BARABÁS IRÉNRE
Lassan megyek, halkan lépek, s egyszer csak odaérek. Megérkeztem arra a helyre, ahova a legjobb édesanya van temetve. Szememben könnyek, csak állok, mert bánatomra vigaszt sehol nem találok. A hideg sírkövet kezemmel megsimogatom, ez az, amit tehetek, hisz nem szól már, hiába akarom. Hűvös szellő simogatja arcom, ilyenkor tudom, ő van ott, hogy megvigasztaljon. A virágot a sírjára leteszem, s elmondom, hogy ugyanúgy szeretem. Bár már nem mesél, nem mondja, hogy szeret, csak a szél fúj, és a könnyem lepereg. Aztán lassan búcsút veszek, „Anya, mindig szeretlek!”
Hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, amikor már nincs veled.
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk a felejthetetlen, drága jó feleségre, édesanyára, anyósra és nagymamára, az erdőcsinádi BARABÁS IRÉNRE július 5-én, halálának harmadik évfordulóján. Drága szép emlékét őrzi férje, három gyermeke és azok családja. Könnyes szemmel tekintünk az égre, kérjük a Jóistent, hogy nyugtasson békében! (9387-I)
