2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt héten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban adták át az idei Kemény-díjat, amellyel ezúttal B. Fülöp Erzsébetet, a kollégák és barátok körében csak Bözseként emlegetett közkedvelt művészt és egyetemi oktatót tüntették ki.

Keresztes Attila, B. Fülöp Erzsébet és Albert Mária


Múlt héten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban adták át az idei Kemény-díjat, amellyel ezúttal B. Fülöp Erzsébetet, a kollégák és barátok körében csak Bözseként emlegetett közkedvelt művészt és egyetemi oktatót tüntették ki. A Bioeel kozmetikum és gyógyszergyártó cég anyagi támogatásával létrehozott, az egyik színházalapító, báró Kemény János emlékére elnevezett színházi díjjal (egy jelentős pénzjutalommal) együtt jár Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész kisplasztikája is.
A díj átadására ez év március 10-én, a színház „71. születésnapján” került sor: 1946. március 10-én első ízben gördült fel a függöny a Kultúrpalota színpadán, ahol az akkor alapított Székely Színház első előadását tartotta Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjével. Amint azt a színház közleményében olvashatjuk, az évfordulóra emlékezve és a jelenkori színházi alkotók értékteremtő munkáját elismerve adták át a 2017-es Bioeel–Kemény Díjat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében, Molière Tartuffe című színművének előadását követően.A produkció rendezője Keresztes Attila, aki több sikeres előadásában bízott főszerepet a jeles művésznőre. 
– Közel 20 éve vagyok a társulat tagja, és még sohasem kaptam „belső” díjat. Mindig „kívülről” jöttek a díjaim. Annak ellenére, hogy régóta vagyok társulati tag, most éreztem magam igazán „beérkezettnek” a csapatban. Lehet, hogy most jött el az ideje… A díjhoz kötődő érzéseim előzménye az volt, amikor a társulat rám szavazott a Kaszás-díjra való felterjesztéskor, és többségi szavazatot kaptam. Amikor Kiss Éva felhívott, elsírtam magam. 
Azután következett a Kemény-díj. Ugyanazt a „bensőségességérzetet” erősítette bennem, hogy tartozol valakikhez, akik ebben a pillanatban ezt gondolják a munkádról.
Persze, tudatában vagyok, hogy minden folyamatosan változik, nem tudhatom, hogy a jövőben mit tudok kihozni magamból, milyen impulzusok érnek és hogyan hatnak vissza rám, hogyan öregszem, hogyan kondícionál a memóriám.
Amit tudok, hogy most, ebben a pillanatban, amikor kérdezel, nagy szeretetet érzek a kollégáim iránt. Tiszteletet és elismerést Keresztes Attila iránt, aki értékteremtő és objektív művészeti igazgatóm. Hálát Gáspárik Attila igazgató iránt, hogy lehetővé teszi a jó rendezőkkel való találkozásainkat, Pál Attilának, aki eltávolítja az akadályokat a munkánkban. És Kemény Jánosra gondolok, aki utolsó vagyonát nem a nehéz sorsban tengődő családjára, hanem a színházra áldozta, hogy támogathassa azt. Albert Attilára, a Bioeel igazgatójára, hogy micsoda fanatikus színházszeretet áll az adományozó gesztusa mögött, hogy a „hasznosra”, a „láthatóra” épülő világunkban ezzel a nagylelkű gesztusával mintegy megállította az időt, és az adott színész munkájára irányítja mindannyiunk tekintetét. 
A színész teste az emlékezet és a felejtés bipolaritásában mozog. 
Számomra 2017. március 10-én este néhány pillanatra megállt az idő, és az öröm pillanataiban úgy éreztem: egy színész emelkedett ki a felejtés óceánjából – írta nekünk a díjjal kapcsolatos érzései kapcsán Bözse.
B. Fülöp Erzsébet az utóbbi évek egyik legsikeresebb marosvásárhelyi művésze, művészi elismertségét rangos egyéni szakmai díjak fémjelzik: 2000 – Poór Lili-díj – az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díja, 2002 – Legjobb női alakítási díj, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (Defoe: Példás történet, rendező: Barabás Olga), 2002 – Női alakítás díj, Stúdiószínházak Fesztiválja, Budapest (Defoe: Példás történet, rendező: Barabás Olga), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó díj, Thalia Open Fesztivál, Marosvásárhely (Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszereplőnek járó díj, Topfest Országos Színházi Fesztivál, Marosvásárhely (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó díj, Stúdiószínházak Fesztiválja, Budapest (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2004 – Legjobb női mellékszerepért járó UNITER felterjesztés (Rózsi szerepében – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor), 2006 – Női alakítási díj, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (SEN-TE/SUI-TA – Bertolt Brecht: Valahol Szecsuánban, rendező: Barabás Olga), 2007 – Jászai Mari-díj, 2009 – Közönségzsűri díja, valamint dr. Oláh Albert, Kisvárda város polgármesterének díja, Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda, 2015 – meghívott a 10 pentru film programban – a TIFF szervezésében, 2016 – jelölés a legjobb női főszereplőnek járó UNITER-díjra.
Az immár Bioeel–Kemény díjas B. Fülöp Erzsébetet a közönség legközelebb Csehov Sirály című színjátékának előadásában láthatja március 18-án, szombaton este 8 órától nagytermi stúdiótérben, majd A nyugalom című, Bartis Attila regénye alapján színre vitt, Radu Afrim által rendezett produkcióban március 19-én, vasárnap este 8 órától a Kisteremben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató