2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mégis több mint 300-an neveztek be

Szeptember 17-én, szombaton nem kedvezett az időjárás azoknak a kerékpározóknak, akik beneveztek a Marosszéki Közösségi Alapítvány által másodszor megszervezett Bikeathonra, Marosvásárhely legnagyobb biciklis adománygyűjtő rendezvényére. Mint ismeretes, a „Tekerj egy jó célért!” kezdeményezés folytatásáról van szó, ugyanis az alapítvány a benevezési díjakat – a jelentkezők által megjelölt – civil szervezetek által kezdeményezett programok megvalósítására fordíthatta. Ezért teljesíteniük kellett a szervezők által kijelölt útvonalat, érintve több ellenőrző pontot, amelyek a város különböző pontjain QR-kóddal jelölt helyszínek voltak, amelyeket a Play Áruházból letölthető Bikeathon applikációval lehetett beszkennelni. Csak ezen keresztül fogadták a jelentkezést is. A kódokat a támogató cégek székhelyén, telephelyén azonosíthatták be a kerékpározók. A főtéren egyik támogatóként a Rotary Téka bemutatta azt a terepjárót is, amellyel a jótékonysági Bamako ralin vesznek majd részt. Az össztáv mintegy 25 km volt a városban, míg a terepkerékpározók a Kövesdombról a Vácmányig (az erdőben) tartó útvonalat kellett bejárják. Az idén zuhogó esőben indultak útnak a bátrabbak. Mintegy 300 jelentkező volt, köztük többen visszatérő bringázók. A kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt a gyerekprogram és a vasárnapi critical mass is, azonban szeptember 25-ig lehet még tekerni a városi és az erdei útvonalon. 26-án lesz a tombolahúzás. A benevezők között egy kerékpárt sorsolnak ki. A térképet is tartalmazó részvételi csomagokat 22-én és 23-án 17 és 19 óra között lehet átvenni a Marosszéki Közösségi Alapítvány Avram Iancu utcai székházában. 

Fotó: Vajda György 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató