Az utolsó erdélyi aranyláz?

Kucsmához hasonló púpos dombok alatt kanyarog az Aranyos Topánfalva felé.

Kucsmához hasonló púpos dombok alatt kanyarog az Aranyos Topánfalva felé. Ahol a rozsdás színű Abrud-patakot fogadja, kinyílik a völgy. Furcsa színkombináció alakul ki a két víz találkozásánál. Az Aranyos zöldbe torkolló mélykék árnyalatát felkavarja a vöröses-világosbarna habos lé. Jó úton vagyunk. Meredek hegyoldalakra szorult települések között járunk. Az árterületen levő nadrágszíjparcellákon termett kukoricát háncsolják a hajlott hátú gazdák. A termést kortól roskadt ökrös szekerekkel szállítják házhoz. Az idő ellustult e tájon, s úgy tűnik, hogy a rendszerváltást követő két évtized sem volt elég, hogy elűzze innen a küzdelmes szegénységet. Pedig e vidék valamikor jobb időket is megélt.

Történelmi időkapszula

Hegynek lendül az út. Hatalmas szalagreklám jelzi:
„Verespatak – bányásztelepülés”. Aztán a múlt és a jövő képei váltogatják egymást. Üresen, félig romosan álló – valamikor impozáns – házak, turistákat irányító táblával jelzett felújított templomok, szürkébe és porba öltözött szocreál ipari épületek sorjáznak. Megérkezünk egy térre, ami alig nagyobb, mint egy labdarúgópálya. A történelmi központban vagyunk. A kopott épületek homlokzata az osztrák–magyar monarchia dicső, békebeli korszakára emlékeztet. Körülnézek: mintha egy (reklám)film jól megszerkesztett díszletei között lennénk. A komcsi időkben jól menő – országszerte ismert – „Bufet” védjegyű sarki kocsma bezárt ajtaja előtt lepattant Dacia áll. Az ingatlan körül építkezési anyagok, szerszámok. Valami mozdulást sejtet. Az egyetlen – a térbe nem illő – tömbház tűzfalán figyelmeztető jelmondat: Verespatak a bányászatnak köszönheti létét – segíts, hogy megőrizzük a Nyugati-Érchegység értékes hagyományát! Odébb egy tekintélyes épület homlokzatát a felújítás utáni állapotát ábrázoló vászonnal takarták. Két ház már megifjodott: a bányászati múzeum, valamint az Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület székhelye. Még egy viszonylag jó állapotban levő – Cola-reklámos napernyőkkel takart – pizzázó is várja vendégeit. És ott van a tér (stratégiai) középpontjában egy festett lepellel kikozmetikázott székház: a Roşia Montana Gold Corporation (a továbbiakban RMGC) információs központja. Első célállomásunk. A kíváncsiság vezérel.

Átvedlünk szalonbányászokká. Fényesre vikszolt sárga sisak kerül a fejünkre, fényvisszaverő mellényt öltünk, s így tessékelnek minket egyenalakulatba. Alighogy elkészülünk, elhangzik a rögtönzött munkavédelmi felkészítő: a csoportot nem hagyhatjuk el és a bánya területén csak a kijelölt helyről nézelődhetünk. Külön gépkocsikba ültetnek, majd csigalassúsággal felkapaszkodunk a némán tátongó több száz hektáros felszíni fejtőhöz.

Hegyeket mozgató beruházás

Vendéglátónk, Cătălin Hosu, a Roşia Montana Gold Corporation regionális kommunikációs menedzsere egy előre elkészített platformhoz vezet. Szalagokkal kijelölt karámban állunk, mellettünk egy fémesen csillogó üres tábla. Mindjárt jön a magyarázat: a bánya jövőképét ábrázoló számítógéppel készített rajz állt rajta, valaki tönkretette. A sajtószóvivő az idegenvezetők által is megirigyelhető stílusban mondja rutinosan a szöveget.

Előttünk a Várhegy… állt, mert a folyamatos nagyipari kitermelés következtében most egy óriási, lépcsőzetes, csupasz völgy tátong. Ezen a helyszínen folytatná a bányászatot az RMGC, amelyet a mai legalsó szinttől még 150 méternyit mélyítenének. Mögöttünk a Karnyik-hegy. Ebbe is belemartak a munkagépek, ez az oldal is eltűnik. A település fölött, az északi hegyoldalban két újabb felszíni fejtőt nyitnának. S bár a hegyvidéki távolságokat ismerőnek is óriásinak tűnik a négy munkafront, kalauzunk megnyugtat, nincsen ebben semmi különös, hiszen itt a több mint 2000 év alatt valóban rekordméreteket öltött a bányászat. A geológusoknak és a régészeknek összesen 140 km tárnát sikerült felfedezniük, amelyekből az ókortól napjainkig temérdek mennyiségű aranyércet bányásztak. 1986-ban bezárták a föld alatti bányákat, az állami bányavállalat 2006-ig bírta a harcot a piacgazdasággal és a megváltozott ipari és környezetvédelmi követelményekkel, majd hosszú időre leparkolták a munkagépeket. 1999-ben a román államnak a kanadai tőkéjű Gabriel Resources-zal kötött négyéves együttműködési szerződését követően az RMGC 2000-ben kiváltotta a kitermelési engedélyt. Az állami illetőségű verespataki Minvesttel partneri szerződés alapján folytatták a kitermelést. Aztán az Európai Unióhoz való előcsatlakozási folyamatban, majd ezt követően szigorúbb gazdasági, környezetvédelmi követelményeket szabtak Romániának. A munkálatokat csak az új előírásoknak megfelelő technológiával lehet újraindítani. Hozzáláttak a Verespataki Bányatervhez.

Üzlet a javából

Dióhéjban: hét év alatt több mint 1000 geológiai fúrást végeztek, a furatok hossza meghaladja a 130 km-t. A környéken 64 érclelő helyet találtak, több mint 40 vegyi elemet azonosítottak két egymástól független laboratóriumban. Kiderült, hogy míg 1997-ben az akkori technológiával a környéken mintegy 27-28 tonna aranyat fedeztek fel, jóval többről van szó. Az RMGC becslése szerint 314 tonna arany- és 1480 tonna ezüstércet bányásznak ki. Ez azt jelenti, hogy a tisztítást követően 250 tonna arany (sz. m.: a világ becsült aranytartaléka 29.600 tonna) és 900 tonna ezüst marad a cégnek. A színesfém értékesítését követően a cég 7,5 milliárd dollár jövedelemre számít, ebből a román állam adókból, illetékekből, bányászati járulékból, egyéb osztalékokból 1,8 milliárd közvetlen nyereségre tesz szert. A különböző szolgáltatókon keresztül pedig még mintegy 2,4 milliárd dollárra számíthat. Az előre jelzett tiszta nyereség mintegy 1,3 milliárd dollár. Egyenesen vagy közvetve a projekt 19 milliárd dollár jövedelmet jelent, kivitelezésének időtartama (a bánya és a meddőhányók lezárásával együtt)
20 év.

Közvetlen és közvetett haszon

Közvetett beruházással rendbe teszik a község infrastruktúráját (vízhálózat, csatornázás, utak), 41 házat újítanak fel a történelmi központban, 13 régészeti helyszínt – többek között római tárnákat, települést és temetkezési helyet – tártak fel, amelyeket láthatóvá és látogathatóvá tesznek. Lesz egy régészeti park is. Védett övezetté nyilvánítják a Hollókő, az Árvádtanya környékét (sz. m.: 130 hektár területet), valamint a község feletti – Mária Terézia korában létesített – tavakat, amelyek turisztikai célpontként is hasznosak lehetnek. Az ígéret szerint kivágnak ugyan 255 hektár erdőt, de több mint 1000 hektár ültetését tervezik. Eddig 125 családot telepítettek át a gyulafehérvári Hidegvölgybe, a város szélén felépített lakóparkba, aki pedig máshova költözött, annak segítettek a költözésben, az új lakóhelyen való beilleszkedésben. Egy új lakótelep építését tervezik Verespatakon, ahova a bányászat által érintett övezetből költöztetik a környező községbelieket. Több mint 500 családot támogattak abban, hogy máshol, a korábbinál jelentősen jobb körülmények között telepedjen le. A sajtószóvivő szerint 2002–2004, illetve 2006–2008 között az RMGC felvásárolta az ingatlanok 80%-át. Az ingatlanokat az érintettek 95%-ának a beleegyezésével vették meg. A többiekkel pedig tárgyalásokat folytatnak, hogy számukra minél előnyösebb feltételekkel kössenek vásárt. A helybéli közösség 95%-a támogatja a projektet, ugyanis eddig a több mint 80%-os munkanélküliséggel rendelkező környéken 500 személyt alkalmazott az RMGC – akik 75%-ban verespatakiak, vagy a közeli települések lakói. A terv szerint a bánya másfél évig tartó kiépítésén 2300-an fognak dolgozni, ezenkívül még 4000 közvetett munkahelyet teremtenek. A kitermelésben 880 alkalmazottat foglalkoztatnak, a szállítás, feldolgozás és a különböző szolgáltatások terén még 2000 állás lesz. A bánya lezárása 270 munkást igényel. Elvileg 3600 munkahelyet ajánl az RMGC.

Környezetvédelmi aggodalmak

Az RMGC terve nemcsak ország, hanem világszerte környezetvédelmi aggodalmakat váltott ki, egyrészt az arany feldolgozásában használt ciántechnológia miatt. Így látogatásunkkor sem kerülhettük meg ezt a témakört. A beruházást és a bánya megnyitását ellenzők a 2000-ben bekövetkezett nagybányai katasztrófa miatt jogos aggodalmukat fejezték ki az ércfeldolgozó üzem, a zagytározó, valamint a meddőhányók biztonságossága miatt. Ezeket nem lehet megfelelően szigetelni, így elkerülhetetlenül mérgező anyag jut majd a folyóvizekbe, illetve az altalajba. Igen nagy veszélyt jelent a lakosságra nézve a Szarvaspatakon tervezett zagytározó. A gát magassága 185 méter lesz, a nyitása 1350 méter és több mint egymillió köbméter vizet tárol. Ez a vízmennyiség környezeti katasztrófa esetén az Aranyost, a Marost és akár a Tiszát is érintheti. A ciánnal szennyezett környéket – más országokban tapasztaltakhoz viszonyítva – több védett madárfaj is véglegesen elhagyhatja. A lezárással kapcsolatosan pedig a környezetvédők azt kifogásolták, hogy a tervezett ökológiai megoldás, amellyel a meddőhányót erdősítik, nem jelent megfelelő garanciát egy esetleges földcsuszamlás, nagyobb esőzések során, ezért a bánya helye és a lerakók potenciális veszélyt jelenthetnek. Ezenkívül a talaj továbbra is tartalmaz cián- és kénvegyületeket. Egyes zöldszervezetek azt is kevésnek tartják, hogy az RMGC a szaktárcával kötött szerződés alapján „mindössze” 150 millió dollár környezetvédelmi garanciát fizet, egy hasonló nagyságú coloradói (AEÁ) bánya meddőhányójának környezetkímélő lezárása meghaladta a 170 millió dollárt.

Eloszlatott tévhitek?

A civil társadalom részéről felvetett környezetvédelmi gondokkal kapcsolatban a sajtószóvivő elmondta, azokkal a szervezetekkel, amelyek hajlandók az együttműködésre, a párbeszédre, tárgyalnak, de van, aki ezt kategorikusan elutasítja. Az RMGC több éve tartó közkapcsolati tevékenységének az egyik fő célja, hogy ezeket az aggodalmakat eloszlassa. Anélkül, hogy részletekbe menne, elmondta, a világ legbiztonságosabb technológiáját alkalmazzák az ércfeldolgozó üzemben, amelyet olyan helyre építenek, hogy a legkevésbé érintse a környezetet. A zagytározóba olyan kevés cián jut, hogy az már szinte veszélytelen, de nyilvánvalóan a legnagyobb biztonsággal építik meg az ülepítőt. Jelenleg a régi tárnákból kifolyó víz jobban szennyezi a környezetet. Már most készül egy olyan szennyvíztisztító állomás, amely megtisztítja a Veres-patakba ömlő tárnavizeket. Más, hasonló technológiát alkalmazó országokbeli példákkal igazolta, hogy nem veszélyes a kitermelt bánya, illetve a meddőhányó. A bányákat feltöltötték vízzel, és az így mesterségesen létesített tó vonzó turisztikai attrakció lett.

Ha a környezetvédelmi tárca engedélyezi a bánya megnyitását, akkor azt jelenti, hogy a Verespatak-terv teljesíti a hazai, illetve az európai követelményeket – mondta Cătălin Hosu, majd a Népújság kérdésére hozzátette: folyamatban van az engedélyeztetés. A minisztérium műszaki engedélyeztetési bizottsága elemzi a tervet, amely összesen 20.000 oldal és mindenféle környezeti hatásra kiterjed. Még két fejezet van hátra. Ez a vizsgálat nem egyoldalú, hiszen a bizottság tagjai – többek között több minisztérium, illetve a Román Tudományos Akadémia, az Altalajkincseket Kezelő Ügynökség képviselői – folyamatosan kérdéseket tesznek fel, megoldásokat javasolnak, amely alapján a cég szakemberei a bánya működtetésének biztonságossága érdekében változtatnak az elképzelésen. Nemcsak a hatóságok, hanem a civil társadalmi szervezetek jelzésére is eddig 37-szer változtattak az eredeti terveken. Ha megvan a környezetvédelmi engedély, akkor hozzáfognak az építkezési engedély kiváltásához szükséges dokumentáció összeállításához. Ez utóbbit a megyei tanács bocsátja ki. Az előkészítő munkálatok – amelyek része az ércfeldolgozó üzem és zagytározó megépítése – két és fél évig tartanak, s csak ezt követően fognak hozzá a tulajdonképpeni kitermeléshez bombabiztos technológiával. Bombabiztos? Mert az is elhangzott, hogy a geológiai kutatások sem mérhetik fel pontosan, mennyi aranyat bányászhatnak itt ki. A ciántechnológiát világszerte alkalmazzák, de balesetek is előfordulhatnak…