hogy a politikai harcok lejártak, a munka következik, és a megyei tanács elnökeként mindent megtesz, hogy Marosvásárhely fejlesztési tervei megvalósulhassanak. Mara Togănel prefektus a vállalkozókkal való párbeszédet, a város fejlesztési terveihez a szükséges finanszírozási lehetőségek felkutatását és a metropolitán övezet fejlesztését emelte ki hozzászólásában, azt ígérve, hogy Soós Zoltán számíthat a kormány támogatására. 

Marosvásárhely polgármestere beszédében hangsúlyozta, e nehéz időkben, amikor soha nem látott járvánnyal birkózik a világ, kihívásokkal, dilemmákkal szembesülünk. De a városi tanáccsal új fejezet kezdődik Marosvásárhely történetében, a várost vissza kell vezetni a tisztességes politika útjára, és a fejlődés pályájára kell állítani. Kiemelte: a vásárhelyiek elsöprő többsége a változásra szavazott, a város nem magyar kézbe került, hanem a vásárhelyiek kezébe, és ő minden vásárhelyi polgármestere lesz. Beszélt arról, hogy Marosvásárhely lemaradt az erdélyi nagyvárosok versenyében, pedig akár éllovas is lehetne. „Élhető és fejlődő legyen a városunk, legyenek minőségi munkahelyek, versengjenek a befektetők. Helyezzük új alapokra Marosvásárhely gazdaságát!” – fogalmazta meg céljait. Hozzátette: ez a folyamat nem lesz könnyű és nem lesz gyors, de a munkát el fogják végezni. Lehetőség és feladat Marosvásárhelyt olyan várossá tenni, amely méltó múltjához, de megszolgálja a jövőjét. Együttműködést ígért a város lakóival, a környező településekkel, a metropolisz övezet tagjaival és a megyei tanáccsal, illetve a kormánnyal és az állami szervekkel, a választott képviselőkkel és szenátorokkal. Ismertette fontosabb elveit, hangsúlyozta, hisz a kulturális sokszínűségben, a döntéshozatal átláthatóságában, a város nyitott és korrupciótól mentes működésében, abban, hogy a városi tanácsnak nem üzleti vagy pártérdekeket, hanem a közösség érdekeit kell szolgálnia. A feladat: a várost, a közösséget győzelemre vinni, ehhez kérte mindenki segítségét. 

A beiktatást követő sajtótájékoztatón Soós Zoltán újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, kedden már kérik a számvevőszéket, hogy vizsgálja át a város gazdasági helyzetét, ami eltarthat. Első intézkedései között lesz egy határozattervezet előterjesztése a tanácsban két sétálóutca kialakítására, a víkendtelepi „ballon”, vagyis a fedett uszoda visszaállítása és annak kiderítése, hogy ki adta ki a lebontási rendeletet és milyen indokok alapján, fontosnak nevezte a digitalizáció elkezdését, a tömegközlekedés javítását. Biztosította a hivatal alkalmazottait, hogy senki, aki tisztességesen és felelősen végezte a munkáját, nem veszíti el a munkahelyét, a cél a számvevőszéki vizsgálattal és a belső audittal az, hogy megszüntessék a rossz városgazdálkodást. Kérdésünkre, hogy tárgyalnak-e az alpolgármesterek kiválasztásáról, Marosvásárhely polgármestere elmondta, a tárgyalások folyamatban vannak, és várhatóan a novemberi tanácsülésen választják ki a város két alpolgármesterét. 

Fotó: Nagy Tibor