Csütörtöki kirekesztő
Augusztus a klasszikus pihenőszabadságok időszaka. Amíg alkalmazásban voltam, ezt úgy mondtuk, a főnökök ideje. A stábok elpályázása. Ekkor szokták a gyeplőt a beosztottak közül kiemelt másodtisztnek odavetni, és búcsút inteni a legénységnek és leányságnak. Arról nincsenek adataim, ha szoronganak nyaralásuk, mulatozásuk, aktív lustálkodásuk ideje alatt. Nem tudom, megbirkóznak-e könnyedén azzal a gondolattal vagyis problémával, amit úgy egyszerűsíthetünk, sűríthetünk egy kérdőjel mögé, hogy: isten tudja, mit fogok találni visszatéréskor?
Bakik pedig vannak. Mellényúlások, rossz döntések, tévedések, kiéleződött munkakonfliktusok vagy akár becsődölt emberség. Nyár van, ilyenkor bizonyos dolgok sokkal jobban szemlélhetők, mint egyébként a zsúfolt füstködös, benzinbűzös napokon, hetekben, amikor szorgalmas munka folyik a földeken, gyárakban és hivatalokban, az öregotthonokban és a határállomásokon.
E két utóbbi helyszín nem véletlenül került be kicsinyded kommentárunkba. Ugyanis – hogy az elsővel kezdjük – nem messze tőlünk, csak itt ahajt a Maroson túl, a város egykori „gyarmatán”, Bárdoson öszvetanakodék három közhivatalnok, egy rendőr, egy fegyházőr és egy szívkórházi főbbnéni, és alapítának nagy hamarjában nem kevés összeköttetés és fűalatti kínálás révén egy aggmenházat, amely minden volt, csak nem szeretetotthon. Emide aztán befogadtak öregeket, aggokat, nyomorultakat, akiknek hozzátartozói a messzeségből ritkán kereshetik fel a pincészetet, ahol az áldozatok tartva valának. A balladai homálynál csak az ellenőrzések felületessége vagy a kollektív elhallgatás, titkolózás volt sűrűbb. Ugyanis a minapig minden kirendelt fürkészcsapat (különféle intézményi és testületi jogcímen és formaruhában) az egész felállítmányt rendben találta. Nem tűnt fel nekik az ápoltak állapota, az embertelen körülmények, vakon mentek el a kínzatás nyomai mellett. Na meg aztán ennek a három gondviselőnek, a providencia megcsúfolóinak volt ám nem is egy alkalmazottja, tíznél is több. Ezek ugyanis naponta szembesültek a későn felfedezett valósággal, ők voltak ennek a helyzetnek a kezelői, kínzók és hanyagok, étekhozók és bántalmazók, eltussolók és lelkiismeretüket otthon hagyók. Valószínűleg falubéli és környéklakó alkalmazottak. Mondhatni hivatásosak. Működési engedéllyel rendelkezők, levizsgáztatottak. Azt is állíthatnánk aforisztikusan: Bárdoson a bárdolatlanok. S amint fény derült az ügyletre, kollektíve felmondtak. Na de addig?
Bizonyos, hogy nem tettek némasági fogadalmat. Meséltek egyet-mást szeretteiknek a faluban, amazok csak úgy félszájjal tovább-
adták a „mulatságos eseteket” a szomszédoknak. A dolgok felszínre kerülése előtt egy egész falu vagy annak többsége lehetett cinkosa az üzelmeknek. És akik feladata lett volna a helyzet felismerése, azokat mikor, hogyan, milyen módszerekkel és kenőanyagokkal késztették vakságra? Egy ügyész ezeket a kérdéseket nélkülem is felteszi, ha egyéb tényezők nem akarják a dolgokat időnek haladtával elmázolni.
Ami a határátlépési dolgot illeti, ott természetesen nem az amerikai döntéshozók az őshiba forrásai, hanem Trianon. Mert ugyebár, ha az amerikai delegáció nem írja alá a trianoni békeszerződést, hanem W. Wilson elnök a sarkára áll, és a népek önrendelkezési jogát a magyarokra is kiterjeszti, akkor lehet, hogy másként vagyunk határon kívüli vagy belüli magyarok. Most ugyanis nem kap könnyített beutazást az USA-ba az, aki nem az 1920-as vagy az 1946-ban megszobrászott magyar határokon bévül született. (Amazok sem könnyen, akik Érden vagy Westprémben látták meg a magyar eget.) A washingtoni kormányzat attól tart, hogy az egymilliónyi új magyar állampolgár, aki még otthonában él, az USA-ba béáramolva egyszerű turistaként, rokonlátogató ámuloncként felfordulást fog okozni. Hiába uniós (nem szovjetuniós) polgár a többségük. Nyugtalanítja majd az amerikai köz- és önvéleményt. Főleg a Kárpátaljáról menekültek. S ha nem ők, akkor mi, erdélyiek vagy a Felvidéken fel-felviduló magyarok. Délvidéki bácskások, pozsgások. Erre kérdezett rá egy kommentelő a Facebookon, és persze csak velünk van a baj, a mexikói határon minden rendben van?
És akkor tessék mondani, a mi szempontunkból van valami különbség a demokraták és republikánusok között? És akkor már azt is tessék megsaccolni, kit fognak gyűlölni ezért a korlátozásért azok, akik amúgy sem bírják a határokon kívül élő vér- és tejtestvéreiket? Az emberség mint humanizmus, mint nemzeti összetartás már korábban becsődölt. Egy pontosabb dátumot tetszik kérdezni? Egy nappal Mikulás előtt. Tizenkilenc évvel ezelőtt, példának okáért.
