Az erdélyi református kollégiumok 400 éve

Oratio, studio et collectio

ORATIO, STUDIO ET COLLECTIO – Az erdélyi református kollégiumok 400 éve. 

Ezzel a címmel nyílt érdekes, látványos, tanulságos kiállítás január 29-én a Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli kiállítótermeiben, ahol a református egyház által egykor működtetett jelentősebb erdélyi kollégiumok történetével ismerkedhet meg a látogató. Miközben megalakulásukat, fejlődésüket, a kollégiumokban végzett munkát, a hanyatlásukat és újbóli felemelkedésüket követheti, az is kiderül, hogy miért tekintjük ezeket az intézményeket az első múzeumoknak – hangzott el Ötvös Koppány Bulcsú, a megyei múzeum vezetőjének nyitóbeszédében, aki „lelkesen támogatta a kiállítás ötletét, és biztosította annak megvalósítását” – derült ki munkatársainak beszédéből. 

Iskola és kulturális intézmény 

A kiállítás az erdélyi református kollégiumok 400 évét öleli fel, s prózai okokból esett a református egyház által fenntartott tanintézményekre a választás. Ugyanis két évvel ezelőtt ünnepeltük a Bethlen Gábor által 1622-ben alapított gyulafehérvári kollégium megalapításának 400. évfordulóját, másrészt – mint ahogy a nyitóbeszédekben elhangzott – a múzeum munkatársának, Kovács Mária-Mártának a fő kutatási területe a reformátusság kulturális öröksége, ezért esett erre a témára a választás. Ezenkívül adott volt a székelyudvarhelyi anyag a Haáz Rezső alapította múzeumból, amely a Székelyudvarhelyi Református Kollégium történetéről szól. Ezt átmentve és kibővítve láthatja a vásárhelyi közönség. 

Évszázadok során a református kollégiumok fontos szerepet játszottak azoknak a városoknak az életében, ahol működtek, a kisebb településeken – mint például Nagyenyed, Székelyudvarhely, Szászváros, és a 18. századig Marosvásárhely is – az egyedüli kulturális intézményt jelentették. Az oktatás, az értelmiségi réteg képzése mellett egyszerre voltak könyvtárak, tudományos központok, szociális intézmények, társaskörök színhelyei és múzeumok – hangsúlyozta nyitóbeszédében a múzeum vezetője. 

Az időközben kiépülő állam is, bár törvényekben hangsúlyozta az oktatás jelentőségét, a 19. század közepéig az egyházak feladatának tekintette a kollégiumok létrehozását és működtetését. A bizonytalan anyagi helyzet némelyiknek a létét veszélyeztette, más esetekben a közösség támogatásából, alapítványából sikerült az iskolának fennmaradnia. Mindez egymás támogatását is jelentette. 

A múzeum szerepét is betöltötték 

A 19. század közepéig az erdélyi értelmiségi réteg a kollégiumokban tanult, onnan ment külföldi tanulmányútra, peregrinációra, ahonnan visszatérve volt iskolájának lett tudós tanára, tanítója, és halála után ráhagyta könyvtárát, gyűjteményét. A vallásszabadság jegyé-

ben a református kollégiumok minden tudásra vágyó diákot befogadtak, vallására vagy nemzetiségére való tekintet nélkül. Például Petru Maior és Gheorghe Şincai is a vásárhelyi református kollégiumban tanult. 

Egy másik találkozási pont, ami a kiállítás megszervezésére való vállalkozás mögött állt, az a tény, hogy „a kollégiumok egyben múzeumok is voltak” – emelte ki beszédében Ötvös Koppány Bulcsú. A Maros Megyei Múzeum gyűjteményének egy részét a vásárhelyi református és katolikus kollégium gyűjteménye képezi, ugyanis a 18–19. században az erdélyi kollégiumok jelentős gyűjteményeket tudhattak a magukénak. Egyrészt az oktatást segítő szemléltetőeszközöket (a természetrajzi, természettani, földrajzi, történelmi, rajz-, ének-zene, tornaszertárakban), másrészt a mai értelemben vett múzeumi gyűjteményeket: értékes könyvek, numizmatikai és ásványtani gyűjtemények, textíliák, ötvöstárgyak, céhes anyagok, régészeti leletek. „Hányatott sorsuk” miatt mindezeknek csak egy kis részét lehetett átmenteni a mai múzeumi gyűjteményekbe. 

Közös munka eredménye 

A nyitóünnepségen elhangzott, hogy a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum mellett a kiállítás megszületésében közreműködött a kolozsvári székhelyű Erdélyi Református Múzeum, a két intézmény munkatársainak, valamint a kiállítás három kurátorának, Kovács Mária-Mártának, Tamás Iringónak és Szász Hunornak mondott köszönetet beszédének végén Ötvös Koppány Bulcsú. Végül kifejezte reményét, hogy a vándorkiállításnak szánt tárlat eleget tesz ennek az eredeti szándéknak. A Maros Megyei Tanács támogatásával létrejött kiállítás látványvilágának a megteremtéséért a gyergyószentmiklósi Manierart designercégnek és Baróti Hunor csapatának, a kivitelezésért Tóth Imrének és csapatának valamint a marosvásárhelyi Oracler cégnek fejezte ki háláját.

A székelyudvarhelyi mag 

A szót Miklós Zoltánnak, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatójának adta át, aki a kiállítás létrejöttéről és alapkoncepciójáról beszélt. 

Többek között elmondta, hogy a 350 éves múlt és névadójuk, a közösség- és gyűjteményépítő Haáz Rezső emléke előtt tisztelegve 2020-ban a Székelyudvarhelyi Református Kollégium 350. évfordulójára hozták létre a kiállítást, amely a székelyudvarhelyi múzeumnak egyfajta éke lett. Ezt a gyűjteményt hozták el Marosvásárhelyre, és köszöni, hogy befogadták. Ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy a marosvásárhelyi után a kolozsvári bemutatóra ott található tárgyakkal gazdagodik, bővül tovább a jelenlegi kiállítás magját képező anyag. 

Az iskolaegyház 

A megnyitón jelen volt dr. Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, egyháztörténész, az erdélyi iskolatörténet kutatója, aki szakmailag értékelte a kiállítást. Beszédében hangsúlyozta, hogy az erdélyi protestáns egyházak, és azon belül a református egyház megalakulása óta kiemelt figyelmet fordított a nevelésre. Az iskolahálózat kiépítése a 16. században kezdődött, amikor arra törekedtek, hogy lehetőség szerint minden településen elemi iskolák alakuljanak, amelyekben írni, olvasni, számolni és a keresztyén erkölcsre tanítsák a fiatalokat. A nagy kollégiumok pedig az erdélyi értelmiségi élet központjaiként működtek, ahol a lelkészeket, jogászokat, politikusokat képezték, és felszereltségükkel hozzájárultak Erdély kulturális örökségének a megtartásához. 

Az erdélyi református egyház iskolaegyház – idézte Makkai Sándort, aki Egyház című cikkében fogalmazta meg a 20. század kezdetén, hogy az egyház felelősséget vállal a társadalomért, és hozzá akar járulni Erdély lakosságának szellemi fejlődéséhez. Ami ma is igaz, hiszen a református egyház nagy erőket fordít arra, hogy iskolahálózatát újraépítse és fenntartsa. Végül arra biztatta a hallgatóságot, hogy „legyünk büszkék elődeink erőfeszítéseire, eredményeire, és továbbra is tartsuk fenn azokat”. 

A születési igazolványtól az adományozókig 

A kiállított anyag vezérfonaláról, a legértékesebb és legérdekesebb műtárgyairól a kurátorok, Kovács Mária-Márta és Tamás Iringó számolt be. A bejáratnál látható az 1622-es országgyűlési határozat, amely jóváhagyta a református kollégium alapítását. A felsőoktatás létrejöttének „születési bizonyítványát” pedig Bethlen Gábor fejedelemnek köszönhetjük. Méltó utódjának, I. Apafi Mihály fejdelemnek az oklevele értelmében költözött Nagyenyedre a gyulafehérvári kollégium. 

A kollégiumok gyűjteményének első jelentős pusztulására 1848–49-ben egy installációból értesülhet a látogató. 

A marosvásárhelyi iskola 16. századi európai színvonalú rektorai közül Laskai Csókás Péter előadásainak kiadott kötetét állították ki, aki tanulmányútjain részt vett a Calepinus szótár összeállításában. Egyébként térkép mutatja be az erdélyi kollégiumok végzőseinek peregrinációját, akik Európa minden jelentős egyetemére eljutottak. 

A tárlat szervezői a marosvásárhelyi kollégium diákjai közül Venter Mihály személyét emelték ki, akinek több tárgya, könyve is fennmaradt a kollégium tulajdonában, és aki az iskola iratai számára ládát készíttetett. 

Az oktatást szolgáló szemléltetőeszközök közül a megyei múzeum gyűjteményében fennmaradt éggömbök, valamint Teleki József egykori herbáriuma a Teleki Téka gyűjteményéből a korabeli oktatás színvonalát jelzi. 

A kiállítás utolsó termének anyaga az adományozókról és az adományokról szó. Emléküket arcképek és halotti címerek őrzik. Itt láthatók a szászvárosi kollégium gyűjteményéből származó római kori faragványok és érmék, köztük Hékaté istennő III. századi domborműve. 

A kiállítás lényegét a kurátorok szerint a kolozsvári Szatmárnémeti Pap Mihály tanárt ábrázoló festmény foglalja össze, amely „a személyes vonások mellett a körülötte megjelenített könyvek, érmék, csigák révén megörökítette a 18. század végi értelmiségi gyűjtőszenvedélyét” – ajánlottak néhány tárgyat a látogatók figyelmébe a kiállítás kurátorai, akik az intézmény vezetőjének mondtak köszönetet a kiállítás támogatásáért, kollégáiknak pedig a szakmai segítségért. 

Az elmondottakon kívül még sok érdekes tartalom, tárgy, installáció látható a tárlaton, amelynek meglátogatása jó alkalom lesz az „iskola másként” programjának a megszervezésekor, hogy minél több diák ismerkedjen erdélyi múltunknak, iskolájuk múltjának történetével, ami jogos büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat. A kiállítás augusztus 31-ig lesz látogatható.