2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség s egyben az erdélyi magyar orvosképzés ünnepének nevezte a XX. jubileumi Tudományos Diákköri Konferenciát Madár István, a rendezvény főszervezője.


A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség s egyben az erdélyi magyar orvosképzés ünnepének nevezte a XX. jubileumi Tudományos Diákköri Konferenciát Madár István, a rendezvény főszervezője. Az elmúlt két évtized lehetővé tette a tudományos szaknyelv jobb elsajátítását és gyakorlását – hangsúlyozta a MOGYE diákja, aki hozzátette, hogy 130 hallgatótársa vett részt a szervezésben oktatóik támogatásával.

Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke örömmel nyugtázta, hogy az idén százéves Kultúrpalota a fiatalok rendezvényének ad otthont, akik az elmúlt évtizedek során a világ minden tájára elvitték a marosvásárhelyi egyetem hírét-nevét.

A tudományos diákköri tevékenység a tehetséggondozás legfontosabb módja – hangzott el dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében. Az orvosi egyetem professzora hozzátette, hogy e tevékenység a kitartó, pontos munka iránti belső igényt, a kreativitás kibontakozását, a tudományos kutatás iránti érdeklődést, az érvelés készségét, az értékek iránti tiszteletet erősíti meg a leendő orvosokban, gyógyszerészekben. A konferencia résztvevőinek lehetőségük nyílik dolgozatuk kivonatát az Orvostudományi Értesítőben közölni, a tanároknak pedig megkönnyíti az utánpótlás kinevelését. Az ismereteket a legkönnyebben anyanyelven lehet átadni, de a tudományosság globális jellegét figyelembe véve arra biztatta a hallgatókat, hogy menjenek el külföldre tanulni, és térjenek vissza, oktatótársainak pedig azt, hogy teremtsenek ehhez megfelelő körülményeket. Húsz évvel ezelőtt egy tanteremből indult, a XX. TDK-n pedig már 240 dolgozatot mutatnak be – emelte ki a rektorhelyettes, aki köszönetet mondott a diákoknak a szervezésért s a felkért előadóknak a részvételért.

A szaknyelvet minden rezidens orvosnak anyanyelven is ismernie kell – hangzott el dr. Mezei Tibor, egykori TDK-főszervező beszédében, aki a kapcsolatok építésének fontosságára hívta fel a diákok figyelmét, a tanárokét pedig arra, hogy vonják be a fiatalokat a munkába.

A konferencián közel 500-an vesznek részt, és 240 tudományos dolgozatot mutatnak be, kétharmad részt belföldi, egyharmad részt a magyarországi egyetemekről érkezett hallgatók – válaszolta kérdésünkre Tubák Nimród a szervezők nevében.

A XX. TDK csütörtökön dr. Kun Imre nyugalmazott endokrinológus professzor előadásával kezdődött, aki az étvágy kialakulásának és szabályozásának rendkívül bonyolult folyamatait mutatta be, s beszélt az elhízás kezelésében használt gyógyszerek hatásáról és mellékhatásáról, majd a különböző szekciókban folytatódott a dolgozatok bemutatása.

A péntek reggeli ünnepélyes megnyitón a marosvásárhelyi Művészeti Líceum tizedik osztályos diákjainak kvartettje játszott.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató