Az énekszerző kuruc (3.)

• 2025-05-21 13:00:00

• Szilágyi Mihály

Pálóczi Horváth Ádám költő és énekszerző is volt. Figyelemre méltó a dalgyűjteménye, egyedülálló a maga idejében az Ötödfélszáz énekek. Sajnálatos módon nem maradt fenn Csokonai Vitéz Mihály „magyar népbéli dallok” gyűjteménye, de próbáljuk meg remélni, hogy több közös ének volt Pálóczi és Csokonai gyűjteményében! Az Ötödfélszáz énekek, azaz 450 ének (az ötödik százas csoport már csak félszázat tartalmaz) hagyománymentő szándékkal került papírra. Érdekes, hogy Révai Miklós már 1782-ben felvetette többek között a népdalgyűjtés ötletét is, de Pálóczi 1788-ban közli Kazinczyval, hogy „Révainak ezelőtt két esztendővel tellyes erővel igyekeztem szolgálni, de nem tudtam.”

Csupán nyelvi érdekesség, hogy Pálócziék még több különböző jelzővel illették a parasztság körében élő énekeket: „köznép ének”, „köznép dal”, „paraszt dal”, „mezei dal”, „pór dana”, a ma használt népdal kifejezés Kultsár István találmánya, és 1818-ban bukkant fel először a Hasznos Mulatságok című lapban.

A gyűjteményben számos Pálóczi-szerzemény fordul elő. Sőt mi több, közszájon is forgott néhány olyan dal, ami még az osztrák császár nemtetszését is kiváltotta. Pálóczi Ádámot többször is Bécsbe idézték, hogy választ adjon a császár előtt a nép ajkán szóló gúnydalokat illetően. Amikor első ízben Bécsbe citálták, feltűnően magyaros öltözetben, „somogyi banderista hajdú módra” jelent meg, s a császári kihallgatás után feltűnően és méltóságosan jött lefelé a fogadószoba lépcsőjén. Ott épp szembetalálta magát Ferdinánd toscanai herceggel, aki a császár rokona volt. A nemes ifjú, gondolván, hogy a díszes egyenruha viselője egy udvari szolga, egykettőre letegezte Pálóczit. A nyakas kuruc megsértődött a herceg fennhéjázásán, és csak annyit válaszolt, hogy ő nem ért a tegezéshez, és felemelt fővel ment tovább. Bezzeg az őt kísérő szolga majdnem földig hajolt a herceg előtt, és talán meg is rettent, hogy a dalai miatt kérdőre vont kuruc miképpen bánt a herceggel, de ugyanakkor áhítatosan csodálta is a bátor magyart az önbecsüléséért.

Pálóczi a kihallgatás után sem hagyott fel az új énekek költésével. 1814-ben jutott el a császárhoz a jelentés, hogy ez a makrancos magyar nem hagyott fel az énekgyártással. Nem csoda tehát, hogy ismét Bécsbe invitálta a császár a lázadó hangulatú dalok miatt. Ferenc „meghívója” amolyan dorgálás lett volna. Az ellenszegülő kuruc a magyarok császárát nem máshol, mint Budán kereste először, mondván, mégiscsak ott kell laknia a magyar uralkodónak. Budán azonban nem volt császár, és a német kapus kitessékelte a magyar polgárt. Pálóczi ekkor egy másik magyar királyi városban kutatott a császár után, de a visegrádi királyi nyaralóban csupán a baglyok éjjeli rikoltozásai jelezték, hogy ott sincs régóta magyar uralkodó. Ezután Tatára vette útját, hogy az Esterházyak nyaralójában találkozhasson a magyarok fejedelmével, de onnan is csak lakáji kiutasításban volt része. Ekkor Pálóczi kijelentette, hogy ő kereste ugyan, de meg nem találta az egész országban a magyarok uralkodóját, és esze ágában sem volt Bécsbe utazni. Ha nem ment önként, akkor erővel is odavitték. Gondolhatjuk, hogy Ferenc császár nem éppen dicsérő szavakkal halmozta el a lázadó magyart, aki – hogy ártatlanságát kifejezze –, még énekelt és táncolt is egy német táncot, hogy bebizonyítsa dalai ártatlanságát. Mivel kitűnő táncos volt, talán sikerült elhitetnie az uralkodóval, hogy énekszövegei a légynek se ártanak.

Az Ötödfélszáz énekeknek több másolata és csiszolata is volt. Valószínű, hogy a szerző tartott attól, hogy egyszer elkobozhatják az értékes gyűjteményt, ezért több másolatot is készített e bőséges dalcsokorról. Nem csoda ez az óvatoskodása, mert alaposan megfigyelték. Az említett 1814-es esztendőben Ferenc császár nyomozást rendelt el a tudomására jutott botrányos dalok miatt. Több megye alispánja is megkapta a kellemetlen feladatot, hogy érdeklődjenek Pálóczi művészete iránt. Nem volt elég a sok ügyes-bajos dolog, még zeneelemzésre is figyelniük kellett a felszólított uraknak. A Gömör megyei Máriásy István és Sümegi József Zala megyei alispán jóindulattal vizsgálták Pálóczi verseit (énekszövegeit), ezért a dalköltő művének egy példányát Máriásynak ajándékozta.

Hogy milyen elrettentő ereje volt a kivizsgálásnak, az bizonyítja, hogy Kazinczy Ferenc, amint értesült a feljelentésről, félelmében minden kapcsolatot megszakított a makrancos kuruccal, nehogy megismétlődjön a közel két évtizeddel azelőtt lejátszódott esemény, amikor Martinovics Ignácot és lázadó társait lefejezték.

Pálóczi Horváth Ádám, hogy megőrizze az osztrákoknál a becsületét, a németellenes énekszövegeket franciaellenesre cserélte, mert jól tudta, hogy a két nagyhatalom amúgy sem ápol jóbaráti viszonyt, és az osztrákoknak is jól jött egy kis franciaellenes propaganda magyar részről. Énekszövegek ide-oda, azért jelentős figyelmet vívott ki magának ez a különc magyar, mert az osztrák titkosrendőrség élete végéig figyelemmel követte.

Pálóczi Ötödfélszáz énekek című gyűjteményét 1953-ban alapos, átfogó elemzésnek vetették alá, és tudományosan feldolgozták. A gyűjteményt történelmi, irodalmi és zenei szempontból is megvizsgálták, és több tanulmány is született a daloskönyvről. Ekkor derült ki, hogy „Pálóczi Horváth énekes gyűjteménye összesen 479 szöveget és 357 dallamot foglal magába, ebből 237 szöveg és 45 dallam volt a saját szerzeménye” (Küllős Imola). A dallamok közül több is előfordul más régebbi gyűjteményekben, de 121 melódia először került lejegyzésre e gyűjtésben. A szövegek között – talán a női jó erkölcs megőrzésére való figyelmeztetésképp – számos csúfoló ének is helyet kapott, melyekben különc lányokat, asszonyokat, vénlányokat és alkalmi élvezetre kapható nőket gúnyol ki a népköltészet.

A kottaírást illetően nem egységes a gyűjtemény, mert öt- és hatvonalas rendszerben kerültek lejegyzésre a dallamok, néhol kulcs használata nélkül. Pálóczi kitűnő zenei érzékéről árulkodik az a jelenség, hogy különösen odafigyelt a szöveg és a dallam egymáshoz illeszkedő ritmusára. Mindenképp jelentős ez a méretes daloskönyv, mert egyike a legkorábbi kottás népdalgyűjteményeknek, és mind olyan énekeket tartalmaz, melyeket a gyűjtő mindenképp meg akart menteni az enyészettől.