A Bányák bezártak

Véget ért egy korszak, bezártak a vásárhelyi Bányák. Több év után nincsen többé bányavirágunk, és bányavakságot sem kaphatunk. Nagy kár, mert olyan előadások voltak ezek, amelyekre biztos pontként számíthattunk. Ha vendégünk jött és a vásárhelyi színházra volt kíváncsi, ha valamelyik cimboránk kérdezte, hogy mit érdemes éppen megnézni a Nemzetiben, akkor simán rávághattuk: a Bányavirágot vagy a Bányavakságot (mikor melyik volt épp műsoron). Mert könnyedek voltak, mert nevettettek, de nem váltak felszínessé – azon drámák és előadások jeles képviselői, amelyeknél könnyesre röhögtük magunkat, miközben odabent tudtuk, ez nem illendő – mert amit látunk, az minden pazar helyzet- és jellemkomikumával, fenomenális színészi játékával, nagyszerű szófordulatával együtt: tragédia.

A Bányák bezártak, élőben többet nem láthatjuk Bányai Kelemen Barna örökké emlékezetes körorvosát és rendőrét, Viola Gábor csehovi elvágyódású parasztját, Kovács Botond guvadt szemű Kompótos Illését, Nagy Dorottya Iringóját, Ilonkáját és mindenki nagyszerű alakítását, Sebestyén Aba eme két sorsfordító rendezését. Tudta ezt a szakma és tudta a közönség is, mert a hét végi Bányatemetésen teljes telt házas publikum tette tiszteletét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban – ráadásul annak nagytermében. A Székely Csaba által írt Bánya-darabokat eredetileg a kisteremben adták elő (ott, intim térben, méternyi közelségre a közönségtől teljesedhettek ki igazán), de a nagy érdeklődés miatt utoljára a nagyteremben láthattuk őket. Az említett közelség emiatt ugyan kevésbé volt érezhető, de a produkciók ezúttal is önmagukért beszéltek, az ismételt átütő sikert és állva ünneplést nem az előadástemetés számlájára írjuk. Sokan még egyszer eljöttek megnézni kedvenc előadásaikat, és sokan voltak, akik most látták őket először. Utóbbiak sajnálták is ezt. 

Szombaton délután 5 és este 8 órától a Bányavakság, vasárnap ugyanazon időpontokban a Tompa Miklós Társulat legutóbb kori önmagára eszmélésének elindítója, a színház mai sikeres korszakának és szakmai elismertségének első produkciója, a Bánya-darabok első drámája, a Bányavirág volt műsoron. Az esti előadásokat követően az alkotók léptek a nagyterem színpadára, majd Gáspárik Attila vezérigazgató szavai után a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagjaiból álló Neumarkt Brass Quintet búcsúztatta az aznapi produkciót két szép bányászdallal. Mindez szombat este csúcsosodott ki, akkor érezte mindenki – mind a közönség, mind a játszók (akik közül többen már sajnos elszerződtek innen) –, hogy valami tényleg véget ért. Két sikerdarab, két, díjat díjra halmozó, frissességet hozó és a nagy nevettetés közepette elgondolkoztató produkció került le objektív okok miatt a műsorrendről. Két olyan előadás, amelyekről szombati lapszámunkban – az előadástemetésen ingyen osztogatott Bánya(vidéki) Naplóban – mi is megemlékezünk, és amelyek ezentúl odabent élnek tovább.  

A Bányák bezártak, mi pedig a városba költözünk. De emlékük és lenyomatuk itt maradt – az üres színpad sötétjében él tovább, örökre.