Az olvasó írja

Mi sem vagyunk angyalok…

A „mi” ebben az esetben a lakosságot jelenti. Ugyebár, ha kevesebbet szemetelnénk (vagy rongálnánk a közvagyont), akkor kevesebb lenne a köztereken felgyűlt hulladék, és nem telnének meg olyan gyorsan a mezőgazdasági területből kihasított szeméttárolók sem. 

 Régebben másképp mentek a dolgok… A saját gyermekkoromra gondolok, amikor sokkal kevesebb volt a hulladék. A nyarakat általában falun töltöttük, és ott azt tapasztaltuk, hogy nem jár a szemetesautó, mert nincs úgynevezett szemét. Amit nem ettek meg a háztájiban növekedő állatok, és nem égett el a tűzön, vagy nem váltották vissza az üzletben, csak az számított szemétnek; az pedig olyan kevés volt, hogy nem okozott különösebb gondot. 

 1990 után nálunk is sok minden megváltozott, azon egyszerű oknál fogva, hogy szép hazánk is belépett a fogyasztói társadalmi láncba. Az utóbbi harminc évben nem a kormányok korrupciós botrányai jelentették az érdekességet – á, nem, azt megszoktuk –, a szeméttörténet fogja szolgáltatni a jövő historikusainak a csemegét. A modern csomagolóanyagok egy része (pl. polisztirol hab, PET-palack) alattomos méreg, amelyet roppant nehéz újrahasznosítani, a kartondobozok szelektív begyűjtése még várat magára. Komoly gondot jelent a rengeteg reklámfüzet is, becslésem szerint elég lenne a fele is. Mi történne, ha a város vezetői megbeszélésre hívnák a településünket reklámfüzetekkel teleszóró nagykereskedők képviselőit, és jól dokumentáltan bemutatnák: a blokkok környékén csomókban – azaz olvasatlanul – dobják el a füzeteket. Érdemes lenne megvizsgálni: milyen hatása lenne az üzletek forgalmára az, ha feleannyi füzetet nyomtatnának. S talán a kisebb szemétmennyiség is ’nyomna valamit a latban’…

 Ahol már komoly hagyományai vannak a fogyasztói társadalom praktikáinak, ott a hulladékkezelés is jobban működik (kivételek is vannak, ezért nem Nápolytól, hanem Barcelonától kell tanulni). Hosszú évtizedek tapasztalata alapján kiderült, hogy a dolgozókat nem lehet megnevelni, ezért kialakult a „szemeteljetek csak nyugodtan, mi majd összeszedjük, de be is hajtjuk az árát” módszer. Nálunk egyelőre még zúgolódnak az emberek, ha növekednek a szemétdíjak, pedig nincs más megoldás. Példát mondok: üdülőhelyeken volt és van „taxa de staţiune”, ezt be lehetne vezetni városunk szálláshelyein is, a szállodai számlához csapjanak hozzá 5%-nyi összeget, amit a város kapna meg az „extra takarítás” fejében. 

 A minap jelent meg egy interjú az érszalacsi polgármesterrel (maszol.ro), aki elmondta: ők megoldották a szelektív szemétgyűjtést; aki nem értett a szép szóból, azt megbüntették. Kis településeken ez könnyebben megy, lusta az a városgazda, aki csak most „találja föl” ezt a módszert. 1994-ben egy német kisvárosban vendégeskedtem, s ott a szombati nap egyik órája azzal telt el, hogy a házban felgyűlt hulladékot elvittük a „falu” focipályája melletti parkolóba. Mindent a saját konténerébe dobtunk: barna-zöld-fehér üvegpalackok, műanyagok, papír, karton (a dobozok az éleknél szétvágva, laposra hajtogatva) stb. (A komposztálható szerves anyagok a kert végében gyűltek.) Amíg haladtunk, mellettünk állt egy felügyelő, és ellenőrizte a munkánkat, a végén pedig beírta a család nevét a nyilvántartásba. Ezt így kell! Fegyelem nélkül sose lesz rend. 

 A mi angyalságunkról is valamit, ha már szóba hoztam…

 Évekkel ezelőtt megcsinosították a Maros partját, sétányt építettek a töltés koronájára, padokat állítottak, a padok közé pedig egy-egy három méter magas lámpaoszlopot „ültettek”. A minap megszámoltam: a húsz lámpaoszlopból mindössze hét őrizte meg az eredeti magasságát, a többi rendre megcsökött: a java térd- vagy derékmagasságban ér véget, de olyan is van, amelyet a föld színéig visszavágtak. Az illetékes karbantartók is tudnak a dologról, mert a világítás kábelei le vannak szigetelve, s azt nem a rongálók, hanem a szakik csinálták meg. 

 Én 17 évig dolgoztam a Metalotehnica karbantartási részlegén, és ott megtanultam: minden létező szerkezettel baj van, mert óvni kell az épségét, és meg kell javítani, ha elromlott. (Ha a városházi karbantartó ezt nem tudja, akkor szólni kell neki…)

 Egy másik dolog: a városban lévő parkok és pihenőhelyek ülőalkalmatosságai. Általában kétféle padot láthatunk (plusz az Eminescu-szobor környéki borzalmas ’építményeket’). A fém zártszelvényből készült pad ülőrésze nem olyan sikerült, valamivel jobb a régi divatú: a könyöklő a lábakkal közös törzset alkot, vasból öntötték, erre fogják fel kapupánt csavarokkal a 4 x 9,5 centiméteres fenyőfa stafniból leszabott, különböző színűre festett keresztléceket.

 A „közbeszerzés” – mai demokráciánk egyik átka! – azonban erre is rányomja a bélyegét. Szabály szerint a legolcsóbb árajánlatot kell elfogadni, emiatt a padok farésze harmadosztályú, göcsörtös fából készült, ami a legkíméletesebb használat mellett is eltörhet. Megjegyzem: kíméletes használatról szó sincs. A hintákon a 18 éves, 72 kilós apróságok gyakorlatoznak, emiatt azok két-három év alatt összetörnek. A padokat sem a rendeltetésük szerint használják, emiatt azok sem tartósak (lásd a fotókat). Tény, hogy a bogmentes keményfa tartósabb lenne, de ezt nem engedi meg a közbeszerzési törvény… 

 A kör bezárult, s a padok törnek. 

  Kuszálik Péter 

Ha jól emlékszem, jó tíz éve egy cikket írtam a Népujságban (2010. január 5. ?), amelyben tudomásul vettem, hogy a magyar színházban szimultán fordításban románul is lehet követni az előadást. Ugyanakkor megkérdőjeleztem, hogy ugyanaz a dolog miért nem létezik a román színházakban is, hogy esetleg magyarul is lehessen hallgatni a román előadást. Azóta bizony sok víz lefolyt a Maroson, mert hát bizonyos malmok lassan őrölnek. Ma azonban úgy érzem, csoda történt, és a méltányosság kedvéért ezt is meg kell említsem. Ezt olvastam a Népujság augusztus 19-i számában:

„A kisinyovi Mihai Eminescu Nemzeti Színház vendégjátéka: A kisinyovi Mihai Eminescu Nemzeti Színház román nyelvű előadását a nézők magyar felirattal követhetik.”

Többször is elolvastam, mert nem akartam hinni a szememnek, de valóban így volt, román nyelvű előadást magyar felirattal lehet nézni. Igen, ez még nem szimultán fordítás, no de azért ne kössük az ebet a karóhoz. Olvasni még valószínűleg mindenki tud. Lehet, hogy ez nem az első ilyen esemény, de én csak a Népújságot olvasom, színházba vagy moziba nem járok. (Szerk. megj.: a szerző külföldön él.) Szerintem azonban ez haladás jó irányba.

Hogy ki kezdeményezte? A kisinyovi Nemzeti Színház jóérzése, esetleg a megváltozott erőpolitika a helyi vezetésben, vagy teljesen más? Szerintem ez teljesen lényegtelen. A lényeges pedig az, hogy egy román előadást magyarul is lehet követni, ami szerintem a helyes lépés a fejlődés, a kölcsönös egymás mellett élés irányába. És remélem, ez csak a kezdet, mert mindent ki kell várni, mindennek eljön egyszer az ideje. Nem pedig a véletlen szülöttje.

Tisztelettel

Fodor Lajos

Szent István-napi megemlékezés

Mivel klubtevékenységeink mindig kedden zajlanak, a Szent István-napi ünnepséget augusztus 17-én tartottuk a marosvásárhelyi Magányosok Klubjában.

Az ünnepségen elhangzott, hogy 1083. augusztus 20-án avatták szentté I. István királyt a székesfehérvári bazilikában. 1342-től, Nagy Lajos uralkodásától kezdve Szent István ünnepének napja, a keresztény magyar államalapítás emléknapja, a legősibb magyar ünnep. A középkorban az egész Kárpát-medencében élt Szent István kultusza. Augusztus 20-a egyre népszerűbbé vált az összes magyarlakta területen, és a szertartásnak kihagyhatatlan eleme a kenyérszentelés. Szentté avatott uralkodónk a kereszténységben különleges helyet foglal el, hiszen ő az egyetlen, akit a katolikus és az ortodox egyház egyaránt szentként tisztel. 

Kopacz Imola klinikai szakpszichológus, klubunk vezetője üdvözölte a megjelenteket, és elmodta, hogy a búzaöntő ünnepségek jelentősége az, hogy amint a magyarságot jelképező 15 millió búzaszem lisztté őrölve eggyé válik, mi, magyarok is együvé tartozunk, éljünk bárhol a világon. Rávilágított az ünnepi asztalt díszítő elemekre: a kenyér a mindennapink, a szalag nemzeti identitásunkat, a gyertya az örök világosságot, a Biblia a kereszténységet, a kosár az egybegyűjtést, a kés az osztást jelképezi. Ezután az alkalomhoz illő rövid kulturális műsorral köszöntöttük az ünnepet. Szavalattal Luka Ildikó, Fejéregyházi Tünde, Dendea Mária, Cseh Juliánna, Péterfi Rozália, Czerán Erzsébet, énekkel Fodor János, Némety Ibolya szórakoztatta a klubtagokat. Klubvezetőnk megáldotta a nemzeti szalaggal átkötött kenyeret, majd egymás kezét megfogva imádkoztuk a miatyánkot. Mindenkinek jutott egy nagy szelet a finom kenyérből, amit a Harmopán üzletből rendelt Cseh Juliánna a klub részére. Kopacz Imola önzetlen szervezőmunkájának köszönhetően szívet melengető kellemes délutánban volt részünk. 

Az ünnepre emlékezve idézzük Szuhanics Albert költő verssorait:

Kedves az Istennek

Kedves az Istennek,/ hogy magyarok vagyunk./ Mennyekbe írta fel/ a mi ünnepnapunk.

Szent Istvánnak napján / nemzetünk ünnepel./ Előttünk új kenyér,/ büszke a hű kebel! 

Az ég királynője,/ Boldogasszony népe./ István országunkat/ ajánlá kezébe! 

Szent a mi koronánk / megszentelt e nemzet./ Magyarország örök / Istentől teremtett !

Államiságunknak/ ünnepe hű imánk./ Hogy ő védő jobbját/ kiterjessze miránk! 

Előttünk új kenyér,/ szalaggal átkötve./ Piros - fehér - zölddel ... / erőt ad szívünkbe! 

Kedves az Istennek,/ hogy magyarok vagyunk,/ és hogy e szent napon/van az ünnepnapunk! 

Czerán Erzsébet