2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az MPP nemet mondott az EMNP fúziós ajánlatára

  • 2013-06-07 15:57:55

Elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt fúziós ajánlatát és csak a párbeszédkészségét erősítette meg a Magyar Polgári Párt.

Elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt fúziós ajánlatát és csak a párbeszédkészségét erősítette meg a Magyar Polgári Párt.

A Toró T. Tibor EMNP-elnöknek címezett pénteki nyílt levelében Biró Zsolt, az MPP elnöke pártjának a szervezeti önállóság megőrzéséről szóló kongresszusi határozatára hivatkozott. „Meggyőződésünk, hogy erdélyi magyar társadalmunk csak akkor válhat ténylegesen autonóm, saját sorsát irányítani képes közösséggé, ha a politikai sokszínűség és a nemzeti érdek közös képviselete egyaránt érvényesül. Ennek jegyében nyitottak vagyunk a párbeszédre minden magyar politikai párttal és szervezettel!” – fogalmazott nyílt levelében Biró Zsolt.

Az MPP elnöke ugyanakkor éles hangon bírálta az EMNP fúziós törekvéseit. „Arra kérjük a néppárt vezetőit, hogy lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével, és amennyiben tényleg szívükön viselik közösségünk sorsát, akkor maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet” – jelentette ki Biró Zsolt.

Úgy vélte, az EMNP és az MPP meg tudja találni az együttműködésnek azokat a lehetőségeit, amelyek a választások szabadságát és az erős nemzeti érdekképviseletet is biztosítják.

Az EMNP elnökségének megbízásából Papp Előd alelnök május 4-én, a makfalvi majális alkalmával tett nyilvános ajánlatot a fúzióra. Nyilvános bejelentése után írásban is átadta Biró Zsoltnak az EMNP elnökségének a fúziós tárgyalások elkezdését ajánló határozatát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató